Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Pixabay.com

Ennyiért ment el a BM épülete - a nap hírei

A munkaadók a bérmegállapodás újratárgyalását szorgalmazzák, miután a 2025-re várt gazdasági növekedés várhatóan 1 százalék alatt marad. Leköszön a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói posztjáról Krisán László. Az amerikai elnök és a brit kormányfő egyaránt kifogásolta, hogy egyes országok még mindig vásárolnak olajat Oroszországtól. Az InfoRádió legfontosabb csütörtöki hírei.

A szakszervezetek kitartanak a hároméves bérmegállapodásban foglaltak mellett, míg a munkaadók újratárgyalnák azt – erősítették meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottsági ülése után. Október második felében indulnak el a 2026-ra vonatkozó bértárgyalások, az első három negyedév makro adatainak ismeretében. A tavaly novemberben aláírt hároméves bérmegállapodás értelmében jövőre 13 százalékkal emelkedne a minimálbér.

A Fővárosi Törvényszék nem jogerős döntése szerint az Államadósságkezelő Központnak 15 napon belül ki kell adnia a 2024-ben megkötött 1 milliárd eurós kínai hitelszerződés részleteit, mivel azok közérdekű adatnak minősülnek. A bíróság indoklása szerint az ÁKK közfeladatot ellátó szervezet, így a szerződés és mellékletei a nyilvánosságra is tartoznak. Az ÁKK az üzleti titokra és a kínai bankok hozzájárulásának hiányára hivatkozott, de a bíróság szerint ez nem indokolja az adatok visszatartását.

Új történelmi csúcsra emelkedett augusztusban az MNB nemzetközi tartalékainak összege – derül ki a jegybank friss statisztikájából. A 48,4 milliárd eurós tartalék egy hónap alatt 1,3 milliárdos növekedést jelent. A portfolio szerint a bővülés elsősorban uniós források beérkezésének volt köszönhető, más nem magyarázna ekkora növekedést. A júniusi dollárkötvény kibocsátás óta nem volt olyan nemzetközi kibocsátás, amiből deviza folyhatott volna be.

Megemeli 20 milliárd forinttal a Demján Sándor Programban meghirdetett lízingtermékek keretét az EXIM. Az exportélénkítő program január elején indult négy konstrukcióval és 350 milliárd forintos kezdő keretösszeggel. Az új forrást a programkereten belüli átcsoportosítással biztosítják. A konstrukciók célja, hogy kedvező feltételek mellett támogassák a magyar vállalkozások belföldi beruházásait, gép- és eszközbeszerzéseit, elősegítve az exporttevékenység bővítését.

Leköszön a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói posztjáról Krisán László. A társaság új menedzsmentje a következő hónapokban lép hivatalba. Krisán László 23 év után távozik a KAVOSZ Zrt. éléről, a társaság alapításától kezdve meghatározó szerepet játszott a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítésében.

Eladták a Belügyminisztérium épületét 50 milliárd forintért – tudta meg az MFor.hu. A portál szerint egyetlen licitáló volt, akinek a kiléte egyelőre nem ismert. Licitálni szeptember 15-től három napon át lehetett, az árverésen csak az vehetett részt, aki már korábban letette a 12,7 milliárd forintos biztosítékot. A Pollack Mihály által tervezett épület alapterülete több mint 41 ezer négyzetméter, amivel az egyik legnagyobb egybefüggő belvárosi épülettömbnek számít Budapesten. A birtokátruházás végső határideje tervezetten 2026. január 15. lesz.

Rendőrségi eljárás indult Ruszin-Szendi Romulusz ellen és lefoglalták az engedéllyel tartott fegyverét. A volt vezérkari főnök közösségi oldalán számolt be arról, hogy reggel két rendőr jelent meg az otthonában. Az atv. hu úgy tudja: visszavonták a Tisza párt honvédelmi szakértőjének fegyverviselési engedélyét és szabálysértési eljárás zajlik ellene. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke úgy vélte: a kormány lejárató kampányt folytat pártja politikusai ellen.

Már kamerafelvételek alapján is büntethetik, ha nincs bekapcsolva a járművekben a biztonsági öv. A bírság mértékét meghatározó rendelet ma lépett hatályba. Lakott területen 20 ezer, lakott területen kívül 30 ezer, míg autóúton vagy autópályán 40 ezer forint a büntetés összege. Ha a jogsértést nem a rendőr helyszíni intézkedése tárja fel, hanem a VÉDA rendszerben működő kamerák rögzítik, akkor a jármű üzembentartójának szabják ki a bírságot.

Új határforgalom-ellenőrző rendszert vezetnek be október 12-től a schengeni külső határokon. Az Európai Határregisztrációs Rendszert először a magyar-ukrán, majd a magyar-szerb, végül pedig a légi határátkelőhelyeken vezetik be. A program rögzíti a harmadik országbeli utazók adatait, illetve a beléptetés esetleges megtagadásáról hozott döntést.

Magyar konzulátus nyílt Oszakában – jelentette be a világkiállítás helyszínén a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a megnyitón kiemelte: a közép-európai országok között elsőként nyitott diplomáciai képviseletet Magyarország Oszakában.

Nemzeti jelentőségű projektté nyilvánította a román kormány a Magyarország felé vezető földgázvezeték bővítését. A projekt célja, hogy növeljék a csanádpalotai interkonnektoron keresztül Magyarországra irányuló földgázszállítás kapacitását és biztonságát.

Csapást mértek a Lukoil volgográdi olajfinomítójára az ukrán Különleges Műveleti Erők. A finomítót le kellett állítani a támadás után. Az ukránok szerint az olajfinomtó részt vesz az orosz fegyveres erők ellátásában. Csapást mértek a Gazprom baskíriai kőolajfeldolgozó létesítményre is.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok szorosan együttműködik a globális konfliktusok megoldásában a brit miniszterelnök szerint. Keir Starmer az amerikai elnökkel a kétnapos nagy-britanniai állami látogatásának végén tárgyalt. Donald Trump a közös sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin komoly csalódást okozott neki az ukrajnai konfliktus megoldásának ügyében Az amerikai elnök és a brit kormányfő egyaránt kifogásolta azt is, hogy egyes országok még mindig vásárolnak olajat Oroszországtól.

Terrorszervezetnek nyilvánítja az Antifa radikális baloldali mozgalmat az amerikai elnök. Donald Trump a közösségi oldalán azt is hangsúlyozta: emellett alaposan ki kell vizsgálni azokat, akik finanszírozzák a szervezetet.

Címlapról ajánljuk
Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről
12 halott

Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről

Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. Tucatnyi ember halt meg a balesetben.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×