INFORÁDIÓ 
2018. október 23. kedd
Gyöngyi

labdarúgás

foci-vb 2018

top 50

pelé

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 1. Pelé - minden idők Királya

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 1. Pelé - minden idők Királya

Infostart / Dénes Tamás

A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokát a sportág királyaként ünneplik. Tizenkét évvel az első világbajnoki címe után nyerte az utolsót. Ő vb-rangsorunk első helyezettje: Édson Arantes do Nascimento, azaz Pelé.

Pelé – ellentétben a riói válogatott játékosok többségével – az aszfalt neveltje volt. Sohasem játszott a Copacabana csodálatos homoktengerében, az utcákon tanult meg futballozni. Meg az apjától, aki tizenhárom éves fiát leigazoltatta a Bauruba. Waldemar de Brito, a hajdani brazil válogatott, az 1934-ben a világbajnokságon is szerepelt egykori São Paulo-jobbösszekötő fedezte fel. Aztán a városházán dolgozó egykori futballista némi árukapcsolással beajánlotta őt a Santos FC-hez. Felkereste ugyanis Athie Jorge Curit, a Santos akkori elnökét, São Paulo állam kormányának magas állású hivatalnokát. Nem ismeretlenül kilincselt, hiszen hajdanán együtt játszottak a São Paulo FC csapatában. Brito a régi barátságban bízva meglepő ajánlattal hozakodott elő: „Ha a közbenjárásodra visszakerülhetek a São Paulóhoz, idehozok neked egy igazi gyöngyszemet.

Biztosíthatlak, hogy így a Santosé lesz Brazília majdani legnagyobb futballistája.”

Waldemar de Brito addigra már megpuhította a Nascimento családot. A gyerekkel volt a legkönnyebb dolga, bár az ifjú kiszemelt eredetileg pilótának készült, aztán ugyan futballistának, de a riói Vasco da Gama mezében. Apja, Dondinho inkább a Flamengóban látta volna szívesen a fiát. Dona Celeste meg a ház körül. Ő úgy ítélte meg, kicsi még a gyerek ahhoz, hogy idegenbe vigyék. Irtózott a gondolattól, hogy elveszik a fiát. Ám végül mégis ő „segített” Britónak. „Ha már viszik, legalább ide vigyék a közelbe, Santosba” – mondta.

Édson Arantes do Nascimento 1956. szeptember 7-én játszotta első hivatalos mérkőzését a Santosban, még az amatőrök között, a Santo Andréba való Corinthians ellen. Azon a meccsen megszületett első gólja.

Híre hamarosan kiszökkent Santos város kapuin. Harmincnégy felnőtt (már amennyire felnőtt egy 16 és fél éves srác…) mérkőzéssel a háta mögött, 1957. július hetedikén Argentína ellen debütált a válogatottban, a Maracanában. Klubtársa, Del Vecchio helyére állt be, s bár a seleção kikapott 2:1-re, Pelé góllal nyitott. Még teljesebb volt az öröme három nappal később, amikor São Paulóban a brazilok (Pelé góljának is köszönhetően) 2:0-val vágtak vissza az argentinoknak, s megnyerték a Copa Rocát. Ez volt élete első nemzetközi sikere.

Hamarosan jött a következő. A legnagyobb siker, amelyet futballista elérhet. A csodagyerek kiváló formába lendült 1958 tavaszára, 58 góllal lett a paulista liga gólkirálya. Nem meglepő, hogy Vicente Feola szerepet szánt neki a világbajnokságon. Ám egy ronda térdsérülés majdnem megfosztotta őt a világhírre jutástól. Az osztrákok (3:0) és az angolok (0:0) ellen nem is játszott Svédországban, ám a háromoroszlánosok elleni csalódás változtatásra sarkallta Feolát. Nem rejtegette tovább a „csodafegyvereket”.

A szovjetek ellen a jobbszélre Garrinchát, balösszekötőbe pedig Pelét állította. Vavá két gólja segítette ugyan ki a brazilokat, de Feola érezte, megtalálta a csapatát. Wales ellen Pelé szerezte a meccs egyetlen találatát, majd a franciákat már egy „hármassal” kínálta meg (5:2). A döntőben még magasabban ragyogott a csillaga. Két gólt szerzett a svédek ellen, s ezzel

minden idők addigi legfiatalabb világbajnoki résztvevőjéből minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

A világbajnokság után vagy féltucat olasz, illetve spanyol klub akarta szerződtetni. A Santos vezetői – a szurkolók követelésére – nyilatkozatot adtak ki, amely szerint Pelé semmilyen körülmények között nem lesz hűtlen a fekete-fehérekhez, marad a Santos FC-ben. Persze, nem „pusziért”. A Santos olyan heti fizetést garantált a tinédzsersztárnak, amely az államelnök negyedévi fizetésének felelt meg. A klub gazdag támogatói, mecénásai egy yachtot, s egy valóságos palotát ajándékoztak neki.

Bármekkora befektetést megért. 1959-ben (Pelé 46 gólja ellenére) a Palmeiras elcsente ugyan a bajnoki címet, de aztán háromszor újra a Santos következett. 1960-ban – miközben a Santos FC Brazília „legpiacképesebb terméke”, s egyben „legtőkeerősebb vállalkozása” lett – Pelé 168 gólt szerzett, körülbelül 120 mérkőzésen. A Santos ára egyre feljebb srófolódott, mindenki Pelét, s a csodát akarta látni.

Brazília népe aggódott a legféltettebb kincséért. Attól tartott, hogy Pelé belerokkan a hajszába.

Olyan gyorsan tűnik el majd a süllyesztőben, amilyen gyorsan magasra ívelt a csillaga. Pelé azonban bírta az iramot.

S a Santos csak meccselt és meccselt. 1961-ben 19 mérkőzést játszott nagy európai túráján, s ebből 14-et megnyert. Mindössze két vereség rontotta a statisztikát, ebből Pelét csak az egyiken, az Olympiakosz Pireusz ellenin játszott. De akkor is a pályán volt, amikor a Santos 6:3-ra megverte Európa friss BEK-győztesét, a Benficát!

Gilmar, Mauro, Zito, Pepe, Coutinho és a többiek a korszak legkiválóbb játékosai voltak. De „önmagukban” nem jobbak, mint mondjuk a Botafogo Nilton Santosszal, Didivel, Amarildóval, Zagallóval és főleg Mané Garrinchával. A Santosnak azonban „pluszban” még ott volt Pelé!

A csodálatos,1961-es év után jött egy még sikeresebb, az 1962-es. A Santos megnyerte São Paulo állam bajnokságát, a Brazil Kupát, a Libertadores-kupát, majd a Világkupát. Mellesleg Brazília abban az évben szerezte története második világbajnoki címét.

Ám azért nem volt az élet csupa mosoly és kacagás. A pénz dőlt ugyan (a Santos már közel harmincezer dollárt kapott egy mérkőzésért), de Pelét gyakori térdsérülés kínozta. Nélküle pedig a csapat közel sem volt ugyanaz. Pelé nélkül a Santos négyből negyedik lett a párizsi tornán, a Crvena zvezda és a helyi Racing is legyőzte a fehér-feketéket. Pelé a chilei világbajnokságon sem lelt vigaszra. A Mexikó elleni találkozót még végigjátszotta, a csehszlovákok elleni csoportmérkőzésen elszakadt az izma. A seleção nélküle, Amarildóval menetelt végig a világbajnoki aranyig vezető úton.

A Libertadores-kupa fináléjában a Peñarol várt a Santosra. Pelé nélkül a Maracanában győzelem (2:1), idegenben vereség (2:3) volt a mérleg. A Buenos Aires-i „döntőben”, azaz a harmadik mérkőzésen már ő is beszállt, s ezzel minden eldőlt. Egyet maga lőtt, egyet rúgatott Coutinhóval, majd jött még egy ráadás (3:0) meg az ünneplés…

A fénykorát élő Benfica sem lehetett túl nagy falat. A Világkupa döntőjében a Santos előbb a Maracanában intézte el a portugálokat, majd Lisszabonban, 70 ezer fanatikus szurkolót némított el. Pelé élete egyik legjobb játékát nyújtotta, mesterhármasa mellett újra kiszolgálta egy gól erejéig Coutinhót, sőt még Pepe is bevágott egyet… Mit számított már Eusébio és Joaquim Santana szépítése… Az 5:2, pontosabban a kettős győzelem azt jelentette, hogy a Santos Football Club 1962-ben „hivatalosan” is a világ legjobbja lett.

Pelé pedig vagyonos ember. Três Corações hajdani szegény szülötte 22 éves korában már nem a pénzért futballozott. Zitóval, kétszeres világbajnok játékostársával üzlettárssá lett, de volt neki földje, farmja, szállodái, lakásai, sőt még rádióállomása is. Reklámfellépései közel háromezer dollárt hoztak a konyhára alkalmanként, Pelé azonban nem hajszolta a pénzt.

A róla kialakult képet sokkal fontosabbnak tartotta, mint a bankókat. Cigarettát vagy alkoholt például soha, de sohasem reklámozott.

Lehetett az ágy, bicikli, fazék, avagy szappan, Pelével minden kelendővé lett. Ázsiója hihetetlenül magasra szökött, pedig akkor, 1962-ben életében először kiállították. A Brazil Kupa elődöntőjében az Américával játszott a Santos. A menetrendszerű mesterhármasnak köszönhetően az első meccsen nem volt gond: 5:1-re nyert a Santos. A másodikon azonban 1:0-ra az América győzött. Ez utóbbin történt a nevezetes eset: a bírót inzultáló Pelét a sértett kiállította. Gólkülönbség akkor még nem számított, jöhetett a harmadik felvonás, melyen a bedühödött Santos 6:1-re nyert.

A Botafogo elleni finálét is megnyerte a Santos, de az első meccsen a rióiak győztek. Persze, nem ezért került be a találkozó a Pelé-életrajzba, hanem mert ekkor tudta először megállítani egy emberfogó a Királyt. Igaz, az őrző sem volt akárki: Nilton Santos, a világ valaha volt egyik legjobb védője.

Pelét nagyon megviselte az eset. A brazilok 1963-as európai túráján kifejezetten rosszul játszott. Előbb a portugál Vicente, aztán a német Willy Schulz, végül az olasz Giovanni Trapattoni (a későbbi legendás edző) keserítette meg az életét. A San Siróban olyan rosszul játszott, hogy a szünet előtt lecserélték – igaz, Trap aprította is rendesen. A Fekete Gyöngyszemen akkor látszott először, félti a lábát, fél a brutális belemenésektől. Gondolatai gyakran elkalandoztak a futballtól.

A Santos azonban nem létezhetett Pelé nélkül. A Királynak akkor is játszania kellett, ha rossz passzba került. A gárda vele újra megnyerte a Libertadores-kupát, majd a Milan ellen a Világkupát. A Fekete Gyöngyszem a riói visszavágón izomsérülése miatt nem játszott ugyan, de már az első derbin eldöntötte a kupa sorsát. Hiába lihegett újra a nyakában Trapattoni, kettőt is bevágott az olaszoknak.

Pelé körül azonban valami továbbra sem volt rendben. A Santos nem engedte el őt 1963 októberében Londonba, a világválogatottba. A csapat a mérkőzés napján a Portuguesa ellen játszott bajnokit, s botrányos meccsen kikapott 3:2-re. Pelé és Dorval – a meccs közben – önkényesen levonult a gyepről. Dorval volt a kisebb név, őt a Santos azonnal eladta az argentin Racingnak. Arról is felreppentek hírek, hogy Pelé – miután klubja korábban még a Real Madridot is kikosarazta – a torinói Juventus alkalmazottja lesz, követi egykori klubtársát, Nenét.

Az üzletből azonban semmi sem lett. Pelé ahhoz túl sokat ért a Santosnak. Nevelőklubja, a Bauru elleni mérkőzésén már 500. brazíliai gólját ünnepelte, s újabb paulista bajnokságot nyert klubjával. Időközben az Independiente és a Peñarol is alaposan elpáholta ugyan a Santost – melynek hatására újra fellángoltak a Pelé eladásáról szóló hírek, sőt a Corinthians konkrét, 600 ezer dolláros ajánlattal jelentkezett –, de az élet ment tovább a Vila Belmiróban. Sőt, a klubvezetőség, hogy elejét vegye az újabb pletykáknak, meghosszabbította Pelé szerződését. A kontraktus csekély harmincezer dollárjába, valamint egy 45 ezer dollárt érő szállodába került.

A brazilok által szervezett Nemzetek Kupáján (Anglia, Portugália és Argentína volt a meghívott) 1964 júniusában elszakadt a cérna. Az örök rivális argentinok ellen Messiano talán még a zuhany alá is elkísérte volna, ha Pelé nem veszíti el a fejét. Megunta a „csipkézést”, s ököllel orrba vágta az argentint.

Messianónak eltört az orra, Pelét meg kiállította a bíró.

A Fekete Gyöngyszemet az idő tájt sok sérülés gyötörte, s nélküle a Santos egyáltalán nem remekelt. Ha Pelé beszállt, jöttek a gólok, ám ha hiányzott… A csapat messzire került 1962–63-as önmagától. Nyert ugyan évente egy-egy titulust, de a gyakorta sérült és türelmetlen, ideges Pelét mindez nem elégítette ki. Keserű csalódást jelentett számára az 1966-os angliai világbajnokság. A kudarc után úgy gondolta, soha többé nem vesz részt világbajnokságon.

A klub által ajánlott új, 75 ezer dolláros szerződés, meg az a tény, hogy az egész ország felfokozott érdeklődéssel várta, mikor lövi be a Király ezredik gólját, némi vigaszt kinált.

A jeles nap 1969. november 19-én jött el, a Santos a Vasco da Gamával játszott. Véletlenül azzal a klubbal, amelynek mezéről Pelé gyerekként álmodott. Százötvenezer ember ment ki a Maracanába ünnepelni, s így százötvenezer ember nézte döbbenten, hogy a Vasco a 16. percben vezetést szerzett Beneti révén. A 60. percben René öngóljával a Santos kiegyenlített, de a nép nem erre, hanem Pelé góljára áhítozott. A Király a 75. percig „várakoztatta” alattvalóit, aztán belőtte a buktatásáért megítélt tizenegyest.

Ritka pillanatok után! Pelé ugyanis nem akarta vállalni a tizenegyes lövését. A publikum viszont őrjöngött, az emberek ünnepelni jöttek. Nem volt mit tenni, Pelé odaállt a mészcsík mögé, s Andrada hálójába küldte a labdát. Fotósok özönlötték el a pályát, alig lehetett befejezni a mérkőzést. Tengerészzenekar vonult a gyepre, s már rá is zendített a „Fekete Gyöngyszem” című dalra. Pelé eközben tiszteletkört futott, s virágesőben fürdött. Másnap Medici államfő a legmagasabb állami kitüntetést adományozta Pelének, s beírta nevét a Brazil Hősök Könyvébe. A posta az ezredik gól tiszteletére emlékbélyeget nyomott, s egy újságíró azt javasolta, hogy

a futballkirályt tüntesse ki a Közoktatási Minisztérium is, mivel sok analfabéta csak azért tanult meg olvasni, hogy végigböngészhesse élete első könyvét, az Isto e Pelé című önéletrajzot.

A dáridó napokon, sőt heteken keresztül tartott (bár öt nappal a Vasco elleni találkozó után Pelé meglegyintette az Atletico Mineiro kapusát, s újra kiállították), s visszaadta a Fekete Gyöngyszem játékkedvét.

Nemsokára megváltoztatta eredeti tervét, s úgy döntött, mégis részt vesz az 1970-es, mexikói világbajnokságon. Bölcsen tette, mert teljesült a vágya, a világ első, s mind ez idáig egyetlen háromszoros világbajnok futballistája lett.

A brazilok számára a mexikói világbajnokság maga volt a stadionba költöztetett karnevál, a permanens örömünnep, a varázslat. A Jairzinho, Tostão, Rivellino trió szebbnél szebb gólokat lőtt, ám a mesterművet Pelé, a Király megtartotta magának. A csehszlovákok ellen olyan helyzetből, olyan fenomenális, utánozhatatlan mozdulattal lőtte a hálóba a mellén megszelídült, s lecsorgó labdát, hogy azt nem hogy az egyszerű szurkolók, de még Viktor és Horvat (vagyis hát Horváth Sándor), a fehérek „illetékesei” sem értették… Az angolok megúszták Pelé-gól nélkül (ott volt helyette Jairzinho) , miután Gordon Banks az évszázad bravúrját bemutatva kiütötte a Király fejesét. A románok azonban nem voltak ilyen szerencsések. Raducanunak kétszer is elszomorította a szívét. Peru és Uruguay ellen „csak” remekül játszott. Majd következett a gála csúcspontja, az olaszok elleni finálé. Pelé nyitányként befejelte a brazilok 100. világbajnoki gólját, aztán vezényelte a hadseregét. Brazília 4:1-re nyerte a döntőt, s ezzel végleg elnyerte a Jules Rimet Kupát.

Pelé életében az 1962-es „aranyév” volt a legsikeresebb periódus a Santosban, a seleçãóval viszont 1970-ben jutott fel a csúcsra.

Olyan magasságokba emelkedett, ahonnan fölfelé már nem vezethetett az út.

A Király azonban mégis úgy döntött, folytatja. Pedig a Santos már nem ugyanaz a társaság volt, mint amelyik vagonszámra nyerte a trófeákat a hatvanas évek elején és közepén. A klub jobbára már csak a nevéből, sőt, mindenekelőtt Pelé nevéből élt. Ő viszont egyre fáradtabb lett. A mexikói világbajnokság után mindössze négy válogatott mérkőzésen játszott első, hivatalos búcsújáig. Még 1970 őszén Mexikó és Chile, majd szűk egy évvel később Ausztria és Jugoszlávia ellen. A plávik ellen elköszönt a válogatottól. „Köszönet Pelének mindazért, amit a sportágunkért, a futballért tett” – táviratozta a búcsú napján Sir Stanley Rous, a FIFA akkori elnöke.

Moszkva, 2017. december 1.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) és Diego Maradona egykori argentin futballistacsillag (j), valamint Edson Arantes do Nascimento, közismert nevén Pelé egykori legendás brazil labdarúgó (k) a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolásán a moszkvai Kremlben 2017. december 1-jén. (MTI/EPApool/Szputnyik/Kreml/Alekszej Nikolszkij)

Pelé 1973-ban beszállt egy gálameccsre a válogatottba, s ez néhány százezer brazilban újraélesztette a reményt. João Havelange, a brazil sportszövetség feje hatásos tévébeszédben kérte Pelét, változtassa meg döntését, s játsszon az 1974-es világbajnokságon, az NSZK-ban.

A Király azonban hajthatatlan maradt. Aztán amikor a következő év januárjában a Santos – a régi időket felcsillantó játékkal – 3-0-ra verte a Botafogót, Pelé elérkezettnek látta az időt, hogy végleg lelombozza híveit: „ Számtalan éjszakát virrasztottam át, alaposan megfontoltam a döntésemet.

Elhatározásom végleges: nem veszek részt az 1974-es világbajnokságon.

Kérem, gondoljanak azokra a játékosokra, akik hazánkat képviselik majd a tornán, s bízzanak bennük.”

Brazília népe nem adta fel a reményt. A kormány két minisztere személyesen próbálta „jobb belátásra” bírni Pelét, s egy, a paragrafusok korlátlan hatalmában bízó ügyvéd egészen a fővárosig, Brasíliáig ment. A Legfelsőbb Bíróságra nyújtott be keresetet, hogy az kötelezze Pelét, szolgálja hazáját az 1974-es világbajnokságon.

A Király végül mégiscsak ott volt az NSZK-ban. Igaz, nem futballistaként, hanem egy bank 100 ezer dollárral honorált reklámembereként, s a Pepsi-Cola „hivatalos propagátoraként”. Több mint 200 ezer dollárt kínált neki egy tévétársaság a döntő kommentálásáért, ám az üzlet a a brazil újságíró-szövetség tiltakozása miatt megbukott…

Pelé a világbajnokság nyitómérkőzése előtt megkapta a Rimet Kupa kicsinyített mását, aztán végignézte a tornát, a seleção brasileira trónfosztását.

Aztán visszatért Santosba. Már nem volt kedve futballozni. A pénz nem érdekelte, keresetének jelentős részét hosszabb ideje jótékony célokra ajánlotta fel. A Santos vezetői győzködték, legalább az év végéig játsszon a csapatban. Pelé azonban érezte, közeli a búcsú.

1974 októberében, a Ponte Preta vendégeskedett a Vila Belmiróban. Pelé mindössze 21 percet játszott, majd térdre borulva megcsókolta a gyepet, könnypatakokkal az arcán tiszteletkört futott, s úgy érezte vége, sohasem futballozik többé. Akkor még agyának egyetlen távoli tekervényében sem bujkált a gondolat: fog ő még újra futballozni.

A következő májusban a New York-i Cosmos vezetői megkörnyékezték. Pelé népszerű volt az Egyesült Államokban is, a futball berkein belül meg különösen sokan emlékeztek a Santos 1968-as, sikeres észak-amerikai túrájára, melyen NASL-csapatok ellen játszott. A reaktivált Királyt szánták gigantikus tervük, az amerikai soccer felvirágoztatása frontemberének. Nem garasoskodtak.

Pelé két és fél éves „ráadásáért” cserébe ötmillió dollárt, egy magánrepülőgépet és egy jachtot kapott.

A brazilok nem hitték, hogy Pelé, az ő Peléjük „amerikai” lesz.

Pedig az lett, elfogadta a Cosmos ajánlatát. Sőt, nem sokkal később a Warner Communications Corporation is több millió dollárral akceptálta Pelé igenjét. A Fekete Gyöngyszem a cég reklám- és promóciós hadjáratának vezéralakja lett. A pénz – bár kinek nem jön jól ekkora tétel – keveset számított. Sokkal inkább az döntött, hogy Pelé nagyon is komolyan vette „küldetését”: ő a futball nagykövetének, misszionáriusának tartotta magát.

Két és fél évet játszott a Cosmosban. Érkezése tulajdonképpen egy folyamat kezdete volt, hiszen 1975 májusában még egyetlen világhírű játékosa sem volt a Cosmosnak, a legnagyobb név Mordehai Spigler, az 1970-ben a világbajnokságon is szereplő izraeli válogatott volt. Ám Pelé leszerződtetése a következő években nemcsak megtriplázta a Cosmos nézőszámát, s minden korábbinál nagyobb televíziós és hirdetési bevételt hozott, hanem vonzotta a jobbnál jobb játékosokat is. 1976-ban már a klub játékosa volt Giorgio Chinaglia, aztán 1977-ben Beckenbauer, Rildo és Carlos Alberto követte. A csapat, a klub megalapozta a hírnevét, a következő években valóságos világválogatottá lett, Neeskens, Bogicsevics, Francisco Marinho, Eskandarian, Romerito, Cabanas, Rijsbergen, Oscar, François Van der Elst, Buljan érkeztével. (Néhány túramérkőzésen a két egykori magyar válogatott hátvéd, az újpesti Harsányi László és Horváth József is játszott a csapatban!)

Pelének futballistaként már nem volt része a klub „kimúlásában”. Addigra ő már a WCC alkalmazottjaként reklámkampányokban vett részt, fociiskolákban okította a nebulókat, s újra filmezett.

„Színészként” járt először, 1981-ben Magyarországon is, itt forgatta John Houston a Menekülés a győzelembe című filmjét.

Gálákon és jótékonysági rendezvényeken bukkant fel, s mindenütt hirdette a futball szépségét. Oktatófilmeket készített a világ legpompásabb játékáról, s valóban úgy viselkedett, mint aki soha, egyetlen pillanatra sem feledi, mit kapott a labdarúgástól.

A Cosmostól való búcsúja óta mindössze háromszor lépett pályára: Beckenbauer utolsó amerikai mérkőzésén, aztán egyszer a brazil öregfiúk válogatottjában, majd 1990. októberében, az ötvenedik születésnapja tiszteletére rendezett gálameccsen, amelyen a világválogatott volt a brazilok ellenfele. Edzett ugyan a gála előtt hetekig, de tőle már hiába várták a Király egykori kunsztjait.

Azóta ő a futball nagykövete, bárhol is jár a nagyvilágban.

A Király sikerei csúcsán egyszer azt nyilatkozta:

„Edson Arantes do Nascimento meghal majd egyszer, sorsa olyan, mint bármelyik emberé. De Pelé örökké élni fog…”

Kőtáblába vésendő igazság.

A sorozat korábbi részei:

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 2. Ronaldo - Fenomén, az igazi jelenség

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 3. Diego Maradona - botrányhős és szupersztár

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 4. Zinedine Zidane - egy befolyásos bevándorló

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 5. Gerd Müller - a porcelánlelkű bombázó

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 6. Garrincha - az ördöngös Kismadár

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 7. Franz Beckenbauer - a Császár uralkodása

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 8. Paolo Rossi - egy hét, hat gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 9. Giuseppe Meazza - a csenevész gólzsák

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 10. Juan Schiaffino - a Maracana tolvaja

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 11. Johan Cruyff - a narancssárga legenda

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 12. Just Fontaine - 13 legendás gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 13. Geoff Hurst - egyetlen mesterhármas

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 14. Miroslav Klose - a titkos rekorder

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 15. Andrés Iniesta - 2010 királya

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 16. Lothar Matthäus - a rekorderek rekordere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 17. Vavá - az igazi vb-specialista

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 18. Paul Breitner - két döntő, két gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 19. Kocsis Sándor - az Aranyfej

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 20. Silvio Piola - a magyarok végzete

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 21. Didi - a hulló falevél gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 22. Jairzinho - tomboló Hurrikán

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 23. Mario Kempes - mindent vitt

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 24. Roberto Baggio - a 11-esek átka

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 25. Fritz Walter - egy magyar őr mentette meg

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 26. Dino Zoff - a nagypapa világbajnok lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 27. Lionel Messi - azok a németek…

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 28. Eusébio - a nyomornegyedből a csúcsra

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 29. Rivellino - az Atomlöket gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 30. Johan Neeskens - két ezüst könnyes története

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 31. Gianluigi Buffon - 2018 nagy hiányzója

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 32. Mario Zagallo - Kis Hangyából Öreg Farkas

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 33. Paolo Maldini - avagy Paolo di Milan

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 34. Romário - a Kicsi nagy lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 35. Oliver Kahn - csak az a jokohamai este...

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 36. Raymond Kopa - a kis Napóleon

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 37. Lev Jasin - a Fekete Pók

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 38. Franco Baresi - az elátkozott világbajnok

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 39. Sárosi György - a gólok embere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 40. Iker Casillas - a rekorder nyerőember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 41. Leonidas - a fuszeklis playboy

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 42. Fabio Cannavaro - az azúrkék aranyember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 43. Cafù - rekorder a nyomornegyedből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 44. Teófilo Cubillas - a hatalmas Kisgyerek

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 45. Bobby Charlton - egy lovag Manchesterből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 46. Luis Monti - két ország kedvence

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 47. Daniel Passarella - Törőcsik rossz szelleme

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 48. Gordon Banks - az évszázad bravúrja

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 49. Uwe Seeler - a köpcös rekorder

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 50. Ernst Wilimowski - az alkoholista csodacsatár

A címlapról ajánljuk

Mi számít végrendeletnek?

Ügyvéd vagy közjegyző előtt is van lehetőség végrendelkezésre, de a saját kézzel írt, bizonyos...
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
 
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH