Aclimaçãóban (São Paulo állam) született, 1946. január elsején. Olasz származású szülők gyermeke, a Corinthians ifjúsági csapatában kezdte a pályafutását. 1962-ben leszerződtette őt a Cor, de csak három évvel később mutatkozott be az első csapatban. Addig sem töltötte tétlenül, s főleg nem feleslegesen az idejét. Felfigyelt arra, hogy japán származású klubtársa, Sérgio Échigo egészen különleges dülöngélő mozgással cselezi halomra az ellenfeleit. Jó barátok voltak, egyébként is nehezen lehetett volna vitatni, hogy Rivellino tette világhírűvé a cselfajtát, ezért megállapodtak:

Échigo találta ki, és Rivellino tökéletesítette azt a cselfajtát, amelyben a csatár előbb külsővel, majd villámgyorsan belsővel érinti meg a labdát, s viszi el a védőnek azon az oldalán, amelyre nem is számított.

Nem könnyű mozdulat, laza boka kell hozzá, a flip-flapnál jobb név rá az elástico, amit a brazilok használnak rá.

Rivellino 1974-ig játszott ott, egyetlen klubsikereként a Rio-São Paulo torna győztese (1966) lett. 1971-ben bekerült az Év csapatába. 1975 elején átszerződött Rióba, a Fluminense formálódó szupergárdájába, kétszer (1975, 1976) is Rio állam bajnoka lett. Harminckét évesen, bár marasztalták, sőt ajánlatokat kapott az Egyesült Államokból is, úgy döntött, még több pénzt fog keresni.

Az első aktív világbajnok lett, aki az arab világba szerződött futballozni,

1978 és 1982 között a szaúdi Al-Hilal játékosa volt. Megnyerte az arab bajnokcsapatok bajnoka címet (1980, 1981), valamint a szaúdi Király-kupát (1982).

A válogatottban nem hivatalos mérkőzésen már 1966-ban is játszott, hivatalos találkozón azonban csak 1968. augusztus 20-án debütált. 1978. június 24-ig, búcsúja napjáig 94 hivatalos és 27 nem hivatalos találkozón játszott, 28, illetve további 15 gólt ért el.

Részt vett három világbajnokságon, 1970-ben Mexikóban első, 1974-ben az NSZK-ban negyedik, végül 1978-ban Argentínában harmadik lett.

Az 1970-es mexikói világbajnokságon éppen a szövetségi kapitány, Mario Zagallo posztján játszott, kiválóan. Zagallo kedvelte, miatta kihagyta a Peléék által sokra tartott, mindössze 20 éves Edut is. Rivellino három gólt is szerzett, már ott, a csehszlovákok ellen megmutatta, micsoda szabadrúgásokra képes.

Az volt az atomlöket, a Patada Atomica.

Négy évvel később, az NSZK-ban rendezett világbajnokságon rá és Jairzinhóra épült a brazilok támadójátéka, miután Tostão a szemsérülése, Pelé pedig önkéntes távolmaradása miatt nem vett részt a tornán. Rivellino Zairénak, az NDK-nak és Argentínának is rúgott egy-egy gólt, csak európai futballisták szereztek nála több gólt a tornán. A keletnémetek ellen Jairzinho beállt a sorfalba, majd a lövés pillanatában összecsuklott – a bajuszos nehéztüzér pedig pontosan az ő helyére lőtte a labdát. Óriási gól volt, óriási magyarázattal.

Jairzinho ugyanis így felelt arra a kérdésre, miért vetette a földre magát, mint a katona az atomvillanás vezényszót hallva: „Mert nem vagyok öngyilkosjelölt”.

Az argentínai Mundial idején Rivellino már 32 éves volt, egy kellemetlen sérülés után éppen csak felépült a rajtra. Az első meccsen tudott játszani, aztán már csak kétszer, csereként került pályára.

Visszavonulása után rövid ideig edzősködött – megfordult még Japánban is –, de leginkább, a benzinkútjai mellett, a hírnevéből él. Tévékommentátor és futballiskolákat vezet.