Infostart.hu
eur:
360.14
usd:
315.22
bux:
144400.2
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Type 054AG kínai fregatt
Nyitókép: X / SomePLAOSINT

Olyan hajót villantott Kína, amitől összerezzen a világ

Újabb rakétás fregattot állíthat szolgálatba a népi felszabadító hadsereg hadiflottája. Ebből a típusból ez már a negyedik az idén.

Az interneten jelent meg egy fénykép a legújabb kínai hadihajóról. Abból, hogy a fregatt oldalára felkerült az 519-es azonosító szám, az Army Recognition arra következtet, hogy a flotta hamarosan rendszerbe is állítja. A szóban forgó egység a 054AG hajó-osztályba tartozik, amely egy korábbi változat továbbfejlesztésével jött létre. A fregattok – a rombolókkal együtt – a korszerű haditengerészetek mindenesei, mivel egyaránt alkalmasak a tengeralattjáró-vadászatra, a légvédelmre, a felszíni hajók, valamint a szárazföldi célpontok elleni harcra.

A legújabb kínai hadihajón, a korábbi változatokhoz képest, több módosítást is látni. Egyebek közt kibővítették a hangárt, hogy már a nagyobb, Z-20-as helikopter üzemelhessen a fedélzetéről. Ebből a forgószárnyasból létezik szállító és tengeralattjáró-vadász is. Továbbá megújult a fregatt orrában lévő ágyú, amit egy nagyobb, 100 mm-es lövegre cserélték. Ugyanakkor a hajó fő fegyverzete változatlan maradt. Ez továbbra is a 32 cellás, függőleges indítórendszer, amelyből HQ-16 közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákat, valamint Yu-8 jelzésű rakéta-torpedók lehet indítani. Ez utóbbiak is a fregatt búvárhajókkal szembeni képességeit erősítik.

Ezenkívül a fegyverzethez tartozik még két darab, négyes indítóállvány, amikből a felszíni hajók elleni YJ-83 szubszonikus robotrepülőgépeket lehet kilőni. Közvetlen védelemre vagy esetleg kisebb támadó hajókkal szemben a 30 milliméteres, H/PJ-12 vagy Type 1130 forgócsöves gépágyúk szolgálnak. A radarvezérlésű fegyverek percenként 10-11 ezer lövést tudnak leadni, amivel nemcsak vízfelszíni, hanem légi célok ellen is rendkívül eredményesek lehetnek. Úgy tudni, a hajó arzenálja könnyen tovább fejleszthető, mert a számítógépes irányítórendszert úgy tervezték, hogy egyszerűen lehessen integrálni az új eszközöket. Ezzel pedig jócskán leegyszerűsödik a tengerészek kiképzése, amivel a kínaiak időt és sok pénzt takaríthatnak meg – írja az Army Recognition.

A felderítő és tűzvezető rendszer is korszerűbb, mint ami az osztály előző hajóin található. A parancsnoki híd felett helyezték el a kétoldalas, háromdimenziós légtérfigyelő, illetve az X-sávú, felszíni kereső radart. Ugyanakkor a régebbi, mechanikusan irányított tűzvezető lokátort a parancsnoki híd feletti, illetve a helikopterhangár széleire épített rögzített antennák váltották fel. Így egyszerűbb a karbantartás és a javítás, ami növeli a hadrafoghatóságot.

A fregattot négy dízelmotor gyorsítja a rendkívül impozáns, 27 csomós (50 km/órás) végsebességig. A viszonylag gazdaságos üzemű hajtóművek révén az új hajó alkalmas hosszabb idejű, mélytengeri műveletekre. Ilyen bevetések esetén az ellátást és a parancsnoksággal való kapcsolattartást a fedélzetre telepített helikopter is segíti.

Nyugati megfigyelők külön kiemelik, milyen óriási lépésekkel halad a kínai flotta fejlesztése.

Az alábbi ábrán zölddel az idén már rendszerbe állított, pirossal pedig a hamarosan hadrendbe kerülő egységek láthatók:

Az idén szolgálatba vett négy fregatt mindegyikét már tavaly augusztusban vízre bocsátották, miután egyidejűleg építették őket két hajógyárban. A munkálatok továbbra is gőzerővel folynak a műholdas felvételek és a közösségi médiában megjelent képek, videók tanúsága szerint. A gyártás ilyen arányú felfuttatásával a 2020-as évek végére már az 50-et meghaladhatja a 054A osztályú kínai fregattok száma.

Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×