Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.68
bux:
143121.43
2026. november 6. péntek Lénárd
Görögdinnye Jászapátiban 2020. július 16-án. Országszerte megkezdődött a görögdinnye-szüret, idén átlagos mennyiséget, mintegy 160 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Lecsapott a hatóság, 308 kilogramm dinnye ment a kukába

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve átfogó ellenőrzési akciót indított a nyári szezonban, amelynek középpontjában a görögdinnyék álltak. A szakemberek a termékek minőségét, jelölését és nyomonkövethetőségét vizsgálták a nagykereskedőktől kezdve a kiskereskedelmi láncokon át egészen az út menti árusítóhelyekig. Az akció célja az volt, hogy a fogyasztók biztonságos, kifogástalan termékekhez jussanak, miközben a tisztességesen működő piaci szereplők érdekei is védelmet kapnak.

Az ellenőrzések során összesen 485 kereskedelmi egységet vizsgáltak a szakemberek, amelyekben 426 hazai és 132 import tételt ellenőriztek. Az akció eredményeként 26 esetben szabtak ki bírságot, több mint 19 millió forint értékben. Az ellenőrzés keretein belül 308 kilogramm dinnyét kellett megsemmisíteni két nyomonkövethetetlen tétel miatt – olvasható az NKFH közleményében.

A szezon elején jellemzően még az import, főként Görögországból és Olaszországból származó görögdinnyék domináltak a piacon, míg a nyár előrehaladtával fokozatosan növekedett a hazai termékek aránya. A minőség összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor egy görög tételt éretlenség miatt kellett kivonni a forgalomból, mivel nem érte el a szabvány szerinti 8 Brix-fokot. Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc központi raktárában pedig egy eladásra előkészített, túlérett, romlásnak indult tételre bukkantak a szakemberek, amely több mint 16 millió forintos bírságot eredményezett.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a leggyakrabban előforduló hiányosság a nem megfelelő vagy hiányzó jelölés volt, legfőképp a származási ország és a minőségi osztály feltüntetésének elmaradása a címkékről. A növényvédőszer-maradék vizsgálatok során mind a hazai, mind az import minták, a még folyamatban lévő néhány eredményt leszámítva megfelelőnek bizonyultak; sem határérték feletti mennyiség, sem engedéllyel nem rendelkező hatóanyag nem volt kimutatható bennük.

Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „a görögdinnye forgalmazása továbbra is jelentős mértékben zajlik út menti, ideiglenes árusítóhelyeken, ugyanakkor az évek óta rendszeresen végzett hatósági ellenőrzések eredményeként az árusítási körülményekben határozott javulás tapasztalható. Ez alapján jelentősebb bírságok kiszabására is elsősorban nagyobb kereskedelmi egységek esetében került sor.”

Az NKFH és a kormányhivatalok szakemberei a jövőben is folytatják az idényjellegű ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a fogyasztók asztalára kizárólag biztonságos, megfelelő minőségű és nyomonkövethető termékek kerüljenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a következetes hatósági jelenlét hozzájárul a tisztességes piaci magatartás erősödéséhez, valamint a hazai termelők és a fogyasztók bizalmának megőrzéséhez.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×