1920. október 31-én született Kaiserslauternben, 1940. július 14-én, Frankfurtban mutatkozott be a német válogatottban, azonnal szerzett három gólt a románok ellen (9:3). Szűk két évvel később az Üllői úton lőtt két gólt a magyar válogatottnak, ha úgy tetszik, ő jelentette a különbséget a két csapat között. Élete későbbi alakulása szempontjából rendkívüli fontosságú volt ez a mérkőzés. Még ugyanabban az évben, Pozsonyban, a szlovákok ellen játszotta utolsó meccsét a III. birodalom válogatottjában – az osztrák Karl Deckerrel és a sziléziai lengyellel, Ernest Wilimowskival alkotta a belsőhármast –, majd kikerült a frontra. Időnként azért még futballozott, annak függvényében, hova vezényelték.

Jóval a háború befejezése után jelent meg a 11 rote Jäger című könyv a neve alatt. Ő is a Hermann Graf őrnagy szervezte, Vörös Vadászoknak nevezett ejtőernyős egységben teljesített szolgálatot. Máramarosnál szovjet fogságba esett. Nagy szerencsével megúszta, hogy a Szovjetunióban vigyék, és ott végleg elnyelje valamelyik fogolytábor pokla.

A legelterjedtebb történet szerint egy magyar őr állítólag felismerte, és tudta róla, hogy válogatott futballista, látta őt játszani 1942 májusában az Üllői úton.

Megesett rajta a szíve, s segített neki hamis papírokat szerezni. Azt mondta róla a feletteseinek, hogy Walter nem német, hanem a Saar-vidékre való.

Miután hazatért Kaiserslauternbe, 1948-ban játszott csak újra bajnoki mérkőzést. A válogatott csupán 1950. november 22-én játszhatott újra, ráadásul a svájciak elleni mérkőzésről még Fritz Walter hiányzott. Hamarosan azonban Sepp Herberger, aki annak ellenére megtarthatta a kapitányi megbízatását, hogy a III. birodalom éveiben a nemzetiszocialista párt, az NSDAP tagja volt, köré építette a válogatottat. Az 1954-es világbajnokságra készülő gárdát is.

Svájcban a nyugatnémetek mind a hat összecsapásán szerepelt, így a magyarok elleni, 8:3-ra elveszített találkozón is. A törökök elleni második selejtezőjükön egy, az osztrákok elleni elődöntőben két gólt szerzett.

A magyarok elleni 3:2-es győzelemnek részese volt az öccse, Ottmar is, övék lett a futballtörténelem első világbajnok testvérpárja. A döntő után bekerült a FIFA All-Star-csapatába

A németek első számú sportmagazinja, a Kicker a vb után közzétette a szerkesztősége posztonkénti rangsorát. Az összekötők között az első helyet Puskás Ferenc és Kocsis Sándor kapta, míg a második helyre Fritz Walter és Juan Schiaffino került.

Fritz Walter 1940. július 14-től 1958. június 24-ig a 61 válogatott mérkőzésén 33 gólt könyvelt el. Pedig 1942 és 1950 között nem lehetett válogatott, ugyanis az egyszerűen nem létezett. Harmincnégy évesen lett belőle világbajnok. 38 esztendősen világbajnoki negyedik hellyel utazhatott haza Svédországból. Abban a korban, amikor egy harmincéves összekötőt általában már vénnek tartottak!

Ám Fritz Walter szinte kortalan volt. Az 1962-es chilei vébé előtt Sepp Herberger újból megkörnyékezte az ajánlatával. Fitz Walter, aki akkor már a Kicker magazin tudósítója volt, be is szállt egy tréningmeccsre. Aztán

inkább belátta, 42 évesen nem térhet újból vissza.

Élete utolsó évtizedeiben gyakran találkozott a magyar aranycsapat játékosaival, jó barátságot ápolt velük. Nemcsak a nemes ellenfelet tisztelte bennük, egész életében hálás volt a magyaroknak a hadifogolytáborban történtek miatt. Az 1956-os forradalom után pénzt küldött a külföldön maradt futballistáknak, segített bemutató mérkőzéseket szervezni nekik – igazi barátként viselkedett.