A feltételezések szerint zarándokhelyként szolgáló területen található üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás alapján vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek, azonban az előkerült fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a mélyedés középkori vagy korábbi eredetét, valamint a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát - írták az ELKH közleményében.

Az előzményeket bemutatva kitértek arra, hogy a mostani projekt keretében szintén feltárt bakonybéli bencés monostor épületegyüttesétől alig 1 kilométerre délre fekvő Szentkút lelőhelyen először 2016-17-ben zajlott tudományos célú tervásatás. Az akkori munkálatok során a 19. századtól kálváriadombként használt, Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt tetején egy nagyobb méretű üreg részletét találták meg, benne egy hozzávetőleg 12-14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékával. A kutatók akkor megállapították, hogy az omladékban ránk maradt épület

a Szent István király által 1018-ban alapított bencés monostor egykori Szűz Mária-kápolnája lehetett,

amely IX. Gergely pápának a monostor birtokjogi és egyházjogi kiváltságait megerősítő, 1230-ban kiadott privilegiális oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett állt.

A közleményben felidézték, hogy Szent Gellért nem sokkal a Magyar Királyságba érkezését követően, körülbelül 1023-tól hét esztendőt töltött remeteként a bakonybéli erdőben, ehhez köthető a pápai oklevélben is említett szikla középkori megnevezése.

Az összegzés szerint a sziklaüreg teljes feltárására a korábbi, 2016-17-es tervásatás alkalmával nem kerülhetett sor, pedig számos kérdést vetett fel a mélyedés kápolna melletti elhelyezkedése és a helyszínnek a remeteség hagyományán belüli jelentősége. Ezért idén nyáron elvégezték a sziklaüreg teljes feltárását.

A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás eredményeként egyértelműen eldőlt, hogy a legmélyebb rész szabályos, közel négyzetes alaprajzú, azaz a mélyedés mesterséges kialakítású. E legmélyebb rész betöltéséből is napvilágra került néhány középkori lelet, közöttük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő.

Az újkori történeti források és az előkerült leletanyag egyaránt amellett szólnak, hogy az üreget a középkorban vagy esetleg korábban létesítették és

a sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott az említett oklevélben Szent Gellért sziklája fölöttiként leírt Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával,

amelynek törmeléke az üreg betöltéséből került elő - írták.

Kitértek arra is, hogy a középkor során Szent Gellértről elnevezett kápolna és az ugyanazon a sziklakiemelkedésen található, vele egykorú mélyedés nagy valószínűséggel összetartozott. Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú épület valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett. A sziklaüreg és a kápolna - amely bizonyosan valahol a mélyedés mellett állt a sziklaplatón - minden bizonnyal az itt élt 11. századi remete szentek, Szent Gellért és Szent Günther vélt vagy valós jelenlétével, itt-tartózkodásuk emlékével állhat szoros összefüggésben.

Az üregnek tehát szakrális szerepe lehetett, használatának pontosabb részletei azonban nem ismertek.

Továbbra is nyitott kérdés, hogy az összességében hozzávetőleg 8-10 négyzetméter hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkor során, vagy a sziklaüregnek esetleg csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet.

"Akár remeteség működött, akár kegyhely alakult ki a helyszínen, vagy akár mindkettő, a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűlt fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát" - állapították meg.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával indított Királyok - Szentek - Monostorok kutatási program keretében folytatott régészeti feltárás az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében valósult meg 2022 májusa és júliusa között. Az ásatást, amely a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumi részlegének szakmai segítségével valósult meg, Nagy Szabolcs Balázs, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régésze vezette.