Infostart.hu
eur:
385.06
usd:
331.81
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Az Év Kilátója 2025 pályázat győztese, a mecseki Zengőn álló hétemeletes kilátó belseje az eredményhirdetés napján, 2025. december 4-én.
Nyitókép: MTI/Kacsúr Tamás

Megvan az év magyar kilátója, fotókon is mutatjuk

A felhívás során ezúttal is tíz kilátót jelöltek ki a szervezők, a természetjárók pedig ezek közül választhattak. A Mecsek legmagasabb pontján álló építmény 5752 szavazattal lett 2025-ben az ország kedvence úgy, hogy a több mint 15 ezer szavazatot leadó természetjárók több mint harmadának nyerte el tetszését.

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese – jelentették be az építmény tövében egy emléktáblaavatással egybekötött sajtótájékoztatón.

Az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hatodik alkalommal meghirdetett közönségszavazásának célja idén is az volt, hogy minél többen induljanak a természetbe, látogassanak el Magyarország hegycsúcsaihoz.

A felhívás során ezúttal is tíz kilátót jelöltek ki a szervezők, a természetjárók pedig ezek közül választhattak. A Mecsek legmagasabb pontján álló építmény 5752 szavazattal lett 2025-ben az ország kedvence úgy, hogy a több mint 15 ezer szavazatot leadó természetjárók több mint harmadának nyerte el tetszését.

Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ NKft. ügyvezető igazgatója a rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy amikor elindították az Év kilátója pályázatot, fontos célként fogalmazták meg, hogy minél több ilyen építmény kerüljön fel a térképre turistacélpontként.

Kiemelte, hogy a Zengő-hegy legendája szerint zúgását, illetve abból eredő nevét, a belsejében rekedt kincskeresők kiabálása okozza, ugyanakkor ezek a kincskeresők „nem látták a fától az erdőt”, hiszen a kincs maga a Mecsek, annak pedig a „koronagyémántja a Zengő, és a Zengő-kilátó”.

Petényi Mirkó szerint a Mecsekben rengeteg lehetőség van még, ezért a vármegyei önkormányzattal és más szereplőkkel közösen számos aktív turisztikai célzatú programot fognak indítani a jövőben.

Gál Krisztián, a hegy lábánál fekvő kisváros, Pécsvárad polgármestere azt emelte ki, hogy a Zengőnek és a kilátónak köszönhetően sok túrázó érkezik városukba, és a megnövekedett érdeklődés más ökoturisztikai fejlesztéseket alapozhat meg a jövőben.

Csörnyei László Sándor, Hosszúhetény polgármestere azt idézte fel, hogy a civilek 2004-es radarellenes kiállását idén szeptemberben díjazták is egy nemzetközi pályázaton.

Schóber József, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke arról szólt, hogy pontosan 130 éve épült a hegyen az első kilátó, de a mostani a legnagyobb szabású, s remélhetőleg a leginkább időtálló. Hozzáfűzte: a Mecsek csúcsait felkereső túrázók a Zengőn lelhetik meg a hegység legtöbb természeti és kulturális kincsét, amit jelez az a tény, hogy Rockenbauer Pál természetjáró, televíziós műsorkészítő földi maradványait is a hegy lábánál helyezték örök nyugalomra.

Pécsvárad, 2025. december 4.
Az Év Kilátója 2025 pályázat győztese, a mecseki Zengőn álló hétemeletes kilátó az eredményhirdetés napján, 2025. december 4-én.
MTI/Kacsúr Tamás
Az Év Kilátója 2025 pályázat győztese, a mecseki Zengőn álló hétemeletes kilátó az eredményhirdetés napján, 2025. december 4-én. MTI/Kacsúr Tamás

A Zengőn - amelynek gerincén található a növényritkaságnak számító bánáti bazsarózsa egyik legfontosabb magyarországi élőhelye - jelenleg álló kilátó 2020-ban létesült, amikor egy 1970-es években betonból emelt geodéziai tornyot egészítették egy hatszintes, masszív acélvázas szerkezettel. A kilátóból a Mecsek keleti vonulatai adják a fő panorámát, de a Villányi-hegység tagjai is jól megfigyelhetők róla, tiszta időben pedig látni lehet olyan – közel száz kilométerre fekvő – hegyeket is, mint a Badacsony és a Gulács vagy éppen az észak-horvátországi Papuk.

Az Év kilátója szavazáson a második és a harmadik helyezést a Zemplénben található Megyer-hegyi kilátó és a börzsönyi Julianus-kilátó érte el 2770, illetve 2407 szavazattal – közölte korábban honlapján az Aktív Magyarország.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×