A vb-történet ötven legjobb futballistája: 11. Johan Cruyff - a narancssárga legenda

Mindössze 18 éves korára meghatározó játékossá nőtte ki magát az akkor még csak az európai középmezőnybe tartozó Ajaxban. Nagy szerepe volt abban, hogy a csapat a nemzetközi porondon is hírnevet szerzett magának. A piros-fehérek 1966 decemberében 5:1-re verték a Liverpoolt, de mindez csak amolyan előzetest, bemutatót jelentett a későbbi sikerekből. Azok az 1968–69-es idényben kezdődtek, az Ajax egészen a BEK döntőjéig menetelt. Egy esztendővel később a harmadik számú európai kupában az elődöntőig jutott a gárda, majd következett három csodálatos év, három BEK-győzelemmel.

Mindeközben Johan Cruyff a holland válogatottban is egyre fontosabb helyet vindikált magának játékával. 1966 szeptemberében a magyarok ellen volt először válogatott, majd a még tinédzserkorú csillag játszhatott a következő hazai, csehszlovákok elleni mérkőzésen is. Egy ideig…

Addig szidta ugyanis a játékvezetőt, míg az lezavarta a pályáról.

Lehetett a bírónak némi igaza, mert a holland szövetség azonnal eltiltotta egy évre Cruyffot a válogatottságtól – igaz, a büntetést később a felére enyhítette. 1969-ben újra meggyűlt a baja a szövetséggel: akkor a bolgárok elleni világbajnoki selejtező előtt késett el az edzőtáborból. Akkor már hiába ment, ugyanis haladéktalanul hazaküldték. Más kérdés, hogy

nélküle nem tudtak nyerni a tulipánosok, s a bolgárok jutottak ki a mexikói világbajnokságra.

1971-ig tulajdonképpen a fentiek szerint zajlott Johan élete. Akkor valóságos népi hőssé vált Hollandiában. A hollandoknak Cruyff feltűnéséig kevés olyan sportolójuk akadt, aki népszerűségben, tudásban Európa legjobbjaival vetélkedhetett volna. Az 1948-as olimpia repülő háziasszonya, Fanny Blankers-Koen, aztán a cselgáncsozó Anton Geesink, valamint a gyorskorcsolyázó Ard Schenk soroltatott csak a szűk elitbe. Ám feltűnt egy futballista! Ezért is bálványozta azonnal mindenki.

Az európai elismertséget elsősorban az Ajax 1971-es BEK-győzelme hozta meg számára. Az albán 17 Nëntori és a svájci FC Basel búcsúztatása tartozott a sorozatban a könnyebb, a skót Celtic és a spanyol Atletico Madrid a nehezebb feladatok közé. A londoni fináléban a Puskás Ferenc vezette görög Panathinaikosz legyőzése „kötelező” volt a kontinens csúcsára kapaszkodó hollandok számára.

Bő fél évvel később

a France Football Johan Cruyffot választotta Európa legjobb játékosának.

Óriási előnnyel végzett az élen, több mint kétszer annyi pontot gyűjtött mint a második helyezett olasz Sandro Mazzola. Jellemző az is, mennyire „egyszemélyes” csapatnak tartották akkoriban az Ajaxot: a második legjobb, Piet Keizer épp csak befért az első tízbe…

Az Ajax egy esztendővel később – immár tekintélyesebb rivális, az olasz Inter ellen – újra megnyerte a legnagyobb presztízzsel bíró klubserleget. Cruyff szerezte a döntő mindkét gólját, így természetesen ő kapta a finálé utáni legszebb kritikákat is. A holland klub ráadásul megnyerte a Világkupát is, az argentin Estudiantes ellen. Az első mérkőzésen Buenos Aíresben a hazai szurkolók terrorja ellenére 1-1-re végzett az Ajax. Amszterdamban aztán (Júlia királynő és Bernhard herceg szemei előtt) 3–0-ra „kivégezte” a már kevésbé erősködő argentinokat.

Ám mindez kevés volt ahhoz, hogy „labdába rúgjon” az 1972-es aranylabda-szavazáson. Európa a nyugatnémet válogatott lábai előtt hevert, a nyáron a Nationalelf álomjátékkal nyerte el a kontinensbajnoki címet.

Cruyff legfeljebb azzal vigasztalódhatott, hogy Beckenbauer, Gerd Müller és Netzer mögött – ő volt a legjobb nem német…

Az 1973-as év sem kezdődött rosszul, a piros-fehérek januárban megnyerték az első ízben kiírt európai Szuperkupát. A skót Rangers ellen Glasgowban és Amszterdamban is nyerni tudott a holland szuperklub.

Akkoriban talán még csak Johan és az apósa, Cor Coster sejtette, hamarosan vége lesz Cruyff ajaxos karrierjének. Coster rendkívül érdekes figura. Amszterdamban gyémántkereskedőként volt ismert, mikor lányának, Dannynak udvarolni kezdett a futballsztár. A két fiatal hamar egymásra talált, s ezután Coster igyekezett a friss rokonságot az üzleti életben is kamatoztatni. Johan világszemlélete, mentalitása tökéletesen alkalmas volt az együttműködésre, a „papa” meg nem kevesebbet ígért, mint hogy megsokszorozza a család vagyonát. (Ami, valljuk be, már addig sem volt elenyésző.)

Cornelius Coster tulajdonképpen menedzserként dolgozott veje mellett, intézte annak reklámügyeit, s gondosan ügyelt arra, nehogy bárki is rossz, Johan számára előnytelen szerződést írasson alá vele. Coster kijárta az akkor már a legértékesebb játékos elvesztésétől rettegő Ajax-vezetőknél, hogy Johan olyan, hét esztendőre szóló szerződést kössön, amely akkor is garantál számára juttatásokat, ha időközben bármilyen okból visszavonulni kényszerül… Van Praag, a klubelnök aláírta a kontraktust, de így sem tudta Cruyffot megtartani.

Johan még játszott – nem igazán jól…– a belgrádi döntőben, amelyben az Ajax megszerezte harmadik BEK-győzelmét, aztán búcsúzott.

Néhány hónapra egész Hollandiát magára haragítva Spanyolországba, az FC Barcelonához szerződött.

A Barça vezérkara alaposan megcsapolta a klub pénztárcáját: 120 millió pesetát, akkori áron 5,5 millió guldent áldozott Cruyff megszerzéséért. Az első esztendő után úgy tűnt: bőven megérte… Az azt megelőzően legutóbb 1960-ban bajnoki címet szerző katalán együttes Cruyff-fal már az első szezonban betakarította a spanyol bajnoki címet!

Nevetségessé lett a féltékeny ajaxos klubelnök, Jaap van Praag kirohanása ("Johan a pénzt választotta a futball helyett"), hiszen a Barcelona bajnoki címe éles kontrasztba állította az Ajax otthoni visszaesését. A holland gárda tönkreverte ugyan a Milant a Szuperkupa fináléjában (a milánói 0-1 után 6-0!), de a bajnokcsapatok mezőnyében már a Bayern nyitott új korszakot.

Cruyff viszont újra megkapta a legjobb európai futballistának járó aranylabdát.

Néhány nappal a bajnoki cím elnyerése után hazatért Hollandiába, hogy az Oranjéval készüljön az 1974-es világbajnokságon. Az NSZK-ban rendezett tornán a hollandokat – hála az Ajax és a Feyenoord nemzetközi kupasikereinek – szinte mindenki titkos favoritnak titulálta. Nem alaptalanul, mert a világbajnokságon az eredmények is lenyűgözők voltak (a csoportmérkőzéseken Uruguay ellen 2-0, Svédország ellen 0-0, Bulgária ellen 4-1, a második körben Argentína ellen 4-0, az NDK ellen 1-0, a védő brazilok ellen pedig 2-0), de még inkább a játék avatta „holland szurkolóvá” az addig semlegesek nagy részét. Az Oranje olyan jól játszott a döntőig vezető úton, hogy a fináléban az ugyancsak fenomenális játékosokkal felálló nyugatnémet válogatottnak alig adtak jobb esélyt.

Ráadásul a döntő első percében Berti Vogtsszal a nyakán Cruyff végigmasírozott a német térfélen, majd átzuhant a rosszul becsúszó Uli Hoeness lábán. Johan Neeskens csipetnyi tétovázás nélkül a kapuba bombázta a tizenegyest. Máris vezetett Hollandia! Az aranyérmet azonban mégis a németek nyerték, nem is érdemtelenül. A világ valaha volt egyik legjobb tizenegye vehette át a kupát, s a hollandokat kevéssé vigasztalta, hogy csapatukat senki sem kalibrálta Beckenbaueréknél rosszabbnak.

Kikaptak, elveszítették a világbajnoki döntőt.

Cruyff, bár szívesen elcserélte volna dicsőségét a csapat sikerére, a torna legjobb játékosának választatott. E titulus után már cseppet sem volt meglepő, hogy az aranylabdát is Johan és nem valamelyik német világbajnok kapta. Senki sem gondolta, hogy Cruyff csillaga soha nem fog már olyan fényesen ragyogni, mint akkor.

Négy évvel később, Argentínában, még bőven ott lehetett volna a holland válogatottban. Noha a vezetők erősen kapacitálták a visszatérésre, mégsem vállalta a szereplést a Mundialon. A miértre akadtak romantikus válaszok a sajtóban (így tiltakozott az ellen, hogy a katonai junta által rendezett világbajnokság fényét emelje), s akadtak viccesek (mint például az, hogy a felesége nem engedte el, miután 1974-ben nyilvánosságot kapott a nyugatnémet sajtóban, hogy a torna alatt a holland sztárok örömlányokkal hancúroztak a szálloda lezárt uszodájában az egyik éjjel), sőt olyanok is amelyek úgy vélték, külön pénzt kért a részvételért, de nem kapta meg. Évtizedekkel később maga úgy magyarázta a távolmaradást, hogy nem sokkal korábban megpróbálták elrabolni őt és a családját, s emiatt mondta le a szereplést.

Nélküle ismét az ezüstig menetelt az Oranje, ismét a döntőben elbukva a házigazda ellenében. Örök kérdés marad, mi lett volna, ha Johan Cruyff is a soraiban van.

Még csak 31 éves volt, játszott az Egyesült Államokban, Spanyolországban, majd Hollandiában is, aztán, miután visszavonult, hasonlóan sikeres, s nem túlzás, stílusteremtő edző vált belőle. Trénerként játékos-pályafutása legfontosabb két klubját, az Ajaxot és a Barcelonát emelte újra az égbe.