Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Unsplash

Szakértő: 2024 az arany bika éve volt és az MNB is globális szereplővé vált

Tavaly 26 százalékkal nőtt dollárban nézve az arany árfolyama, a magyar befektetők pedig még ennél is jobban jártak, hiszen 45 százalékos éves hozamot könyvelhettek el. Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője az InfoRádióban elmondta: a jelek arra utalnak, hogy újabb inflációs hullám jön, így fél éven belül akár a 3000 dollár/unciányi lélektani határt is elérheti a sárga nemesfém árfolyama.

Nagyon jól jártak azok, akik aranyba fektettek akár itthon, akár világszerte 2024-ben. A hazai befektetőknek például részben a forint gyengülése miatt 45 százalékot hozott az aranyba való invesztálásuk. A Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője az InfoRádióban elmondta: tavaly kirívóan jó hozamnak örülhettek az aranybefektetők annak ellenére, hogy 2023 végén még az elemzők mellett a piac szereplőinek többsége is a kamatcsökkentési ciklus beindulását várta 2024 elejére. Juhász Kristóf felidézte, hogy az első amerikai kamatvágásra szeptemberig kellett várni, de ez nem befolyásolta az arany teljesítményét, ami még korábban, 2024 márciusában áttörte a 2100 dollár/unciánál húzódó szintet, amire azt megelőzően négy évig nem volt példa.

A nemesfém árfolyama ezt követően megállíthatatlanul menetelt egészen 2800 dollárig, amivel történelmi csúcs született az amerikai elnökválasztás előestéjén.

A szakértő szerint a magasan maradó kamatszintek ellenére azért tudott ilyen lendületesen emelkedni az arany árfolyama, mert „visszatért a geopolitika az aranypiacra”, és ennek köszönhetően a feltörekvő országok jegybankjai „kicsavarták a kormányrudat” az amerikai jegybank (Fed) kezéből. Többek közt Kína, India, Törökország, Lengyelország, Csehország és Magyarország is folytatta az évek óta tartó aranyvásárlási programját, és ezzel jelentős keresletet támasztottak a fizikai arany iránt.

Juhász Kristóf kiemelte, hogy ebben a helyzetben

globális szereplővé vált a Magyar Nemzeti Bank, ugyanis tavaly szeptemberben 15,5 tonnányi aranyat vásárolt, amivel történelmi rekordot jelentő 110 tonnás aranytartalékot ért el.

Az elemző hozzátette: a globális jegybanki kereslet, az erős ázsiai piaci jelenlét, valamint az amerikai elnökválasztás előtt a nyugati spekulatív befektetők tevékenysége „repítette az egekbe” a sárga nemesfém árfolyamát. 2024-ben ugyanis dollárra átváltva 26 százalékkal nőtt az arany árfolyama, ezzel megelőzte az S&P 500 amerikai részvényindex egy évvel korábbi teljesítményét. A magyar aranybefektetők pedig még a forintgyengülésből is jól jöttek ki, és soha nem látott, 45 százalékos éves hozamnak örülhettek tavaly.

A cégvezető szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy idén újabb inflációs hullám veheti kezdetét a világban, amit jól jelez, hogy jelenleg is elég magasan vannak például az energiaárak, illetve továbbra is fennállnak geopolitikai bizonytalanságok. Ehhez társul még ráadásul a csökkenő kamatkörnyezet, és a World Gold Council (Arany Világtanács) 40 évre visszatekintő és egyben előrejelző elemzése alapján egy agresszív kamatcsökkentés hatására a közeljövőben akár 15 százalékkal is nőhet az arany árfolyama. Mindez azt jelentené, hogy

a jelenlegi 2600 dollár körüli szintről a 3000 dollár/unciányi lélektani határig emelkedne az árfolyam.

Juhász Kristóf tájékoztatása szerint ez leghamarabb fél éven belül történhet meg. Hozzátette: ha pozitív forgatókönyv valósul meg, és erős gazdasági fellendülés lesz a világban, abból a sárga nemesfém „kis testvérei”, az ezüst és a platina is profitálnának.

A szakértő úgy kalkulál, hogy az állampapírok hozamát továbbra is felül fogja múlni az aranyforintban számított hozam, vagyis a befektetők idén is reménykedhetnek hasonló sikerekben, mint 2024-ben.

A Conclude Befektetési Zrt. elemzése szerint 2024 „az arany bika piac első éve volt”. Juhász Kristóf elmondta: többször visszatesztelték a 2500 dollárnál húzódó ellenállást, és ez eddig mindig megfogta az aranyárfolyam esését. Mint fogalmazott, „erős kezek jönnek be a piacra vásárolni”, többek közt jegybankok, befektetési alapok, illetve magántőke-kezelők. Ezek a szereplők pedig hosszú távra terveznek. „Akik hosszú távon állampapírok hozamát meghaladó eszközbe szeretnének fektetni, azoknak érdemes aranyban gondolkodniuk. Továbbra is javasoljuk a stratégiai aranykészlet felépítését, egyáltalán nincs késő az aranymegtakarítás elkezdéséhez. A spekulatívabb befektetést keresőknek pedig az ezüst és a platina piacán nézhetnek szét” – összegzett Juhász Kristóf.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×