INFORÁDIÓ 
2018. szeptember 24. hétfő
Gellért, Mercédesz

labdarúgás

foci-vb 2018

top 50

ronaldo

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 2. Ronaldo - Fenomén, az igazi jelenség

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 2. Ronaldo - Fenomén, az igazi jelenség

Infostart / Dénes Tamás

Nincs még egy futballista a világon, aki egy életveszélyes betegség, majd egy közel két éven át tartó súlyos sérüléssorozat után a világbajnokság legjobb játékosaként, gólkirályaként tündökölt volna. De talán ezért (is) nevezték Fenoménnak a brazilok szupersztárját, aki 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is ott volt a világbajnokságon. Vb-rangsorunk második helyezettje: Ronaldo Luiz Nazario da Lima.

Aligha gondolta a Rio de Janeiró-i São Francisco Javier Kórház ügyeletes szülészorvosa 1976. szeptember 18-án délelőtt fél tízkor, hogy azzal a félórás tevékenységgel, amellyel a világra segítette Nelio Nazario és Sonia Lima harmadik gyermekét, Ronaldót, beírta a kórház nevét a futballtörténelembe. De azt se, hogy a később világhírűvé váló kisfiú születésnapjának majdan egy négy nappal későbbi dátumot tanul meg a nagyvilág. Nelio kicsit szégyenkezve mondta néhány negyedórával a szülés után a feleségének, Soniának, hogy az összekuporgatott – vagy éppen a rokonoktól, ismerősöktől összekunyerált – pénzből kifizette az orvost, ugyanakkor az anyakönyveztetésre már nem futotta. Négy nappal későbbre aztán sikerült összeszednie az amúgy potom összeget. Ám miután a törvény szerint még világra jövetele napján regisztráltatni kell az újszülöttet, a büntetéstől félve Ronaldo születésnapjának 1976. szeptember 18. helyett szeptember 22-t diktálta be. A família harmadik gyereke azóta is két születésnapot ül meg egy évben.

A család szeptember 18-án, a nagyvilág, az ismerősök hada 22-én ünnepli őt.

A család nagy szegénységben, a szülők gyakori veszekedése miatt többnyire csonkán élt. Sonia mindent megtett a gyerekeiért, de leginkább a csodában bízott, ha arra gondolt, valaha gazdagok lesznek. Egyre többször jutott eszébe egy fekete varázsló jövendölése, amelyet még kisebbik fia születése előtt hallott: „Egy nap egy kisfiút fogsz szülni, aki aztán megváltoztatja majd az életed. Ez a fiú nagyon híres és nagyon gazdag lesz, elfelejteti veled a szenvedést és a szegénységet és milliomossá tesz.” Sonia tulajdonképpen szégyellte, hogy hisz a varázslónak, de olyan jó volt hinni benne. Igyekezett aztán elhesegetni magától a gondolatokat, úgy gondolta, jobb a valóság talaján maradni. Talán ő maga sem gondolta, mennyire befészkelődött a zsigereibe a gondolat.

Ronaldót, a felcseperedő fiút életének első tizenöt évében főleg

két dolog érdekelte: a futball és az édesség.

Négyéves korában, karácsonyra kapta az apjától az első igazi labdát, azzal aztán naphosszat játszott. A bátyja, Nelinho – neve az apai név, a Nelio kicsinyítéséből származik – szerint az öcsi kedvenc szórakozása volt a külvárosi pályára krétával egy nagy keresztet rajzolni, aztán versenyzett a többnyire nála idősebbekkel, ki tud többet dekázni, ki tudja tovább a levegőben tartani a labdát. A másik gyengéje az édesség volt. Sonia mama így emlékezik erre vissza: „El nem tudom képzelni, hogy honnan, hiszen pénzünk sem nagyon volt, de ahányszor csak hazajött, mindig csoki, süti vagy nyalóka lógott ki a szájából.”

Első egyesülete a Valqueire Tenis Clube teremcsapata lett. A név ne tévesszen meg senkit, Ronaldo focizott, s nem a sárga labdát püfölte. Először a kapuba állították, de aztán egyszer kijött a mezőnybe. Rögtön rúgott egy rakás gólt, mire edzője, Fernando dos Santos már vissza sem engedte a „ketrec” elé. Fernandónak jó szeme volt, látta, gyémántra lelt. Hamarosan elküldte a srácot egy másik kölyökcsapatba, a Social Clube Ramosba. Új csapatában először a balszélre száműzték, de ez nem akadályozta őt meg abban, hogy meccsről meccsre rugdossa a gólokat. Összesen 166 gólt szerzett a Ramosban hivatalos mérkőzéseken.

Hamarosan – miután híre ment elképesztő gólérzékenységének – a riói másodosztályban szereplő São Cristovão szerződtette. A krónikákban fennmaradt, hogy Ronaldo 1990. augusztus 12-én játszotta első mérkőzését a São Cristovão együttesében. A Tomazinho elleni 5-2-es győzelemből három góllal vette ki a részét – még nem is egészen 14 évesen. Kilencvenegyben aztán végleg otthagyta az iskolát, hogy minden energiájával a futballra tudjon koncentrálni. A São Cristovão gyöngyszemét 1993 tavaszán beválasztották a 17 évesek Dél-Amerika- bajnokságán szereplő brazil ifjúsági válogatottba. E torna – első nagy külföldi útja, egyben az első válogatottság – különösen emlékezetes maradt a számára, mivel

megszerezte a gólkirályi címet, s megkapta a legjobb játékosnak járó díjat.

Sztárként érkezett vissza Rióba. Pazar játéka meglágyította a São Cristovão vezetőinek a szívét is. A klub új lakáshoz segítette a családot. A „befektetés” később busásan megtérült, miután a Belo Horizonte-i Cruzeiro – Minas Gerais állam leghíresebb csapata – 1993 tavaszán kilencmillió forintnak megfelelő reist fizetett a korábban még egyetlenegy élvonalbeli mérkőzésen sem szereplő tinisztárért. Igaz, sokat nyomott a latba, hogy Ronaldónak tekintélyes „ajánlója” akadt: Jair Ventura Filho, azaz Jairzinho, az 1970-es világbajnok válogatott gólkirálya, aki akkoriban már a játékos impresszáriója volt.

Ronaldo 1993 májusában játszotta első profimérkőzését a Cruzeiróban, egyetlen esztendő alatt ötven meccsen negyvenkilenc gólt szerzett. Akkor kezdték Peléhez hasonlítgatni, ugyanis a „Király” csak negyvenegyig jutott első félszáz találkozóján. Tulajdonképpen bő egy esztendőt töltött a klubnál, de ezalatt is beírta nevét a legjobbak közé. E periódusban a gárda két fontos titulust nyert meg: 1993-ban megszerezte a Brazil Kupát, s elnyerte Minas Gerais állam bajnoki címét. Az ifjú csillagnak az elsőben még nem volt szerepe. De aztán néhány hónap leforgása alatt befutott: a légióskarrierje előtti egyetlen brazil bajnoki idényében, 1993 őszén 14 mérkőzésen 12 gólt rúgott. Ebből ötöt egy mérkőzésen, a Bahiának, amivel beállította az akkori brazil bajnoki gólcsúcsot.

Tavasszal még jobban játszott: 18 mérkőzésen játszva 22 góllal Minas Gerais állam gólkirálya lett. Alig tizenhét és fél évesen egy csapásra felnőtt lett:

Carlos Alberto Parreira meghívta őt a brazil válogatott keretébe.

Aztán nem „akármilyen” mérkőzésen dobta mély vízve: 1994. március 23-án, az „ősi rivális” Argentína ellen. A szövetségi kapitány elvitte az Egyesült Államokba, a világbajnokságra is, de ott nem játszatta. Pedig – tálalta a sztorit a világsajtó – még az édesanyja is üzent neki, hogy a fáradni látszó Bebeto, Romário kettőst megbontva, legalább percekre próbálja ki Ronaldót. Az akkor még fogszabályzót viselő legény végül egyetlen percet sem játszott a tornán, pedig a döntőben talán különösen szükség lett volna rá. Ám több brazil újságíró is azt állította később, hogy Ronaldo az olaszok ellen alkalmatlan lett volna a játékra, egyszerűen a félelem, a rettegés könnyei ültek a szemében. Mégis világhírű lett.

Hatmillió dollárért szerződtette a holland PSV, s a Nike cég megkötötte vele élete első reklámszerződését.

Bár a PSV közel sem volt olyan jó, mint mondjuk 1988-ban, amikor megnyerte a BEK-et, Ronaldo megtette a magáét. Első szezonja végén 30 találatával az Eredivisie mesterlövésze lett. Jellemző fölényére, hogy az Ajax két játékosa, az „ezüstcipős” Patrick Kluivert és a „bronzcipős” finn Jari Litmanen csak 18, illetve 17 találatig jutott. A második idény már gyengébben sikerült - ahogy mondani szokták, „önhibáján kívül”. Ronaldo térdsérülése miatt szinte az egész tavaszi idényt kihagyta, s ez érzékenyen érintette a PSV-t. Az eindhoveni piros-fehérek a brazil tinédzser távollétében egyedül a Holland Kupát tudták megnyerni. A nyárra felépült, játszott az atlantai olimpián. Igaz, az ötkarikás tornát nem sorolhatja jó emlékei közé – bár öt gólt szerzett, nem tudott hírnevéhez méltó teljesítménnyel előrukkolni, mégha Zagallo mindössze egy mérkőzésen engedte is őt kilencven percet játszani –, a toronymagas esélyes brazil válogatott csak a harmadik helyen végzett.

Nem ért rá sokáig keseregni a kudarcon. Hamarosan Barcelona, az új állomáshely várta. Ronaldónak elég volt az Atlético elleni hazai Szuperkupa-döntő ahhoz, hogy letegye a névjegyét. Új edzője, az angol Bobby Robson kulcsszerepet adott neki, s már az első hónapok után válaszolnia kellett arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e úgy, a vagyonokat kereső szupersztárja nem lesz elég harcos a mérkőzéseken. Az angol edző szerint viszont Ronaldo imád győzni, egyáltalán nem a pénzért futballozik. A mai szupersztároknak már annyi pénzük van, hogy nem egy újabb összeg, hanem maga a győzelem motiválja őket.

A Fenomén Barcelonába érkezéséig egy volt a legtehetségesebb srácokból, az új évezred remélt szupersztárjaiból – Barcelonában viszont a világ legjobb játékosává nőtte ki magát.

Csak a bajnokságot nem tudta megnyerni a Barcelonával – ott másodikok lettek a katalánok a Real Madrid mögött, azaz a Bajnokok Ligájában való indulást azért kiharcolták –, első lett a hazai Szuperkupán kívül az országos kupasorozatban és a Kupagyőztesek Európa-kupájában is. Ronaldo megszerezte a gólkirályi címet, s egyúttal az európai aranycipőt is. Alighanem mégsem a ligában, hanem a KEK-sorozatban játszott a legjobban, hét mérkőzésen öt gólt szerezve járult hozzá a serleg elnyeréséhez, a rotterdami döntőben őt döntötték le a PSG védői, majd ő maga varrta be Lama kapujába a megítélt tizenegyest.

A nagy hatalommal, s ugyanannyi cezaromániával bíró klubelnök, Josep Lluis Núñez mégis úgy gondolta, nem kell neki mindenáron Ronaldo. Sokkal inkább szüksége van arra az irdatlan pénzmennyiségre, amelyet legértékesebb játékosáért remélt. Ronaldo ugyan először maradni akart, de miután Nuñez megsértette, már ő is a távozás mellett volt. A milánói Inter akkor már mindenre hajlandó lett volna a megszerzéséért. Végül, több hónapos huzavona után a FIFA elé került az ügy. A nemzetközi szövetség előbb arra kapacitálta a két klubot, hogy egyezzen meg egymással, majd megszületett a végső verdikt: Ronaldo az Internazionale játékosa lett. A Barcelona – miután bizonyossá vált, hogy Ronaldo Itáliába távozik – vezérkara minden létező eszközzel azt igyekezett bizonygatni, hogy a világ legjobb játékosa náluk „csak egy” a csapat tizenegy tagja közül. Núñez elnök inkább nem nyert az üzleten, de pesetára azonos összeget áldozott Rivaldóért, a Deportivo La Coruñától vett, akkor még a nemzetközi futballbörzén a Fenoménnál jóval kisebb árfolyamon jegyzett honfitársért.

Az Internél – annak ellenére, hogy Massimo Moratti elnök minden vágya ellenére a csapat nem tudta megnyerni a bajnoki címet – az első évben még rendben mentek a dolgai. Harminckét bajnokin 25 gólt szerzett, s emellett az UEFA-kupa megnyeréséhez segítette a kék-feketéket. Örült a sikereknek, de egy kicsit fáradt volt. Nem is kezdett túl jól a világbajnokságon, a skótok ellen gyengén futballozott. A marokkóiak ellen javult a teljesítménye, de a norvégok ellen újra legfeljebb, ha két jó pillanata akadt. A chileiek elleni nyolcaddöntőben játszott talán a torna során a legjobban – egy nagyon rossz taktikát választó, kinyíló védelem ellen. Hasonló formában futballozott a dánok ellen is, s feladta a leckét a hollandoknak is. Valóban nagy része volt abban, hogy a brazilok bejutottak a döntőbe, ennek ellenére mégis meglepetést keltett, hogy a finálé előtt szavazó újságírók őt jelölték a Mondial legjobbjának.

1998. július 12-én a Stade de France-ban vártuk a világbajnoki döntőt. Nem akartuk elhinni, hogy nem fog játszani, mi tagadás, elképzelni sem tudtuk, mi történhetett vele. Ugyan a finálét megelőző néhány napban emlgették rejtélyes térdsérülését, de szinte mindenki egyetértett abban, attól Ronaldo pályára lépne. Azóta sem derült ki igazán, mi is történt, bár ma már az egyértelműnek tűnik, hogy

a Fenoménnek a találkozó délutánján görcsös rángásai voltak. Az első verziók szerint epilepsziás rohama volt – de ezt azóta is mindenki tagadja. Szinte élő halottként ténfergett a pályán.

Ronaldo a világbajnokság után hosszú pihenőt tartott – s bár ő mást mond, aligha jött teljesen rendbe. Az Inter mérkőzéseinek több mint a feléről hiányzott, meg sem tudta közelíteni korábbi eredményességét. A világ legjobban kereső futballistájával gáláns volt a munkaadó: az Inter extra szabadságot adott neki, s hozzájárult, hogy saját erőnléti edző, Nílton Petroni foglalkozzon vele. Többet hiányzott, mint játszott, sőt

1999. november 21. és 2001 szeptember 20., azaz szinte napra pontosan 22 hónap alatt mindössze hat percet töltött a pályán.

Tulajdonképpen – annak ellenére, hogy az 1999-es Copa Américán, amelyen Rivaldóval ketten társgólkirályok lettek – a franciaországi világbajnokság döntője óta csak árnyéka volt önmagának.

Ha végigidézzük kálváriájának állomásait, leginkább azt csodálhatjuk, hogy mindig vissza tudott térni. 1996. február 18-én hosszas kezelések után Hollandiában megműtötték a térdét. Csak a Holland Kupa május 16-i döntőjében térhetett vissza a csapatba. Aztán a franciaországi világbajnokságon szinte végig fájdalomcsillapító injekciókkal játszott. A csoportmérkőzések után különösen rossz állapotba kerül a térde, napokon keresztül kérdéses, egyáltalán pályára léphet-e a hollandok elleni elődöntőben. Játszott, sőt a döntőre teljesen rendbe jön a térde, ám élete legfontosabb találkozóján csak árnyéka önmagának, máig rejtélyes betegsége miatt. 1998. szeptember 20-én, a Piacenza elleni mérkőzésen tizenegyesgóllal tért vissza az olasz bajnokságba, de aztán íngyulladás miatt három mérkőzést kihagyni kényszerült. 1998. november 8-án, a milánói derbin a kapuba talált, de térdsérülése miatt kénytelen volt lesántikálni a pályáról. 1999. január 17-én Bolognában lábsérülést szenvedett, közel két hónapos pihenőre kényszerült. 1999. november 21-én a San Siróban tizenegyesből gólt lőtt a Lecce ellen 6-0-ra megnyert találkozó 50. percében, de térdfájása miatt kilenc perccel később cserét kér. Kilenc nappal később Párizsban megműtötték. Gerard Saillant professzor komoly és komplikált sebészeti beavatkozással orvosolta a szalag beszakadását. Ronaldo több, mint négy és fél hónapos kihagyásra kényszerült, de aztán úgy tűnt, rendbejött. A 2000. április 12-i Olasz Kupa-döntő előtti este még azt mondta, úgy érzi, új életet kezd, az éppen egy héttel korábban megszületett első gyermeke, Ronald miatt immár apaként, nagyobb felelősséggel játszik majd. Ám mindössze hat percet töltött a pályán.

Aztán összecsuklott, s a fájdalomtól önkívületi állapotban szólongatta az édesanyját. Mindenki tudta, nagyon nagy baj van.

Már-már véget nem érő, nagyon hosszú lábadozás után, 2001. augusztus 19-én, a nigériai Enyimba csapata ellen lépett ismét pályára az Interben. Az igazi visszatérést azonban az FC Braşov elleni, szeptember közepi UEFA-kupa-találkozó jelentette. A 63. percben csereként pályára lépő csillag a sérülése óta nem futballozhatott hivatalos találkozón. Bár akkor még nem tudta góllal segíteni az Intert, néhány megmozdulásán látszott, van arra remény, hogy visszanyerje hajdani formáját. Karácsonyig kisebb-nagyobb rendszerességgel játszott (16 forduló alatt hat mérkőzésen lépett pályára, 329 perc alatt három gólt szerzett, mindannyit decemberben), majd a Piacenza elleni mérkőzésen súlyos izomsérülést szenvedett. Ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint lába, izomrendszere mégsem bírja a terhelést, Ronaldo – emberileg teljesen érthető okokból – túlságosan siettette a visszatérést, nem tartotta be a fokozatosságot.

Januárban felkeresett egy francia specialistát, Philippe Boixelt, aki felfedezte, hogy a Fenomén kínjainak hátterében fogainak rossz állapota áll. A beavatkozásai után Ronaldo valóban gyorsabban gyógyult, ugyanakkor gyakorta került vitába a brazil szövetség és az Inter. Luiz Felipe Scolari, a szövetségi kapitány sürgette volna a visszatérést, az argentin Hector Cúper, az Inter edzője azt mondta, a brazilok belehajszolják játékosát az idő előtti visszatérésbe, vagy ha egészséges, akkor térjen vissza munkaadójához, a klubjába. Részben igaza volt, Ronaldo hamarabb húzta fel az arany-zöld mezt, mint a kék-feketét. Március 27-én Fortalezában a jugoszlávok ellen két és fél év után játszott újra a brazil válogatottban. Természetesen utána visszatért az Interbe is, a Feyenoord elleni idegenbeli UEFA-kupa-elődöntő rotterdami felvonását annak ellenére is már-már régi önmagát idézte játékával, hogy a csapatnak nem ment, kiesett. Három nappal később az ő remeklése hozta meg az Inter győzelmét a Brescia elleni bajnokin: a 79. és a 83. percben is gól ért el, így a kék-feketék hátrányból fordítva begyűjtötték a három pontot. Egy héttel később a Chievo ellen is a kapuba talált, s az Inter továbbra is vezette a bajnoki tabellát. Végül nem nyerte meg a scudettót. Ahogy az egész csapat, Ronaldo is rosszul játszott a Lazio elleni, utolsó bajnokin.

Amikor Cúper lecserélte, a Fenomén tehetetlenségében sírt a kispadon. Alighanem óriási elégtétel lett volna neki a bajnoki cím az előző évek kínjaiért.

Amikor elutazott a világbajnokságra, inkább csak remélte, mint tudta, ez a torna hozza meg a teljes rehabillitációt. Fizikai és lelki értelemben egyaránt. Sohasem tagadta, jól esett neki, hogy Scolari világossá tette, számít rá, ameddig erővel bírja, játszani fog. Felipão nagyon vigyázott legértékesebb játékosára, amikor már úgy érezte, hogy a brazilok javára eldőlt a mérkőzés, vagy ha úgy látta, hogy a nyilvánvalóan még nem százszázalékos erőállapotú Ronaldo nem bírja a hajtást, azonnal lehívta a pályáról. A Fenomén pedig a bizalomért, a törődésért, a szeretetért gólokkal fizetett.

Furcsa ellentmondás: amikor 1998-ban nem ő volt a döntőt is figyelembe véve a torna legjobb játékosa, ő kapta meg az Adidas aranylabdáját. 2002-ben, amikor neki járt volna, csak második lett Kahn mögött. Ám egy pillanatig sem kesergett ezen. Számára a gólkirályi cím, s persze a második, a végre játékkal megszerzett aranyérem mindennél többet ért. De azért a lelki állapotáról, meg az érzéseiről örökre megőrzünk két emléket. Az egyik még az utolsó meccs alatti, a már lecserélt, zokogó Ronaldóból kitört minden feszültség. A másik az első nyilatkozata volt. „Köszönöm az orvosoknak, a gyógytornászoknak, mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy meggyógyuljak, hogy végre magam mögött tudhassam ezt a szörnyű két és fél évet.” Ronaldo, akiről fél évvel korábban szinte még senki sem hitte el, hogy egyáltalán teljes értékű harcos lehet a világbajnokságon, nemcsak hogy a torna gólkirálya lett, de 1998-ban és 2002-ben összesen

12 gólig jutva utolérte Pelét, elmondhatta magáról, hogy egyetlen honfitársa sem szerzett nála több gólt a világbajnokságok történetében.

Ronaldo a távol-keleti remeklése után a Real Madridnak a célpontja lett. Florentino Pérez elnök Santiago Bernabéu életművét másolta, minden idény előtt a kor egyik aktuális világsztárjával erősítette meg a csapatát. 2000-ben megvette Figót, majd egy évvel később megszerezte Zinedine Zidane-t, 2002 augusztus 31-én pedig Ronaldót. Pedig Massimo Moratti a látszat szerint görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy Milánóban tartsa az Héctor Cúper szigorú diszciplináitól meg az argentin edző túlságosan a védekezést preferáló játékfelfogásától szenvedő világsztárt. Ronaldo soha, egyetlen pillanatra sem csinált titkot abból, hogy szívesen menne Madridba.

Sérülten érkezett a királyi klubhoz, több mint egy hónapot kellett várni a bemutatkozására. Megérte, mert az Alavés ellen csillogott, szinte az első labdaérintéséből gólt szerzett. Lőtt aztán még egyet – de aztán bő egy hónapon keresztül nem találta önmagát. Felerősödött az írigyek kórusa, még Raúl gyengélkedését is a brazil sztár nyakába varrták. Aztán december elején szinte varázsütésre, minden megváltozott. A mezőny legjobbja volt az ítészek szerint a Jokohamában rendezett Világkupa-döntőben, s hasonló formában futballozva zúzta szét az addigra már nyolc hete veretlen RCD Mallorca védelmét a következő bajnokin.

Ennek ellenére Madridban sokáig nem tudott csatát nyerni.

Megkapta a világ legjobb játékosának járó díjat, megnyerte a France Football aranylabdáját,

miközben a madridi publikum például az utóbbi díj átadásakor Raúl nevét skandálta, jelezve, a „Real Madrid gyermeke” jobban megérdemelte volna a díjat. A 2002-es teljesítményeket nézve ez biztosan nem volt igaz.

S nem adta alább már az új esztendőben, 2003-ban sem. Élcelődhetett a spanyol sajtó vélt súlyfeleslegén, akadhattak olyanok, akik – elsősorban a spanyol nemzetiségű madridi sztárok sorsáért aggódok – újra és újra feltették a „Miért kellett Ronaldót Madridba hozni?" kérdést, lassan már önmagukat nevettették ki butaságukkal.

A Madrid legfontosabb góljait ugyanis többnyire az ígéretét betartó, s az idény során a 25 gólos határon túljutó brazil csillag szerezte. A Lokomotív Moszkva ellen a Bajnokok Ligájában fejes góljával ő juttatta tovább a csapatot a legjobb nyolc közé, majd Manchesterben egészen parádés teljesítményt nyújtva mesterhármassal törte össze a madridi 1-3 ellenére a továbbjutásban reménykedő angol szurkolók szívét az Old Traffordon. Az elődöntőben szerzett gólt a Juventus ellen is, majd a visszavágón sérülése ellenére csereként mégis pályára lépve, kiharcolt egy tizenegyest. Nem ő tehetett róla, hogy Figo elrontotta, s ezért (is) a Madrid kiesett… Maradt a hazai front, a bajnokság megnyerése. Ronaldo a pályafutása során korábban még sohasem nyert országos bajnokságot, ezért is volt neki nagyon fontos a Madrid elsősége. A véghajrára maradt a döntés – Roni pedig nagyszerűen játszott az utolsó két körben. Előbb az Atlético Madrid, majd az Athletic Bilbao kapujába is betalált, s akkor már a madridi publikum is önfeledten, fenntartások nélkül ünnepelte házi gólkirályát. 2007-ig játszott a Real Madridban, 127 bajnoki meccsen 83 gólt szerzett. Közben részt vett a 2006-os világbajnokságon, ahol a vb-történelem legtöbb gólt szerző játékosa lett, igaz, csúcsát azóta Miroslav Klose megdöntötte. Játszott két szezont az AC Milanban (20 mérkőzés, 9 gól), de akkor már tényleg nem volt a régi. Pedig még a hazatérése után, a Corinthiansban (2009–2011) is akadtak jó meccsei. Hét évvel ezelőtt, egyetlen mérkőzésre, még beszállt a brazil válogatottba, amelyben 98 mérkőzésen 62 gólt szerzett. A támadójátékosok közül csak Robinho játszott nála többször, a szerzett gólokat tekintve Pelé mögött a második. De ki tudja, mi lenne a sorrend, ha nincsenek a szörnyű sérülések…

A sorozat korábbi részei:

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 3. Diego Maradona - botrányhős és szupersztár

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 4. Zinedine Zidane - egy befolyásos bevándorló

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 5. Gerd Müller - a porcelánlelkű bombázó

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 6. Garrincha - az ördöngös Kismadár

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 7. Franz Beckenbauer - a Császár uralkodása

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 8. Paolo Rossi - egy hét, hat gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 9. Giuseppe Meazza - a csenevész gólzsák

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 10. Juan Schiaffino - a Maracana tolvaja

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 11. Johan Cruyff - a narancssárga legenda

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 12. Just Fontaine - 13 legendás gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 13. Geoff Hurst - egyetlen mesterhármas

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 14. Miroslav Klose - a titkos rekorder

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 15. Andrés Iniesta - 2010 királya

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 16. Lothar Matthäus - a rekorderek rekordere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 17. Vavá - az igazi vb-specialista

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 18. Paul Breitner - két döntő, két gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 19. Kocsis Sándor - az Aranyfej

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 20. Silvio Piola - a magyarok végzete

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 21. Didi - a hulló falevél gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 22. Jairzinho - tomboló Hurrikán

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 23. Mario Kempes - mindent vitt

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 24. Roberto Baggio - a 11-esek átka

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 25. Fritz Walter - egy magyar őr mentette meg

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 26. Dino Zoff - a nagypapa világbajnok lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 27. Lionel Messi - azok a németek…

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 28. Eusébio - a nyomornegyedből a csúcsra

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 29. Rivellino - az Atomlöket gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 30. Johan Neeskens - két ezüst könnyes története

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 31. Gianluigi Buffon - 2018 nagy hiányzója

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 32. Mario Zagallo - Kis Hangyából Öreg Farkas

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 33. Paolo Maldini - avagy Paolo di Milan

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 34. Romário - a Kicsi nagy lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 35. Oliver Kahn - csak az a jokohamai este...

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 36. Raymond Kopa - a kis Napóleon

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 37. Lev Jasin - a Fekete Pók

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 38. Franco Baresi - az elátkozott világbajnok

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 39. Sárosi György - a gólok embere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 40. Iker Casillas - a rekorder nyerőember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 41. Leonidas - a fuszeklis playboy

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 42. Fabio Cannavaro - az azúrkék aranyember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 43. Cafù - rekorder a nyomornegyedből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 44. Teófilo Cubillas - a hatalmas Kisgyerek

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 45. Bobby Charlton - egy lovag Manchesterből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 46. Luis Monti - két ország kedvence

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 47. Daniel Passarella - Törőcsik rossz szelleme

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 48. Gordon Banks - az évszázad bravúrja

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 49. Uwe Seeler - a köpcös rekorder

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 50. Ernst Wilimowski - az alkoholista csodacsatár

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
 
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH