Infostart.hu
eur:
368.9
usd:
318.61
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Unsplash

Egyre többet tudni az Aujeszky-betegségről

Nemes Imre országos főállatorvos nyilatkozott arról is, hogy emberekre veszélyes-e a kór.

A Somogy megyei Somogyszobon található sertéstelep állományában megjelent Aujeszky-betegség a fiatal malacokban idegrendszeri tüneteket, lázas megbetegedést okoz. A kocák a kór hatására elvetélnek, idősebb sertésekben pedig influenzaszerű tünetek alakulhatnak ki – mondta el Nemes Imre, a Nébih elnöke, országos főállatorvos az InfoRádióban.

Hozzátette, a betegséget az egyik legnagyobb magyar állatorvosról nevezték el, világszerte ezen a néven ismert. Korábban nevezték álveszettségnek is, hiszen ahhoz hasonló tüneteket produkál. Régen nagyon gyakori volt Magyarországon, azonban 1994-1995-ben országos mentesítési kampány indult, ami 2006-ra befejeződött.

2015-ben fogadta el hivatalosan az Állategészségügyi Világszervezet és az Európai Unió Magyarország mentességét

– emelte ki Nemes Imre.

Európa legnagyobb sertésállományai mentesek ettől a fertőző betegségtől, ugyanakkor Magyarország környezetében előfordul Romániában, Szerbiában is. A vírus jellemzője, hogy csakis állat-állat találkozással tud terjedni, esetleg fertőzött sertéshússal. Levegőben alapvetően csakis a sertéstelepen belül képes terjedésre – tette hozzá az országos főállatorvos.

A szabályozás alapján a 2 kilométeres körzetben lévő sertéstelepeken lenne szükséges vizsgálatot végezni, ugyanakkor a somogyszobi telep környékén ilyen állattartó nincsen. Kiemelte: ezek a fertőzött sertéstelepek teljesen zárt technológiával működnek, a kóbor kutyák, macskák nem tudnak oda bejutni.

Jelenleg járványügyi nyomozás folyik annak ügyében, hogyan és honnan kerülhetett be a vírus a sertéstelepre. Aktuális tudásuk szerint még három sertéstelep fertőzött. A somogyszobi tenyésztelepről szállítottak ki ugyanis sertéseket hizlalásra ezekre a telepekre, az állatok között pedig már találtak több fertőzöttet.

A már zárlat alá került telepek állományát fel kell számolni, nincs más lehetőség

– fogalmazott Nemes Imre.

Nagy István agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában korában elmondta: érthetetlen, hogyan jelenhetett meg a betegség. Egy olyan telepen ütötte fel a fejét, ahol megvolt a dupla kerítés, a legmagasabb baktérium- és virológiai mentesség is. Igaz, 6000-7000 közötti volt a kocák létszáma a telepen, ami „sajnos komoly probléma”.

Nemes Imre hangsúlyozta, hogy a sertéseken kívül fogékonyak a betegségre a kutyák, macskák és a szarvasmarhák is, ráadásul a fertőzés ezekben az állatfajokban szinte mindig halállal végződik. Az emberre viszont az Aujeszky-betegség teljesen veszélytelen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×