Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.75
bux:
147576.98
2026. november 4. szerda Károly
2024 tusványos
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktornak idén is jelenése van a Tusványoson

A Tisza-kormány több tagját is meghívnák a szervezők. Németh Zsolt, Tusványos egyik alapítója bejelentette: megállapodtak Orbán Viktorral, a Fidesz elnöke jelen lesz a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Németh Zsolt hangsúlyozta, Orbán Viktor megtartja szokásos tusványosi beszédét, „elmondja, mi történt, hogyan van az előre és merre tovább” – írja a maszol.ro.

Németh Zsolt elmondta, hogy a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre, mert párbeszédközpontú rendezvényt szeretnének. Elsősorban a nemzetpolitikában aktív, illetve olyan szakpolitikai államtitkárokat várnának, akik nyitottak a párbeszédre.

Megemlítette a potenciális meghívottak között Tarr Zoltán nemzetpolitikáért felelős minisztert, Heidl György államtitkárt és Kolla István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt. Másokat meghívnáak, de még nem mondott több nevet. A meghívás szándékát már jelezték, de végleges választ még nem kaptak, az érintettek még mérlegelik, hogy résztvesznek, vagy sem a szabadegyetemen.

A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort idén július 21 és 26 között tartják, „Veled teljes” mottóval. A fellépők közül eddig az Edda Művek rockzenekar, a Magyar Banda és 4S Street koncrtjét jelentették be.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Továbbra is csúszik a Harmat Liget lakópark kivitelezése, amelynek generálkivitelezője, a Bayer Construct augusztus végén csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. A Carion Befektetési Alapkezelő vásárlóknak küldött tájékoztatása szerint a beruházó és a vagyonfelügyelő egyelőre nem jutott dűlőre a folytatás jogi és pénzügyi feltételeiről, ami miatt a használatbavételi engedélyek kérelmezése várhatóan decemberre tolódik. A fejlesztő folyamatosan tárgyal a helyzet rendezéséről, és a korábbi alvállalkozók is készen állnak a munkálatok befejezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×