eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Emberek próbálnak felférni egy buszra Kijevben, hogy elhagyják a várost 2022. február 24-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.
Nyitókép: MTI/AP/Emilio Morenatti

Percről percre, 2. nap – Fegyverropogás, félelem, menekülés, szankciók

Miközben az orosz házelnök az ukránokat nyugtatgatja, hogy "nincs mitől félni", légiriadó van Kijevben, az emberek ezrével hagyják el otthonukat, az EU pedig a szankciók útjára lépett. Az ukrán elnök szerint "egyedül maradt" az ország.

2022.02.25. 21:27

Kína segédkezet nyújt Oroszországnak

A búzabeviteli korlátozást oldja fel Kína: ezzel saját élelmiszerbiztonságán javít, miközben enyhíti a nyugati szaknciók hatását Oroszországra.

2022.02.25. 20:39

Szijjártó Péter: erős és robusztus szankciós csomagot fogadott el az EU

A Külügyek Tanácsa erős és robosztus szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az EU egységet mutatott, és Magyarország ennek a részese volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

2022.02.25. 20:11

Macron: az Európai Unió szankciói a legmagasabb szintű orosz vezetőket sújtják

Az ukrajnai hadműveletek miatt az Oroszország elleni uniós szankciók a legmagasabb rangú orosz vezetőket fogják sújtani - tudatta pénteken Emmanuel Macron francia államfő a parlament két házához intézett, levélben megfogalmazott üzenetében.

2022.02.25. 19:45

Csernobilból aggasztó hírek érkeznek

Nőtt a sugárzás Csernobilban, az oroszok lekapcsolták a gamma-sugárzás-mérőket.

2022.02.25. 19:11

Mol: zavartalan az olajszállítás a Barátság vezetéken

A Mol figyelemmel kíséri az Ukrajnában zajló eseményeket.

2022.02.25. 18:40

Dráma Kijevben - becsapódások, lövések, menekülés - videók

Sajtójelentések szerint Kijevbe orosz diverzánsok hatoltak be, orosz beszámoló szerint ejtőernyőseik elfoglalták Gosztomel repülőterét Kijev elővárosában és a légideszant fő erejével egyesülve nyugat felől blokkolták az ukrán fővárost.

2022.02.25. 18:30

Áder János: abszurd az az érvelés, amely Ukrajna állami létjogosultságát is megkérdőjelezi

Áder János kemény szavakat használt az orosz-ukrán konfliktussal és a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyével kapcsolatban.

2022.02.25. 18:19

Rakéta lőtt ki egy hajót a Fekete-tengeren

A nemzetközi vizeken érte el egy rakéta a járművet, a legénység csak mentőmellényekkel tudott menekülni.

2022.02.25. 18:08

Menekültek Záhonyban

Az elmúlt két napban mintegy 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából - tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t. Helmeczi László (független) hangsúlyozta, hogy az érkező emberek döntő többségét rögtön elvitték az ország más térségeibe rokonok, ismerősök, ezért az önkormányzatnak csupán nyolcvan ember, többségében nő és gyermek elhelyezéséről kellett gondoskodnia. Közülük harmincan maradtak tartósan. Közlése szerint a menekülőket a művelődési házban szállásolták el. A matracokat, fekvőhelyeket a lakosság adta össze, illetve pénteken takarókat kaptak a Magyar Vöröskereszttől. A menekülők egyike, egy Tiszaásványról érkezett nő, aki gyermekeivel szintén a záhonyi művelődési házban kapott elhelyezést, arról számolt be, hogy az emberek nagyon félnek Ungváron és környékén. Helmeczi László felhívta a figyelmet: sok magánszemély felajánlotta, hogy saját autójával Budapestre viszi a menekülőket, sőt van olyan, aki egészen Kaposvárig hajlandó elszállítani a családokat. Szendrei Miklós, a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi koordinátora, aki a záhonyi vasútállomáson fogadja a menekülőket, szintén azt közölte, hogy sok felajánlás érkezik magánszemélyektől. Van, aki a hatszobás nyíregyházi lakását ajánlotta fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére. Közlése szerint a szeretetszolgálat étellel és itallal látja el az Ukrajnából érkezőket. Ő azt tapasztalja, hogy míg csütörtökön szinte kizárólag Kárpátaljáról érkeztek menekülők Záhonyba, már egyre többen jönnek Ukrajna távolabbi vidékeiről. Az MTI úgy értesült, hogy a kiskorúakat akkor is beengedik az országba a magyar hatóságok, ha nem rendelkeznek útlevéllel, illetve sokuknak még születési bizonyítványuk sincs.

2022.02.25. 18:02

Benkő Tibor: fegyveres menekülő katonák érkezésére is készülni kell

Megvannak a tervek a NATO-val egyeztetve arra, ha a háborús helyzet közelebb kerülne Magyarország határaihoz.

2022.02.25. 18:02

Orosz veszteségek

Az orosz hadsereg az Ukrajna elleni hadműveletben 2800 katonát és legalább 80 harckocsit veszített - közölte pénteken Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes. Hanna Maljar a Facebook-oldalán azt is közölte, hogy az orosz csapatok 516 páncélozott járművet, tíz harci repülőgépet és hét helikoptert veszítettek pénteken 14 óráig. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, Volodimir Zelenszkij elnök pedig csütörtökön este elrendelte az általános mozgósítást.

2022.02.25. 17:47

Áder János: Magyarország határozottan elítéli a támadást

Magyarország határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz támadást - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a bukaresti kilencek államfői megbeszélésén pénteken Varsóban. A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Áder János azt mondta: az Ukrajna elleni orosz támadás egyike a második világháború óta Európában látott legnagyobb katonai fellépéseknek, de 1956-ban Magyarország is kénytelen volt hasonlót elszenvedni. "Egy különleges napon beszélünk, a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján, amely felidézi bennünk az akkori érzéseket és emlékeket. Ebben a kontextusban is átéljük mindazt, ami most Ukrajnát érte" - emelte ki. "Magyar részről - hagyományos kapcsolataink révén - minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy józanságra és önmérsékletre sarkalljuk a moszkvai vezetést. Sajnos, nem járhattunk sikerrel, hiszen, mint az mostanra világossá vált, orosz részről egy előre eltervezett program végrehajtása zajlott, melyet a nemzetközi partnerek tudatos félrevezetése kísért" - jelentette ki a köztársasági elnök. "Ami pozíciónkat illeti, megerősítem, hogy Magyarország részese az EU és a NATO közös álláspontjának, és a maga számára a továbbiakban is ahhoz tartja magát. Határozottan elítéljük az orosz támadást, mely (...) több mint rossz: tragikus" - fogalmazott.

2022.02.25. 17:43

Moszkva elismerte: kellemetlenek a szankciók, de...

Gondot okoznak Oroszországnak a félvezetők importjával kapcsolatban bejelentett nyugati korlátozások, de vannak megoldások – jelentette ki az orosz elnöki szóvivő.

2022.02.25. 17:43

Vlagyimir Putyin hatalomátvételre buzdította az ukrán hadsereget

A kormány helyett a katonákkal állapodna meg. Azt is mondta, hogy a fő összecsapások nem az ukrán reguláris erőkkel történnek.

2022.02.25. 17:43

Orosz ejtőernyősök foglalták el Kijev repülőterét és blokkolják a várost

A reptér elfoglalásakor "megsemmisítettek több mint 200 nacionalistát Ukrajna különleges alakulataiból", de ők nem szenvedtek veszteséget – állítják.

2022.02.25. 17:08

Paul Fox brit nagykövet: az orosz–ukrán helyzet nem a diplomácia kudarca – interjú

Ami Ukrajnában történt, az egyszerűen elfogadhatatlan – mondta a budapesti brit nagykövet, akivel Nagy-Britannia álláspontjáról, Vlagyimir Putyin szándékairól, valamint a szankciók erejéről is beszélgettünk.

2022.02.25. 17:07

Üzenetet írt Ljudmila Ulickaja

A Magvető osztotta meg Facebook-oldalán a 79 éves Ljudmila Ulickaja orosz író háborús üzenetét Morcsányi Géza fordításában:

„Úgy véltem, hogy nemzedékemnek, amely a második világháború idején született, szerencséje van, és mi háború nélkül élhetünk az Evangéliumban ígért »fájdalomnélküli, tisztességes és békességes« halálunkig. Nem. Ahogy ez most kinéz, nem fog sikerülni. És nem tudni, mibe torkollanak még e drámai nap eseményei.

Egyetlen ember és hű cinkosainak őrülete irányítja az ország sorsát. Csak találgatnunk lehet, mit írnak majd erről ötven év múlva a történelemkönyvek. Fájdalom, rettegés, szégyen – a mai napnak ezek az érzései.”

2022.02.25. 16:47

Megrendítő képeken az ukrajnai háború – galéria

Az orosz hadsereg csütörtök hajnalban indított átfogó támadást Ukrajna ellen, és azóta már a fővárost is elérték. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A két fél közlései a veszteségeket illetően nagyon eltérők, csak megbecsülni lehet a valós számokat. Kijevben sokan óvóhelyen és a metróállomások biztonságában vészelték az éjszakát, a város pentének is rakétatámadásokra ébredt.

2022.02.25. 16:29

Szijjártó Péter: egységes válaszra van szükség

A külgazdasági és külügyminiszter az Oroszország elleni szankciókról beszélt Brüsszelben, és arra kérte a magyar újságírókat, hogy ne veszélyeztessék a háború elől menekülők életét.

2022.02.25. 16:19

Súlyos orosz dezinformációra figyelmeztet Magyarországa kormánya

Minden alapot nélkülöző hazugságok, dezinformációk jelentek meg a kárpátaljai magyarokról – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

2022.02.25. 16:09

Orbán Viktor a NATO-csúcs után jelentkezett

A miniszterelnök a NATO-tagországok állam- és kormányfői közül egyetlenként személyesen vett részt Brüsszelben a szövetség pénteki rendkívüli csúcstalálkozóján.

2022.02.25. 16:00

Gulyás Gergely: a kormány lesz az ukrajnai segélyakciók koordinátora

Híd Kárpátaljáért mottóval segélyakciót indít a magyar kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Vásárosnaményban.

2022.02.25. 15:50

Ukrajnai agresszió - a nemzetközi jog szerint nincs kérdés

Egyetlen "rossz mozdulat", és harminc ország állna hadban.

2022.02.25. 15:49

Elődeit fogadta Emmanuel Macron

Európának fokoznia kell a szankciókat Oroszország ellen, mert azok jelenleg nem elégségesek - mondta Francois Hollande volt francia államfő (2012-2017), miután utódjával, Emmanuel Macronnal egyeztetett az ukrajnai orosz támadásra adandó válaszokról.

A köztársasági elnök a korábbi államfőt, Nicolas Sarkozyt (2007-2012) is fogadta a hivatalában. Ez utóbbi a találkozó után úgy fogalmazott, hogy "az egyetlen megoldás a diplomácia". (MTI)

2022.02.25. 15:46

Adatokat közölt az ENSZ az áldozatok számáról

Akár ötmillió menekült is útra kelhet Ukrajnából, ha a helyzet tovább romlik; az ország egyes részein már fogyóban az üzemanyag, a készpénz és a gyógyszerek – mondta el az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője, Shabia Mantoo Genfben.

Eddig legalább százezren kényszerültek elhagyni otthonukat, és több ezren kerestek menedéket a szomszédos országokban, egyebek közt Moldovában, Romániában és Lengyelországban - hívta fel a figyelmet. Ukrajnában közel 42 millióan élnek.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) eközben jelezte: megerősíti jelenlétét Moldovában, Romániában, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon. A menekültek útvonala mentén menedékhelyeket hoznak létre nőknek és gyermekeknek. Romániában konvojok állnak készen, hogy eljuttassák szállítmányaikat több tízezer szükséget szenvedőhöz Ukrajnában – mondta el egy szakértő.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője, Ravina Shamdasani úgy tudja, hogy több mint 25 civil életét vesztette az összecsapásokban, és 102-en megsebesültek. Az esetek többségét az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt álló térségekből jelentették - tájékoztatott egy szóvivő. Szerinte az áldozatok valódi száma jóval magasabb lehet ennél.

A főbiztosság emellett elítélte, hogy mintegy 1800 háborúellenes tüntetőt vettek őrizetbe Oroszországban. Követelte, hogy engedjék szabadon a jogtalanul fogva tartott embereket. (MTI)

2022.02.25. 15:42

Több szervezet is szállást készít elő a kárpátaljai menekülteknek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kétszáz férőhelyet ajánl fel az Ukrajnából érkező menekülteknek - közölte az intézmény. Az ELTE közleménye szerint az egyetem akadémiai vezetése a hallgatói önkormányzattal együttműködve olyan további segítségnyújtási csomagot állít össze, amely segíti a határ menti humanitárius tevékenységeket, és saját ukrán állampolgárságú, határon túli magyar és más nemzetiségű hallgatóit. A közlemény szerint az ELTE-n jelenleg 157 ukrajnai hallgató tanul, közülük 116-an kettős állampolgárok, az ELTE kollégiumaiban pedig összesen 221 ukrajnai lakóhellyel rendelkező hallgató tartózkodik.

Két budapesti önkormnyzat is segítséget ajánlott a menekültek ellátásában.

Őrsi Gergely polgármester arról írt a Facebookon, hogy felkészíti a II. kerület a tulajdonában lévő üdülőket arra, hogy szükség esetén kárpátaljai menekülteket fogadjanak.

A VII. kerületi önkormányzat miskolctapolcai üdülője készen áll a Kárpátaljáról az orosz támadás ellen menekülni kényszerülő családok befogadására – mondta az InfoRádiónak Nidermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere. (MTI, InfoRádió)

2022.02.25. 15:40

Vlagyimir Putyin mellé állt a szíriai elnök

Az Ukrajnában indított orosz katonai hadművelet támogatásáról biztosította Bassár el-Aszad szíriai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőt – közölte a szíriai elnökség közleményében.

A két vezető telefonbeszélgetése során Aszad kiemelte, hogy Oroszország azzal, amit most tesz, "korrigálja a történelmet, és helyreállítja a világrend egyensúlyát a Szovjetunió összeomlása után". (MTI)

2022.02.25. 15:08

Ukrajna ügyében Londonba megy Orbán Viktor a V4-vezetőkkel

Kétoldalú megbeszélésekre is sor kerül nőnapon.

2022.02.25. 15:00

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek Ukrajna ügyében

A Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülése után nyilatkoztak a résztvevők. Az ülés anyagát 2051-ig titkosították.

2022.02.25. 14:52

Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Ukrajnával Minszkben, de szabott két feltételt

Az orosz elnök telefonon tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

2022.02.25. 14:44

Feledy Botond: elképzelhetetlen, hogy Oroszország NATO-tagállamra támadjon

Nukleáris háborúval fenyegetne egy ilyen terv az elemző szerint. Egyelőre a célpont Ukrajna, illetve a kijevi politikai vezetés elmozdítása.

2022.02.25. 14:35

Felveszik a fegyvert a Klicsko fivérek, hogy Ukrajnáért harcoljanak

Vitalij Klicsko Kijev polgármestere testvérével, Vlagyimirral együtt száll harcba.

2022.02.25. 14:27

Újabb amerikai és német harci repülők érkeztek Romániába

További harci repülőgépeket és helikoptereket helyezett át a NATO Romániába, a szövetség keleti szárnyának megerősítése érdekében, válaszképpen az Ukrajnában kezdődött orosz hadműveletre - közölte a román Adevarul című lap.

2022.02.25. 14:19

Párizs: az ukrán elnök biztonságát fenyegeti az orosz offenzíva

A francia külügyminiszter szerint Putyin le akarja törölni Ukrajnát a térképről, és el kell kerülni, hogy Kína ötletet kapjon Tajvan lerohanására. Angela Merkel szerint éles határvonalat húzott Oroszország.

2022.02.25. 14:09

Donyecki vezető: napok kérdése és a kezünkben lesz a teljes terület

Az ukrán erők éjszakai ágyúzásának vannak halottai és sebesültjei a donyec-medencei fegyveresek soraiban, a szakadárok ugyanakkor napokon belül átvehetik az ellenőrzést a teljes területük felett. Eltört egy gázvezeték.

2022.02.25. 14:04

Ukrán közlés a harcok állásáról az egyes frontokon

A Fehéroroszággal szomszédos Csernyihiv megyében megsemmisítették a betolakodók mintegy húsz harckocsiját és 15 egyéb haditechnikai eszközét - közölte pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a szárazföldi erőkre hivatkozva. A fegyveres erők közleményükben biztosítottak afelől, hogy Csernyihiv térségében az ukrán katonák tartják védelmi állásaikat.

A kelet-ukrajnai Harkiv megyeszékhely felett egy ukrán repülőgép lelőtt egy orosz Szu-35-ös vadászgépet - közölte a Telegram üzenetküldő portálon Musztafa Najem, az infrastrukturális miniszter helyettese. Szerhij Borzov, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzója pedig a Facebookon arról adott hírt, hogy az ukrán erők lelőtték az orosz támadók egyik cirkálórakétáját a régió légterében.

A romániai határ közelében, a Krím félszigettől nyugatra fekvő Kígyó-szigetet Ukrajna ismét ellenőrzése alá volta - állította Vadim Deniszenko, a belügyminiszter tanácsadója. "A határőrszolgálat tagjai továbbra is őrzik Ukrajna határait a Fekete-tengeren".

A Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban azonban minden irányban heves harcok folynak - adta hírül Vadim Bojcsenko, a város polgármestere.

A Fehéroroszországgal határos Zsitomir megyében pedig az orosz erők tüzérsége egy katonai laktanyát lőtt pénteken, egyelőre áldozatokról veszteségekről nem érkezett hír.

Kijevben, a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partjának egyik külső kerülete felett a hajnali órákban a légvédelem lelőtt egy ellenséges repülőgépet, feltehetően egy drónt. A robajokat a kerület lakói légi- vagy tüzérségi támadásnak vélték, később derült ki, hogy nem történt ilyen támadás. A repülőgép roncsai azonban lakott területre zuhantak, két ház kigyulladt - tájékoztatott a katasztrófavédelem. Áldozatokról, sérültekről nem érkezett hír.

Kijev, 2022. február 25.
Ukrán katonák vizsgálják egy lelőtt repülőgép roncsait Kijevben 2022. február 25-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és szankciókról döntött Moszkva ellen.
MTI/AP/Oleksandr Ratushniak
Ukrán katonák vizsgálják egy lelőtt repülőgép roncsait Kijevben 2022. február 25-én. MTI/AP/Oleksandr Ratushniak

Olekszij Aresztovics, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója az UNIAN hírügynökség szerint kijelentette, hogy egyelőre minden, Kijevbe behatolt szabotőr csoportot megsemmisítettek vagy elfogtak. Csak péntek reggel három ilyen csoportot derítettek fel a főváros különböző kerületeiben.

Az ukrán védelmi minisztérium péntek reggeli helyzetjelentése szerint az ukrán fegyveres erők mintegy nyolcszáz orosz katonával végeztek Ukrajna területén. A tárca adatai szerint péntek hajnali három óráig az orosz csapatok hét repülőgépet, hat helikoptert, több mint harminc harckocsit és 130 egyéb páncélozott harcjárművet veszítettek.

2022.02.25. 13:50

Térképen a háború állása

A Wikipédián megjelent egy angol oldal a háborúról, egy folyamatos frissülést ígérő térképpel, ami jelenleg az alábbi állapotot mutatja.

A magyar határhoz eső két település, amely mellett a valamilyen fegyveres incidenst mutató jelzés van, Drohovics és Ivano-Frankivszk, utóbbi repülőterét már elfoglalták az oroszok. A lengyel határhoz közeli jelzés Lviv, illetve még északabbra Luck mellett van.

2022.02.25. 13:49

F1: törölték az idei Orosz Nagydíjat

A Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői közleményben jelezték, hogy a„ jelenlegi körülmények között lehetetlen” megrendezni idén szeptemberben a futamot Szocsiban.

2022.02.25. 13:37

Videón, ahogy mennek a magyar katonák a határra

Az átcsoportosítás megkezdődött, a Honvédség videót is közölt róla. Lőgyakorlat is kezdődik.

2022.02.25. 13:38

Ferenc pápa Kirill pátriárkával találkozna

Ferenc pápa a reggeli órákban látogatott el az orosz nagykövetségre, amely a Vatikán szomszédságában, a Szent Péter térre vezető úton található. A Vatikánban akkreditált tudósítókkal közölt információk szerint a pápa fél órát beszélt Alekszandr Avgyejev nagykövettel, akinek "aggodalmát fejezte ki" az Ukrajnában zajló orosz hadművelet miatt.

Az orosz diplomácia képviselője találkozó előkészítésén dolgozik Ferenc pápa és Kirill orosz ortodox pátriárka között.

Ferenc pápa március 2-ra ima- és böjtölési napot hirdetett meg a békéért.

2022.02.25. 13:33

Támadás Kijev ellen

A Daily Mail délelőtti grafikonján látszik, hogy milyen irányból érkeznek orosz erők az ukrán főváros felé. A brit lap az amerikai titkosszolgálatokra hivatkozva azt írja, hogy tízezer ejtőernyőst dobnának le az oroszok Kijevben, hogy megbuktassák a kormányt. Az orosz közlések ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy az ukrán vezetés sorsa az ukrán nép kezében van.

2022.02.25. 13:28

"Ha baj van, legalább a gyerekeket menteni..." - tömegével gyártják a magyar útleveleket Beregszászon

Sokan nem indulnak még útnak, de gondolnak arra is, hogy erre hamarosan szükség lesz.

2022.02.25. 13:20

Tucatnyi reptér és sok más objektum orosz kézen – összesítés

Emellett számos délorosz repülőtér működését állították le több napra.

2022.02.25. 13:21

Kijev védelme

Ukrán egységek készenlétben.

2022.02.25. 13:16

Eddig több mint 100 000 ember hagyta el Ukrajnát

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő beszélt erről az M1 Híradó műsorában. Értékelése szerint az ukrán vezetés nem volt felkészülve arra, hogy az oroszok elfoglalják a fővárost. Az ukrán védelmi minisztérium arra kérte a lakosságot, hogy ne hagyják el a házaikat. „Az ENSZ-békefenntartók odaküldése ma lehetetlen és kizárt”.

2022.02.25. 13:15

Kijevi szemtanú: hidakat robbantanak fel, és nem lehet kijutni a városból

A várost már nem lehet elhagyni, ezért nagyon nehéz napok várnak a még ott lévőkre – mondta kérdésünkre Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke.

2022.02.25. 13:14

Kígyózó sorok a véradó pontok előtt Ungváron

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás tájékoztatása szerint Ungváron sorban állnak a megyei vérátömlesztő központ előtt.

Miroszlav Bileckij kormányzóhelyettes örömmel és büszkeséggel számolt be az eseményekről.

“Az ukránok nagyon erősek és egységesek, mindenki abban segít, amiben tud. Kárpátaljaiak, hihetetlenek vagytok!” – mondta, hozzátéve, hogy az ungvári mellett minden járási kórházban készen állnak a véradók fogadására. (kiszo.net)

2022.02.25. 13:09

A magyar újságíróknak üzent Szijjártó Péter

"Ukrajnában háború van, az országon belüli mozgás nem kockázatmentes, ezért minden, a magyarok mozgásáról szóló információ nyilvánosságra kerülése – mielőtt biztonságos helyre érnének – súlyos kockázatokat hordoz az adott személyekre vonatkozóan. Mi, akik politikai felelősséget viselünk, ezt minden tájékoztatásnál figyelembe vesszük. Tisztelettel kérünk minden újságírót, hogy legalább háborús helyzetben tanúsítsanak felelős magatartást és szenzációhajhászás helyett a magyar emberek biztonságát helyezzék az első helyre" - üzent a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

2022.02.25. 13:08

Ledobta orosz színeit és kifehéredett Mick Schumacherék autója – képek

Sőt, a kamionokról és az egyéb helyszínekről is eltüntette az orosz nemzeti lobogóra utaló szponzori mintázatokat az amerikai csapat.

2022.02.25. 13:07

Szergej Lavrov a szeparatista "népköztársaságok" vezetőivel üzent (videóval)

A neonácizmus és a ruszofóbia ukrajnai megerősödésének hallgatólagos ösztönzésével, valamint kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor pénteken Moszkvában fogadta a luhanszki és a donyecki "népköztársaság" diplomáciai tárcájának vezetőjét.

2022.02.25. 12:51

Ukrajnai háború: Oroszország hajlandó tárgyalni, egy feltétellel

Oroszország kész tárgyalni, ha az ukrán hadsereg leteszi a fegyvert – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

2022.02.25. 12:51

A BA sem repülhet be Oroszországba

A British Airways és az Iberia légitársaságok tulajdonosa, az IAG bejelentette, hogy elkerüli az orosz légteret. A döntés moszkvai járatokat indít, ezek útvonalait megváltoztatják. A lépés egy nappal azután történt, hogy az Egyesült Királyság a Moszkva elleni szankciósorozat részeként, megtiltotta az orosz zászlóshajó Aeroflot légitársaságnak, hogy Nagy-Britannia felett repüljön. Válaszul Vlagyimir Putyin rezsimje kitiltotta a légteréből az összes Egyesült Királysághoz kapcsolódó repülőgépet. (BBC)

2022.02.25. 12:40

Korhatár nélkül mindenki mehet az ukrán hadseregbe

A lakosságot Molotov-koktél készítésére buzdító felhívás után röviddel itt a második üzenet.

2022.02.25. 12:25

Aszódi Attila: csak komoly tüzérségi támadás esetén jelent veszélyt Csernobil

Olyan nagyságú kibocsátás, mint az 1986-os baleset során bekövetkezett, nem elképzelhető – vélekedik a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára.

2022.02.25. 12:17

Videón az északkelet-ukrajnai Szuminál zajló heves harcok

Folyamatos fegyverropogás hallható, lángok és rakéták láthatók az északkelet-ukrajnai városban készült felvételeken.

2022.02.25. 11:58

Az uniós belügyminiszterek rendkívüli találkozót tartanak a hétvégén

Hogy "megvitassák az ukrajnai helyzetre adandó konkrét válaszokat" - jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter pénteken a Twitteren. "Több téma is napirenden lesz, köztük a humanitárius és biztonsági következményekre adandó európai válasz, valamint a megtorló intézkedések" - mondta az AFP hírügynökségnek az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Franciaország egyik kormányzati forrása.

A belügyi találkozó helyszíne és időpontja egyelőre nem ismeretes. Folytatása lesz az Európai Tanács csütörtök este kezdődött és éjszakába nyúló rendkívüli csúcstalálkozójának, amelyben Oroszország elleni új szankciókról állapodtak meg, és amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

2022.02.25. 11:48

Bent vannak Kijevben az orosz csapatok

A harcok már a külvárosban folynak, a lakosokat Molotov-koktélok készítésére és az orosz csapatmozgások jelentésére szólították fel.

2022.02.25. 11:29

Szijjártó Péter a hírszerzés vészhelyzeti központjából jelentkezett - videó

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt a kijevi és a kárpátaljai helyzetről, a menekültek érkezéséről, arról, hogy nemzetközi szervezetek tisztségviselői gyülekeznek a kijevi magyar nagykövetségen. Magyarország humanitárius folyosót nyitott egyes országok menekülő állampolgárainak is.

2022.02.25. 11:29

Segít a Katolikus Karitász

Gyorssegélyt indít és a menekültek ellátására készíti fel kelet-magyarországi logisztikai központját és az ukrán határ közelében található önkéntes csoportjait a Katolikus Karitász. A Katolikus Karitász a hosszú távú és célzott segélyezés érdekében több alkalommal egyeztetett a Caritas Europával és a Caritas Ukrajna vezetőségével a kialakult drámai helyzetről.

A Caritas Ukrajna készen áll a belső menekültek fogadására több helyszínen: Dnyiproban, Poltavában, Zaporizzsjában, valamint a nyugat-ukrajnai Hmelnickijben, Ivano-Frankivszkban, Ternopilben és Lvivben. A Munkácsi Egyházmegyei Karitász szintén fogadja a belső menekülteket Kárpátalján.

Az élelmiszerek, takarók biztosítása érdekében a magyarországi Katolikus Karitász pénzbeli gyorssegélyt küldött, valamint tartós élelmiszert juttat el a térségbe. Három teherautónyi segélyszállítmányt küldött a menekültek fogadására a határhoz. A szállítmány többek között száz matracot, takarókat, bébiételt, tartós élelmiszert tartalmaz. (MTI)

2022.02.25. 11:03

Nincs bajba jutott magyar fuvarozó Ukrajnában

Eddigi információi alapján ezt jelentette be a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary pénteken.

Magyarországról személyszállító jármű nem indult Ukrajnába, a teherfuvarozók pedig a csütörtök hajnali orosz invázió hírére a legközelebbi határátkelő felé vették az irányt, és a lehető leggyorsabban elhagyták a megtámadott országot. Jelenleg nem tudni pontosan, hány magyar sofőr tartózkodhat a térségben, de legfeljebb pár százan lehetnek - tették hozzá.

Ukrajna a magyar szállítmányozás szempontjából elsősorban tranzitállam, az úticél rendszerint Oroszország és Fehéroroszország. Aki oda utazik, Lengyelország és Törökország felé kerülhet, akinek pedig mindenképp Ukrajnába kell eljutnia, feltétlenül regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál - hívta fel a figyelmet a NiT Hungary. (MTI)

2022.02.25. 10:53

Elvették Szentpétervártól a BL-döntőt

Erről az UEFA rendkívüli ülésén döntött.

2022.02.25. 10:45

Sean Penn az orosz invázióról forgat dokumentumfilmet Ukrajnában

A 61 éves színész-rendező ukrajnai tartózkodását órákkal az invázió kezdetét követően megerősítették, a VICE Studios számára készíti filmjét.

2022.02.25. 10:36

Három végkifejlete lehet az orosz inváziónak – esélylatolgatás

Az ukrán csapatok keményen és sokszor igen eredményesen védik országukat, az oroszok a támadás első napjának végére nem jutottak el olyan messzire, mint ahogyan azt tervezhették.

2022.02.25. 10:26

Már a lengyel határon sorakozik az orosz hadsereg

Fehéroroszországot a saját területeként használja Moszkva.

2022.02.25. 10:30

Csütörtökön 29 ezer ember utazott be Ukrajnából Lengyelországba

A lengyel határőrség péntek reggeli Twitter-bejegyzése szerint előző nap az Ukrajnával közös határszakaszon összesen 38 200 utas kelt át az ellenőrzőpontokon, ebből 9200-an Ukrajna, 29 ezren pedig Lengyelország irányában.

Az érkezők mintegy fele szóbeli nyilatkozatot tett arról, hogy az előző napi orosz hadművelettel kirobbantott háború elől menekül.

A szóvivő aláhúzta: mivel az ukrajnai határ az Európai Unió külső határának is számít, Lengyelország továbbra is betartja a szükséges határátlépési eljárásokat, akkor is, ha rugalmasabbá teszi őket. A határellenőrzés felgyorsítása érdekében a lengyel kormány csütörtök esti rendeletében megszüntette az Ukrajnából érkezők számára a karantént, amely máskülönben kötelező a lengyel határt átlépő, a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen be nem oltottak számára. (MTI)

2022.02.25. 10:15

Márki-Zay Péter egyértelművé tette, mit gondol a magyar katonák Ukrajnába küldéséről

Az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje szerint tartanunk kell magunkat a NATO-állásponthoz.

2022.02.25. 10:05

Molotov-koktélokat gyártat a kormány Ukrajna állampolgáraival

"Mindenki maradjon otthon!" - olvasható a központi Twitter-üzenetben.

2022.02.25. 09:56

Már az ukránok is lőnek, tudni is, hol

A „donyecki népköztársaságban” ropognak a fegyverek.

2022.02.25. 09:54

Oroszok: ejtőernyősök védik Csernobilt

Orosz légideszantosok teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet - jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában. "Az orosz ejtőernyősök és az atomerőmű biztonsági zászlóaljához tartozó ukrán katonák együttműködése az erőmű védelmében garancia arra, hogy a nacionalista alakulatok vagy más terrorista szervezetek ne tudják kihasználni az országban kialakult helyzetet" - nyilatkozott a tábornok.

A szóvivő

az ukrán katonai infrastruktúra 118 földi objektumának megsemmisítéséről és öt ukrán harci gép lelövéséről számolt be.

Saját veszteségadatokat nem közölt. (MTI)

2022.02.25. 09:34

Német elemzés: orosz gáz nélkül is kihúzhatja Európa a telet

Német elemzés szerint enyhe időjárási körülmények között hat hétre lehet elegendő a kontinens tartaléka.

2022.02.25. 08:57

Lengyelek: Kijev bombázása terrorcselekmény

Egyértelmű terrorcselekménynek nevezte Kijev bombázását péntek reggel Andrzej Duda elnök, miután telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A telefonbeszélgetésre hivatkozva Andrzej Duda Twitter közösségi honlapján azt írta: az ukrán fővárosban nagyon nehéz a helyzet, "drónok lakóházakra vetnek bombákat, emberek halnak meg". A lengyel elnök szerint Kijev bombázásának célja az ukránok erkölcsi tartásának megtörése. "Mindazonáltal óriási az elszántság a főváros megvédésére" - húzta alá Duda. Volodimir Zelenszkij péntek reggeli televíziós beszédében közölte: Oroszország péntek hajnalban ismét rakétákkal támadta Ukrajnát, de az orosz csapatokat több helyen megállították. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen. (MTI)

2022.02.25. 08:52

"Orosz hadihajó, húzz a..." - a Kígyó-szigetet védő ukránok utolsó szavai

Az Ukrajinszka Pravda tette közzé az apró sziget védőinek és támadóinak a rádiókommunikációját.

2022.02.25. 08:46

Törölt gazpromos felirat a mezen

A Schalke immár nem viseli orosz szponzora feliratát a mezén. A német labdarúgócsapat a csütörtöki közleményében arról ír, hogy a klub egyelőre eltávolítja a mezekről az együttes főszponzorának, a Gazpromnak a nevét. A döntést az alakulat a német Gazprommal folytatott megbeszélések után hozta meg. (M4 Sport)

2022.02.25. 08:43

Így szorítaná ki az oroszokat Joe Biden és Boris Johnson a világgazdaságból

Az Ukrajna elleni orosz támadás nyomán többek között a Magyarországon jelenlévő Sberbank ellen jelentett be szankciókat Joe Biden amerikai elnök.

2022.02.25. 08:06

Tilos a 18 és 60 év közötti ukránoknak elhagyniuk az országukat

A helyi határőrség kéri a lakosságot, hogy ne tegyenek kísérleteket a határ önkényes átlépésére az arra nem kijelölt helyeken.

2022.02.25. 07:44

„Szörnyű” rakétatámadásokra ébredt ismét Kijev – képek, videó

Két robbanás zaját lehetett hallani Kijev belvárosában pénteken kora reggel – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

2022.02.25. 07:40

Salát Gergely: Kínának úgy hiányzott az orosz–ukrán konfliktus, mint púp a hátára

Kína egyelőre diplomatikusan távol tartja magát az orosz–ukrán konfliktustól; a pekingi vezetés most alakítja ki álláspontját a kérdésben.

2022.02.25. 07:22

Fegyverbe lépnek a Klicsko testvérek is

Kész fegyvert ragadni Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott "véres háborúban" Vitalij Klicsko a testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt. Vitalij Klicsko, aki 2014 óta Kijev polgármestere, az ITV brit kereskedelmi televízió Jó reggelt Nagy-Britannia (Good Morning Britain) című pénteki műsorában mondta, hogy kész harcolni. "Nincs más választásom, ezt kell tennem. Harcolni fogok" - mondta az 50 éves többszörös világbajnok bokszoló. Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy az ukrán főváros veszélyben van és a legfontosabb most a rendőrséggel és hadsereggel együttműködni a kritikus infrastruktúra, a lakossági áram-, gáz-, és vízszolgáltatás biztosítása érdekéban. Hozzátette, hogy a civilek készek katonákként megvédeni Kijevet. "Hiszek Ukrajnában, a hazámban, a népemben" - jelentette ki Vitalij Klicsko. Volodimir Klicsko február lején jelentkezett a tartalékos hadseregbe. "Erős az ukrán nép. Hű marad magához ebben a szörnyű megpróbáltatásban. Ez egy szuverenitása és békére vágyó nép, amely testvéreként tekint az orosz népre. Tudja, hogy lényegében ők nem akarják ezt a háborút" - írta csütörtökön LinkedIn mikroblogján. "Az ukrán nép a demokráciát választotta. De a demokrácia egy törékeny rendszer. A demokrácia nem képes megvédeni önmagát, a polgárok akaratára, mindenki elkötelezettségére van szüksége ehhez. Alapvetően nincs demokrácia demokraták nélkül" - fűzte hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen. Mintegy százezren kényszerültek elmenekülni a harci cselekmények elől és több tucatnyian vesztették életüket az összecsapásokban. (MTI)

2022.02.25. 07:20

Orosz házelnök: "nem kell félni"

Ukrajna lakosságának nem kell tartania az orosz "béketeremtő művelettől" - jelentette ki csütörtökön Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke Managuában. A nicaraguai parlament rendkívüli ülésén felszólalva Vologyin hangsúlyozta, hogy az orosz katonai beavatkozás célja elkerülni a humanitárius katasztrófát és egy nagyszabású háborút. "Az ukrán népnek nem kell félnie a béketeremtő művelettől, mert az egyedül a katonai leszerelést szolgálja" - emelte ki beszédében az orosz politikus. "Ukrajnának független, demokratikus és békés államnak kell lennie és meg kell szabadulnia az ultranacionalista, népellenes ideológiától, hogy a lakosság érdekében tudjon fejlődni" - fogalmazott Vologyin. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok a szankcióival nem fog célt elérni. "Washington meg akarja akasztani államaink fejlődését" - húzta alá. A Duma elnöke szerdán orosz delegációval Kubába látogatott, ahol Miguel Díaz-Canel államfő fogadta. A tervek szerint Vologyin Daniel Ortega nicaraguai elnökkel is találkozni fog. Nicaragua, Kuba és Venezuela Oroszország latin-amerikai szövetségese. Kormányzataikat az Egyesült Államok korábban szankciókkal sújtotta. (MTI)

2022.02.25. 07:19

Kína is lép egyet

Kína különjáratokkal biztosítaná állampolgárai hazatérését Ukrajnából a csütörtökön megkezdődött orosz hadművelet nyomán kialakult helyzetre tekintettel - derült ki a Kijevben állomásozó kínai nagykövetség pénteken közzétett felhívásából. A nagykövetség a hivatalos WeChat oldalán arról tájékoztatta az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy Kínába tartó charterjáratokra regisztrálhatnak. A felhívás szerint az Ukrajnában tartózkodó magánszemélyek és kínai vállalatok magas szintű biztonsági kockázatnak annak kitéve. A különjáratokat mindenki saját döntése alapján veheti igénybe - tették hozzá. A regisztrációra február 27-éig biztosítanak lehetőséget, a járatok indításának időpontját pedig a helyzet alakulásának megfelelően jelölik majd ki. A Global Times című kínai lap internetes oldalán pénteken megjelent beszámoló szerint jelenleg mintegy hatezer kínai állampolgár tartózkodik Ukrajnában. Kína kijevi nagykövetsége csütörtöki felhívásában még nem tett javaslatot az ország elhagyására. Akkor egyebek mellett azt tanácsolták az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgároknak, hogy maradjanak otthon, aki pedig úton van, az helyezzen ki járművén jól látható helyre kínai zászlót. Peking csütörtökön elutasította az "invázió" megjelölést az orosz katonai művelet leírására, és mérsékletre intette a feleket a helyzet további romlásának elkerülése érdekében. Vang Ji kínai külügyminiszter arról biztosította orosz hivatali kollégáját, Szergej Lavrovot, hogy Kína megérti Oroszország biztonsági kérdésekkel kapcsolatos, jogos aggályait. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, csütörtökön késő este pedig általános mozgósítást rendelt el. (MTI)

2022.02.25. 07:17

Vízum oroszoknak? Nyet!

Csehország, Lettország és Litvánia csütörtökön közölte, hogy felfüggeszti a vízumok kiadását orosz állampolgároknak, Japán és Ausztrália pedig további szankciókat vetett ki Oroszországra tekintettel az Ukrajna ellen folyamatban lévő támadásra. Petr Fiala cseh miniszterelnök sajtótájékoztatóján közölte, hogy felfüggesztik az orosz állampolgárok vízumigényléseinek feldolgozását Csehország diplomáciai képviseletein. Mint mondta, kivételt a humanitárius ügyek képeznek. Hozzátette, hogy bezárják a szentpétervári és a jekatyerinburgi cseh konzulátust, és visszavonják a Karlovy Varyban és Brnóban lévő orosz konzulátusok működési engedélyét. Edgars Rinkevics lett külügyminiszter és a litván külügyminisztérium az orosz állampolgároknak kiadandó vízumokat illetően tett hasonló értelmű bejelentést. Még csütörtökön a lett médiahatóság három, illetve öt évre megvonta három, orosz nyelvű adó műsorszórási engedélyét nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva. A lengyel kormány kibervédelmi megbízottja, Janusz Cieszynski pedig bejelentette, hogy a lengyel országos médiatanács szintén megvonta több, orosz adó - köztük a Russia Today - működési engedélyét. Az egyik legfőbb lengyelországi kábeltelevíziós szolgáltató, az Orange szóvivője közölte, hogy az összes orosz adó sugárzását kiveszi a kínálatából. Japán péntekre virradóra újabb szankciókkal sújtotta Oroszországot. Kisida Fumio japán miniszterelnök szerint az új szankciós csomag egyebek között orosz pénzintézetek eszközeinek befagyasztását és katonai célokra felhasználható árukra - a többi között félvezetőkre - vonatkozó exportkorlátozásokat tartalmaz. Ezenfelül egyes orosz személyek esetében felfüggesztik a vízumok kiadását. A távol-keleti szigetország első körben szerdán sújtotta büntetőintézkedésekkel Oroszországot az ukrajnai válság kiéleződésében játszott szerepe miatt. Ausztrália pénteken szintén újabb szankciókat vetett ki, bővítve a büntetőintézkedések által érintett orosz elithez tartozó személyek listáját. Scott Morrison miniszterelnök mindemellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kína ebben a helyzetben a kereskedelmi korlátozások lazítása mellett döntött Oroszországgal. Szu Ceng-csang tajvani miniszterelnök pénteken közölte, hogy a sziget - részletek említése nélkül - szintén szankciókat vet ki Moszkvával szemben. Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának demokrata párti elnöke csütörtökön este azt jelentette be, hogy az amerikai törvényhozás 600 millió dollárt különítene el Ukrajna számára "halált okozó védelmi fegyverek" beszerzésére. "Ukrajnának biztosítjuk, hogy legyen humanitárius segítség a népnek, és 600 millió dollár értékű, halált okozó védelmi fegyverzet is menjen a kormányzatnak, hogy megvívhassák a harcukat" - mondta Pelosi San Franciscóban újságíróknak nyilatkozva. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Egyesült Államok szükség esetén kész menekülteket befogadni Ukrajnából. "Persze, mi arra számítunk, hogy sokan, ha nem a többség, az EU-ba és a szomszédos országokba akar majd menni. Ezért az európai országokkal azon vagyunk, hogy kiderítsük, mire van szükségük, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre" - mondta Psaki. (MTI)

2022.02.25. 07:16

Menekülnek

Mintegy százezren menekülnek Ukrajnában a harctevékenységek következtében - jelentette csütörtök este az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Shabia Mantoo, a főbiztosság szóvivője szerint az államhatárokon belül tartózkodó menekülteken felül már ezrek hagyták el Ukrajna területét. "Még nem tudunk pontos számokat mondani, de világos, hogy jelentős (menekült) mozgások vannak az országon belül és a határokon átívelően is" - ismertette Mantoo. Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nem sokkal korábban átfogó védelmi intézkedéseket követelt a háborús felektől a civil lakosság és Ukrajna polgári infrastruktúrája számára. "A harcoknak elképesztő humanitárius következményei lehetnek a civil lakosság számára" - figyelmeztetett Grandi. A főbiztos egyben kijelentette, hogy az UNHCR és ukrajnai partnerei "készek humanitárius támogatást nyújtani ott, ahol szükséges, illetve lehetséges". Ehhez azonban garantálni kell a humanitárius dolgozók biztonságos hozzáférését. Grandi egyben felszólította Ukrajna szomszédjait, hogy tartsák nyitva határaikat a védelmet kérő ukránok előtt. Az ukrán vámhatóság ugyanakkor közölte, hogy a hadiállapot kihirdetésének következményeként a 18 és 60 év közötti ukrán férfiak nem hagyhatják el az országot. Danilo Mensikov, a hatóság lvivi vezetője a Facebookon ismertette, hogy a vámosok nem fogják átengedni a határokon az érintett személyeket. Felszólította az embereket, hogy ne terjesszenek pánikot, és ne próbáljanak meg átszökni a határokon. (MTI)

2022.02.25. 07:15

Ukrajna az ENSZ-hez szól most

Sürgős vita megtartását kérte az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa elnökétől Ukrajna csütörtökön az emberi jogoknak "az orosz agresszió következtében kialakult" helyzetéről - közölte az ENSZ-szervezet. Az Emberi Jogi Tanács elnökéhez, az argentin Federico Villegas-hoz intézett levelében Jevhenyija Filipenko, Ukrajna nagykövete kérte, hogy a vitát a lehető leggyorsabban tartsák meg a jövő héten kezdődő 49. ülésszakon, amelyen - a jövő kedden - a tervek szerint részt vesz Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön kijelentette, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás egyértelműen sérti a nemzetközi jogot, és az ukrán polgári lakosság védelme elsődleges feladat. Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint az ukrajnai helyzet rohamosan romlik, és felszólította a szomszédos országokat, hogy tartsák nyitva határaikat a menedéket kérők előtt. Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke a Kijevet és más ukrajnai nagyvárosokat ért orosz rakétatámadások után közleményben figyelmeztetett, hogy a háborúban álló valamennyi félnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot. "Meg kell kímélni a létfontosságú infrastruktúrát, így a víz-, a gáz- és áramszolgáltató rendszert, a polgári lakóházakat, iskolákat és egészségügyi létesítményeket" - tette hozzá Maurer. Amennyiben a biztonsági feltételek lehetővé teszik, az ICRC munkatársai továbbra is részt vesznek a kulcsfontosságú infrastruktúra helyreállítását. Ukrajnában a Vöröskeresztnek mintegy hatszáz segélymunkása dolgozik, közülük négyszáz az ország keleti részében. A szervezet részt vett két olyan, Donyeck megyei szivattyúállomás helyreállításában, amelyet a hét végén ért aknatámadás, és amelynek következtében egymillió ember maradt víz nélkül. (MTI)

2022.02.25. 07:14

Biztonságban az atomerőművek

Az Ukrajnában üzemelő atomerőművek biztonságosan működnek és nem történt "rombolás" a csernobili erőmű hulladéktárolójában és egyéb létesítményeiben sem - közölte csütörtökön a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az atomerőműveket felügyelő ukrán hivatalra hivatkozva. Az ukrán elnöki hivatal egyik tanácsadója csütörtökön közölte, hogy orosz csapatok elfoglalták a 2000-ben végleg leállított csernobili atomerőművet, miután Moszkva csütörtökön hadműveletet indított a szomszédos ország ellen. A csernobili atomerőműben, ahol 1986 áprilisában Európa legsúlyosabb nukleáris balesete történt, hulladékkezelés és -tárolás folyik az üzemeltető Csernobil Különleges Állami Vállalat (NPP) honlapja (https://chnpp.gov.ua/en/home) szerint. "Ukrajna tájékoztatta a NAÜ-t, hogy 'azonosítatlan fegyveres erők' ellenőrzésük alá vonták a tiltott övezetben fekvő Csernobil Különleges Állami Vállalatot" - áll az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szervezete közleményében. Hozzátette: az ukrán fél tájékoztatása szerint nem történt személyi sérülés, sem rombolás az ipari létesítményben. A NAÜ honlapja szerint Ukrajnában négy üzemelő atomerő van. A NAÜ "mély aggodalommal figyeli az ukrajnai helyzetet és a legnagyobb önmegtartóztatásra szólítja fel a feleket, hogy elkerüljenek minden lépést, amely az ország nukleáris létesítményeit veszélyeztetné" - áll a közleményben. (MTI)

2022.02.25. 07:14

Szijjártó Péter: segítséget kérnek tőlünk

Minden ország aggódik az Ukrajnában rekedt állampolgárai miatt, így távoli országok is kérik a segítségünket - írta csütörtökön este Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte, hogy este telefonon beszélt Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai és Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterekkel, akik Magyarország segítségét kérték abban, hogy amennyiben állampolgáraik eljutnak az ukrán-magyar határig, hazánk nyisson számukra humanitárius folyosót a legközelebbi repülőtérig, ahonnan hazatérhetnek. Mi természetesen segítünk mindenkinek, hogy biztonságban és épségben hazajusson - szögezte le a politikus. Szijjártó Péter ugyanakkor felhívta a kollégái figyelmét, hogy Kijev közúti elhagyása most rendkívüli nehézségekbe ütközik, de természetesen számíthatnak a segítségünkre. Az ukrán-magyar határon várakozók számára fontos információ, hogy

Címlapról ajánljuk
Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is
Orbán Viktor

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×