Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Izzó lávát és füstöt bocsát ki északkeleti kráterébõl az Etna tûzhányó a szicíliai Catania közelében 2025. december 29-én. Európa legmagasabb, 3350 méteres aktív tûzhányója december 24-e óta folytat vulkáni tevékenységet.
Nyitókép: MTI/AP/Salvatore Allegra

Szakértő: síelni is lehet a látványos lávakitörést produkáló Etna közelében

Vörös riasztást adtak ki a kitörést követően – mondta el Harangi Szabolcs geológus, vulkanológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Alig mutatott aktivitást az elmúlt huszonnyolc évben az Etna vulkán északkeleti krátere, december 27-én, szombaton viszont két nagy lávaszökőkút-kitörést is produkált – erről beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Most egy viszonylag háttérbe húzódó idős szereplő szólalt meg és kapcsolódott be a karácsonyi „beszélgetésbe” – fogalmazott Harangi Szabolcs. Elmondta, az Etnának több krátere is van, a csúcsi területen négy is. Az Etna működésében valami megváltozott, majdnem négy hónapig tartó „szunyókálása” volt, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen aludt volna.

A földkéregben található magmatározóban azért zajlottak az események

– tette hozzá a geológus, a HUN-REN ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője.

Idén kisebb-nagyobb szünetekkel voltak az Etnának kitörései, amelyet akár szokásosnak is lehet nevezni. Egyik júniusi kitörése rendkívül nagy vulkáni hamufelhőt eredményezett, a világsajtót is bejárták azok a képek, ahol turisták szelfiznek, és mögöttük gomolyog ez a hamufelhő – ismertette Harangi Szabolcs.

Az Etnának mindemellett voltak nagy lávafolyásai, „a maga módján rendben működik”. December 29-én, hétfőn továbbra is folytatódtak a földremegések, kilengések, ezek ahhoz köthetőek, ahogyan a magma mozog a kürtőben. Továbbra is a vörös zónában van ez, amely arra utal, hogy a vulkán aktívan működik.

Most gyönyörű, szép lávatűzijáték-kitöréseket produkál

– emelte ki Harangi Szabolcs. Hozzátette, most éppen nem az Északkeleti-kráter van a főszerepben, hanem a mellette lévő Voragine. Ezek általában párban járnak, és az egyik „felébreszti” a másikat.

Az Etnánál van lehetőség a téli sportok űzésére is, ha nem is a kráterek környékén, de lentebb alkalom adódik síelésre is például – magyarázta a geológus. Hozzátette, a síelők nem voltak veszélyben a kitörés miatt. December 29-én, hétfőn sem volt veszélyhelyzet, ugyanakkor a vulkáni működés látványos volt. A vulkáni hamufelhő a kitöréskor mindkét esetben nyugati irányba ment, általában a keleti, délkeleti oldalt „szokta megszórni”.

A jó hír az, hogy a cataniai repülőteret nem kellett lezárni

– tette hozzá Harangi Szabolcs.

Jelenleg vörös riasztás van érvényben, ez mindössze annyit jelent, hogy nem lehet felmászni a hegyre, nem lehet felmenni meglátogatni, bár ez ilyen időben egyébként is nagy kihívást jelent. A vörös riasztás annyit jelent, hogy fokozott figyelmet kell tanúsítani a vulkán felé, hiszen bármikor egy újabb lávaszökőkút-kitörés következhet be – mondta el a geológus.

A lávaszökőkút-kitörés veszélyeztetheti a légi közlekedést is, hiszen 10 kilométer magas vulkáni hamufelhője is lehet. Hozzátette, egy ilyen esemény akár 15-20 perc alatt bekövetkezhet, ezt nevezik paroxizmális, hirtelen jövő kitörésnek. Erre figyelni kell, éberen kell lenni, amikor működésben van a vulkán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×