Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Shot of a senior woman looking thoughtful in a retirement home
Nyitókép: Cecilie_Arcurs/Getty Images

Kutatás: a magány rontja a memóriát és növeli a korai halál esélyét

A felmérésbe több európai államot is bevontak, és az derült ki, hogy a dél-európai országokból származó idős emberek a legmagányosabbak. A kutatás résztvevőinek 92 százaléka alacsony vagy átlagos magányérzetről számolt be. A kifejezetten magányos 8 százalék jórészt idősebb nőkből áll, akiknek rossz az egészségi állapota.

A magány negatívan befolyásolja az idős emberek memóriáját, ugyanakkor nem gyorsítja a szellemi leépülést – írja a Telex az EurekAlert által közölt nemzetközi tanulmány alapján.

A felmérés során több mint 10 ezer, 65 és 94 év közötti embert vizsgáltak hét éven át több európai országban. A kutatás elején rosszabbul teljesítettek a memóriateszteken azok, akik azt állították, hogy nagyon magányosak, de évekkel később az ő memóriájuk hasonló ütemben romlott, mint azoké, akik nem érezték egyedül magukat.

A magánynak számos negatív hatása és következménye lehet, a fiatal lányok például könnyebben rászokhatnak bizonyos káros szenvedélyekre, ha nincs társaságuk, míg az idősebbek körében nagyobb eséllyel halnak bele az emberek a daganatos betegségekbe, ha magányosak.

Egyes kutatók szerint a magány jobban öregít, mint a dohányzás, és növeli a korai halál esélyét is.

Az említett nemzetközi tanulmány is megerősíti, hogy a magány jelentősen befolyásolja az idősek szellemi képességeit, de ez nem jelenti azt, hogy a demencia fő rizikófaktora lenne. A kutatók szerint a szellemi képességek tesztelésekor magányosságszűrést is alkalmazni kellene.

A kutatás során rövid és hosszú távon is tesztelték a résztvevők memóriáját. Például arra kérték őket, hogy egy felolvasott, tízszavas listából mondjanak vissza annyi szót, amennyit megjegyeztek.

A magányosságot három kérdéssel mérték fel, amelyek alapján alacsony, átlagos és magas magányossági kategóriákba sorolták az érintetteket, akiknek a fizikai aktivitását is felmérték, továbbá megkérdezték tőlük azt is, milyen gyakorisággal vesznek részt társasági eseményeken, mennyire depressziósak és/vagy cukorbetegek.

A dél-európai országokból származó idős emberek voltak a legmagányosabbak (12 százalék),

akiket a keletiek és az északiak követtek (9-9 százalék), majd a közép-európaiak (6 százalék) következnek a sorban.

A kutatás résztvevőinek 92 százaléka alacsony vagy átlagos magányérzetről számolt be. A kifejezetten magányos 8 százalék jórészt idősebb nőkből állt, akiknek rossz az egészségi állapota. Ennél a csoportnál gyakoribb volt a depresszió, a cukorbetegség és a magas vérnyomás. A nagyon magányos csoportba tartozók a vizsgálat elején rosszabbul teljesítettek a teszteken, de ahogy teltek az évek, az állapotuk nem romlott gyorsabban, mint a maradék 92 százaléknyi résztvevőé.

Címlapról ajánljuk

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×