Infostart.hu
eur:
361.02
usd:
310.72
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
MiG-29. Forrás Wikipédia
Nyitókép: Forrás Wikipédia

Jogszerű volt Ukrajnának adni a fölösleges szlovák MiG-29-eseket

A szlovák ügyészség lezárta és megszüntette a MiG-29-es vadászgépek, valamint a KUB légvédelmi rendszer Ukrajnának való átadásával kapcsolatos büntetőeljárást. A nyomozás nem állapított meg semmilyen jogsértést, és nem bizonyosodott be, hogy a döntéssel kár érte volna a Szlovák Köztársaságot. A vadászrepülőket még Eduard Heger kormánya adományozta Ukrajnának 2023-ban.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője, Gabriela Kováčová megerősítette, hogy a nyomozás eredménye alapján

a katonai technika átadása nem minősül bűncselekménynek,

és nincs ok az ügy további vizsgálatára. A döntés még nem jogerős, de az eddigi vizsgálatok szerint a Heger-kormány tagjai nem lépték túl hatáskörüket, és nem merült fel a jogtalan előnyszerzés gyanúja sem.

A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalnál 2024 novemberében hozták létre a Darca – magyarul Adományozó – nevű különleges nyomozócsoportot, miután a Számvevőszék jelentést tett közzé. A csoport feladata az volt, hogy kivizsgálja a Szlovákia által több százmillió euró értékben Ukrajnának adományozott katonai technika jogellenes átadásának gyanúját a korábbi választási ciklusban.

A nyomozócsoport öt különböző ügyet vizsgált:

  • kettőt elutasítottak, mert nem minősültek bűncselekménynek,
  • egyet – a vadászgépek átadását – most lezártak,
  • kettő pedig továbbra is folyamatban van. Ezeket az Európai Ügyészség is felügyeli, főként a lőszerek átadásával kapcsolatban, amelyet még 2023 márciusában hagyott jóvá az Eduard Heger vezette ügyvezető kormány.

A MiG-29-es vadászgépek átadása két éve komoly politikai vitát váltott ki.

A vadászrepülőket Szlovákia már nem tudta hasznosítani,

az akkori ellenzék – élén a jelenlegi miniszterelnökkel, Robert Ficóval – mégis azt állította, hogy a Heger-kabinet túllépte hatáskörét, hiszen már csak ügyvezető kormányként működött. Az ügyészség mostani döntése ezzel ellentétesen értékelt: nem történt jogsértés, és az államot sem érte kár.

A volt védelmi minisztert, Jaroslav Naďot az elmúlt hónapokban többször kihallgatták, de vádat senki ellen sem emeltek. Naď a döntést követően kijelentette: beigazolódott, amit korábban is hangsúlyozott: a Heger-kormány erkölcsileg és jogilag is helyesen járt el, az ország érdekeit szolgálva. Hozzátette, elvárja azok nyilvános bocsánatkérését, akik éveken át bűncselekményekkel vádolták őket, és jogi lépések megtételét is fontolgatja.

Kormányzati ellenvélemény

Másként látja viszont a jelenlegi védelmi miniszter, Robert Kaliňák, aki csalódott az ügyészségi döntésben, mert szerinte az nem feltétlenül tükrözi az igazságot. Megjegyezte, hogy az előző kormány nem teljesítette a légvédelmi pótlásokra tett ígéreteit, de a következő évben várható a szlovák légvédelmi rendszerek új komponenseinek érkezése, beleértve a drónelhárító technológiákat is, amelyeket nemzetközi együttműködésben fejlesztenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×