Sárosi György (eredeti családnevén Stefancsics) 1929-ben, tizenhat évesen került a MAFC-ból a Ferencvárosba, ahol aztán a teljes későbbi játékos-pályafutását töltötte. A zöld-fehéreknél 639 hivatalos mérkőzésen 633 gólt szerzett. A szereplési számokat tekintve második az örökranglistán Lipcsei Péter mögött, a gólszámokat tekintve listavezető (bajnoki mérlege: 382/350).

Dicsőséglistája lenyűgöző:

• ötszörös bajnok (1932, 1934, 1939, 1940, 1941),
• ötszörös Magyar Kupa-győztes (1933, 1935, 1942, 1943, 1944),
• KK-győztes (1937),
• vb-ezüstérmes (1938),
• vb-résztvevő (1934),
• Közép-Európa-válogatott (1937),
• bajnoki gólkirály (1936, 1940, 1941),
• KK-gólkirály (1935, 1937),
• a KK-sorozat örökös gólkirálya.

Hét évvel fiatalabb öccse, Sárosi III Béla 19-szer szerepelt a válogatottban. Idősebb öccse, Sárosi II László válogatott vízilabda-játékos volt, annak fia, dr. Sárosi László olimpiai bajnoki címet nyert 1976-ban.

Játszott volna már a magyar válogatott első világbajnoki mérkőzésén, 1934. május 27-én, az egyiptomiak ellen is, de sérülése miatt csak később tudott a társak után utazni. Bolognába, az osztrákok elleni találkozóra odaért, szerzett is egy gólt büntetőből, de ahogyan vele az ellenfél védői, a magyar csapat Matteával, az olasz bíróval nem bírt.

1938-ban már Közép-Európa legjobb játékosai között jegyezték.

Dietz Károly válogatottja nagyszerű sorsolást kapott, s élni tudott vele.

Holland-India ellen 6:0-ra nyert, Sárosi két gólt szerzett. A negyeddöntőben 2:0-ra verte a svájciakat, a csapatkapitány lőtte az első, a döntő gólt. A magyar szövetségi kapitány, Nagy József által felkészített svédek elleni elődöntőben gyorsan hátrányba került ugyan a csapat, de aztán a 20. percben sikerült kiegyenlíteni, utána pedig már csak egy csapat volt a pályán.

Sárosié volt a negyedik magyar gól, 5:1-re győzött az így története első világbajnoki döntőjébe jutó legénység.

Ezen a találkozón a Zsengellér Gyula, Sárosi György, Toldi Géza trió alkotta a belsőhármast, minden kétséget kizáróan ez volt a legjobb opció, miután Dietz kapitány nem vitte ki a tornára a Hungária csillagát, a beteges és nehezen kezelhető, de szenzációs képességű „Matyit”, azaz Cseh II Lászlót.

A mumusnak számító olaszok elleni döntőre azonban dr. Dietz Károly Toldi helyett Vincze Jenőt állította a csapatba. Mindmáig tartja magát az a nézet, amely szerint az erős testalkatú, harcos, a védőit soha nem kímélő Toldi játékától az olaszok kérésére tekintett el a kapitány, aki aztán a kint lévő politikusok egyikétől is megerősítést kapott, mondván, kár lenne, ha Toldi erőszakos játéka foltot ejtene a magyar–olasz baráti kapcsolatokon. Sárosi doktor később azt nyilatkozta, hogy amikor mint csapatkapitány elsőként értesült Toldi Géza mellőzéséről, szolidaritásból le akarta mondani a döntőt, de – mint mondta – „magyarságomra hivatkozva Dietz kapitány meggyőzött, hogy ne tegyem”. A kulcsjátékosai közül Korányi Lajost, Turay Józsefet és Toldi Gézát is nélkülöző magyar válogatott aztán, Sárosi doktor újabb gólja ellenére, 4:2-re elveszítette a párizsi döntőt, második lett a harmincas évek kiemelkedően legeredményesebb válogatottja, a Vittorio Pozzo által irányított Squadra Azzurra mögött.

Sárosi György összesen hat gólt szerzett világbajnoki mérkőzéseken, ennél többet a magyar játékosok közül csak Kocsis Sándor (11) és Tichy Lajos (7) ért el.