Ismét bizalmat szavazott az Európai Parlament Ursula von der Leyennek és az általa vezetett Európai Bizottságnak, miután egyik bizalmatlansági indítvány sem érte el az elfogadáshoz szükséges többséget. A Patrióták Európáért indítványát az 594 EP-képviselőből 179 támogatott, 378 ellenzett, míg 37 tartózkodott.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy kommentálta az EP-szavazást: az Európai Unió érdeke egy új európai bizottsági elnök és egy új Európai Bizottság lenne, mivel az elmúlt 6 évben Európa versenyképessége és gazdasági növekedése gyengén alakult.
A Kossuth téren mond beszédet Orbán Viktor kormányfő október 23-án, az állami ünnepségen – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón. Gulyás Gergely arról is beszélt: aznapra Békemenet is szerveződik.
Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat – jelentette be a Svéd Akadémia. A Kossuth-díjas író a második magyar szerző, aki elnyerte a világ legrangosabb irodalmi elismerését Kertész Imre után. A díjat december 10-én adják át Stockholmban.
A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be a gyónási titok eltörlésére, a kiskorúak elleni bűncselekmények esetén – közölte a párt frakcióvezető-helyettese. Arató Gergely elmondta, olyan javaslatcsomagot nyújtanak be a parlamentnek, amely az egyházi, a gyermekvédelmi és a büntető törvénykönyvet, illetve a büntetőeljárási törvényt is módosítaná.
A belügyminiszter javaslatára lakhatás-támogatási programot fogadott el a Budapesten szolgálatot teljesítő rendőröknek a kormány – ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta: jövőre mintegy 10 milliárd forintos kiadással számol a kormány erre a célra.
Továbbra is jelentős az érdeklődés az Otthon start hitel iránt – jelentette ki a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta: a konstrukció indulása óta már csaknem 400 milliárd forintra érkezett igény. Az átlagos hiteligénylés összege 33 millió forint.
Felkészült a fűtési szezonra az MVM Csoport. A földgáztárolókban elegendő készlet áll rendelkezésre, és a társaság a nyári időszakban jelentős hálózatfejlesztéseket hajtott végre. A vállalat több 10 kilométernyi gázelosztó vezetéket korszerűsített.
Megkapta az engedélyt a Roszatom gépgyártó részlege a nukleáris berendezések szállításához a Paks II. Atomerőmű projekthez. Az érvényes tanúsítvány alapján a vállalat nukleáris alapú gőzfejlesztő berendezéseket szállíthat a két új blokkhoz.
Létrejött a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász között. A palesztin terrorszervezet fogságában lévő túszok hamarosan visszatérhetnek Izraelbe. A világ vezetői is üdvözölték a megállapodást. Donald Trump amerikai elnök elképzelhetőnek nevezte, hogy még a hétvégén a Közel-Keletre utazik.
Egységes uniós fellépést sürget az Európai Parlament az orosz légtérsértések és hibrid fenyegetések ellen. A képviselők elítélték az orosz katonai repülőeszközök által végrehajtott légtérsértéseket Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Románia felett, valamint a Dániát, Svédországot és Norvégiát célzó incidenseket.
Kijevi közlés szerint az ukrán erők csapást mértek a Lukoil orosz kőolaj- és gázipari vállalat egyik gázfeldolgozó üzemére az oroszországi volgográdi régióban. Az ukrán vezérkar azt közölte: a Korob-kovszkij gázfeldolgozó Oroszország déli részének egyik legnagyobb üzeme a földgáz elsődleges feldolgozására.
Pénzhiány miatt elbocsátja békefenntartói negyedét az ENSZ, mivel az Egyesült Államok jövőbeli finanszírozása továbbra is bizonytalan. Eddig az Egyesült Államok volt az ENSZ legnagyobb békefenntartója, a teljes finanszírozás több mint 26 százalékát ők biztosították.
Az Egyesült Államokban az Antifa teljes megszüntetését jelölte meg célként az igazságügyi miniszter. Pam Bondi a Fehér Házban tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondta: az adminisztráció január 20-ai hivatalba lépése óta ezer százalékkal nőtt a bevándorlási hatóság ügynökei ellen elkövetett támadások száma.
A szerb NIS-re vonatkozó amerikai szankciók miatt kialakult helyzet megoldásán dolgozik a horvát Janaf vállalat. A szerb olajcég nem kapta meg az engedélyt a nyersolaj-szállítási szerződés folytatásához, így október 8-tól megszűnt a megállapodás végrehajtása. A szerb elnök azt mondta, beláthatatlan következményei lehetnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat elleni amerikai szankcióknak.
Kína tovább szigorítja a ritkaföldfémek exportját, engedélyköteles lesz a technológia és az újrahasznosítás is. A szigorítás célja az ország biztonságának védelme és a katonai célú felhasználás megakadályozása.
Nem épül meg a cseh Tesla romániai üzeme – közölte a bukaresti pénzügyminisztérium. A pénzügyi tárca felbontotta a finanszírozási szerződést. A cseh tulajdonban levő vállalat 50 millió euró értékű állami támogatást kapott volna egy napelemparkok és szélturbinák számára akkumulátorokat gyártó üzem felépítéséhez.
Fél év szünet után ismét megjelent az afrikai sertéspestis a romániai Arad megyében, a magyar határ közelében. Az állategészségügyi hatóságok két magángazdaságban több mint 130 sertésnél állapították meg a fertőzést.





