A vb-történet ötven legjobb futballistája: 23. Mario Kempes - mindent vitt

Mindössze három olyan futballista akad a vb-történelemben, aki a világbajnoki cím mellé megnyerte a gólkirályi címet is, sőt akit a torna legjobb játékosaként ünnepelték. 1962-ben Garrincha, 1978-ban Mario Kempes és 1982-ben Paolo Rossi. Az argentin szupersztár elmondhat még egy különlegességet magáról: César Luis Menotti egyedül őt hívta vissza Európából a hazai rendezésű Mundialra. Az infostart.hu vb-rangsorának 23. helyezettje Mario Alberto Kempes.

A hol Matadornak, hol Torónak (Bikának) becézett csatár 1954. július 15-én született a Córdobához közeli Bell Ville-ben. Tizenhat évesen már a córdobai Institutóban futballozott, Osvaldo Ardiles oldalán. (Ez is gyönyörű a futball történetében: egy kis csapat két tizenéves játékosából együtt lesz aztán világbajnok.) Kempes 1973-ig maradt első klubjában, majd 1974 és 1976 között a legnevesebb helyi alakulat, a Rosario Central mezében 107 bajnokin 85 gólt szerzett. Játékára felfigyeltek Spanyolországban is, a Valencia szerződtette. Már légiósként vett részt az 1974-es világbajnokságon. Fél évtizedet töltött a Valenciában, 1977-ben és 1978-ban is megnyerte a Pichichi-trófeát, a spanyol élvonal gólkirályának járó díjat.

Menotti az otthon futballozó játékosokra akarta építeni a csapatát, de

Kempesszel kivételt tett, olyan formában futballozott, hogy egyszerűen nem lehetett mellőzni.

(Akadt még egy játékos, Osvaldo Piazza, a St-Étienne védője, akire számított volna. Ám a hátvéd felesége autóbalesete miatt nem vállalta a vb-részvételt. A Menotti által eldöntött, majdnem teljes légiósstopnak olyan futballisták estek áldozatául, mint Carlos Bianchi, aki 1978 tavaszán már negyedszer lett a francia bajnokság gólkirálya, Delio Onnis, aki 1974 és 1978 között négy idény alatt 118 gólt szerzett a francia élvonalban, s aki mindmáig a francia első osztály történetének gólkirálya.)

Kempes, miként négy évvel később Paolo Rossi, a csoportmérkőzések során még nem tündökölt. Sem a magyarok elleni, sem a franciák elleni – nagy nehezen, Passarella tizenegyesből szerzett góljával kiharcolt – sikerhez nem tudott góllal hozzájárulni, az olaszoknak meg nem is tudtak gólt lőni az argentinok. A középdöntőben ellenben mintha kicserélték volna. A brazilok elleni mérkőzés nem hozott gólt, de a másik két találkozón,

a lengyelek, majd a peruiak ellen, végül pedig a hollandok elleni döntőben egyaránt két-két gólt szerzett. Hat találatával a torna gólkirálya,

az Oranjénak rúgott duplájával pedig eldöntötte a finálét.

1978-ban megválasztották Dél-Amerika legjobb játékosának is. A Valenciával 1979-ben megnyerte a spanyol Király-kupát, majd a következő évben a Kupagyőztesek Európa-kupáját és az európai Szuperkupát. 1976 és 1981 között 142 bajnoki meccsen 95 gólt szerzett spanyol klubjában. 1981-ben hazatért Argentínába, ő volt a River Plate válasza arra, hogy a Boca Juniors megszerezte Diego Maradonát. Nem játszott rosszul (29 mérkőzésen 15 gólt lőtt), ráadásul megnyerte a Riverrel az 1981-es Nacionalt. 1982-ben, már a spanyolországi világbajnokság után, amelyen ugyancsak részt vett, de a címvédő argentinok nem jutottak tovább a középdöntőből, újra a Valencia játékosa lett, majd a Hércules Alicantéban futballozott. 1986-ban, 32 évesen Ausztriába, a First Viennába igazolt. Összesen hat szezont töltött az osztrák bajnokságban, a bécsi klubtól a St. Pöltenbe (1987–1990), majd a Kremser SC-be (1990–1992) vezetett az útja. Jó emlékek maradtak utána az osztrákokban, mert

2016-ban beválasztották az ottani Bundesliga valaha volt légiósaiból összeállított All-Star-csapatba. Így festett a csatársor: Hugo Sánchez, Nyilasi Tibor, Mario Kempes.

Az argentin megfordult még a chilei Fernández Vialban, majd az indonéz Pelita Jayában. Utóbbiban edzőként is eltöltött egy idényt, majd Albániában bukkant fel, aztán Venezuelában, és éveken át Bolíviában dolgozott. Azért a nagyvilág elsősorban futballista-pályafutására emlékezik...