Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke A mi kék világunk! című szakmai konferencia keretében fenntarthatósági előadást tart óvodapedagógusok részére Kaposváron, a Klebelsberg Kollégiumban 2024. március 22-én, a víz világnapján.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Áder János arról értekezett, szerinte mi a kereszténység lényege

A kereszténység lényege a közösségvállalás a minket körülvevőkkel - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Vácon, a 10 éves a Laudato si' enciklika című konferencián.

Áder János a Váci Egyházmegye által rendezett Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) részeként tartott eseményen kiemelte, a közösségvállalásról, az összetartozásról, a világban való felelős jelenlétről szól Ferenc pápa Laudato si' enciklikája is, amely - mint fogalmazott - "életbevágóan fontos mércét állított elénk".

Az enciklika a teremtés védelmét hirdette, amely sokkal több, mint környezettudatosság, ember és környezet átfogó szövetsége - mutatott rá Áder János.

Ugyanakkor a keresztény ember számára a teremtésvédelem nem katasztrófaturizmus, nem riogatás, nem a világvégével való fenyegetőzés, mert "az örömhírre alapított, abból táplálkozó egyház a környezeti válságban sem a rossz hírek hordozója", mivel "nekünk van jó hírünk, van reményünk" - jelentette ki.

Áder János szerint feladatunk visszaállítani azt az egyensúlyt, amivel tartozunk a minket éltető természetnek, hangot adni a kiáltani nem tudóknak, és ebben mindenki segíthet a maga eszközeivel.

"Idén, a Laudato si’ megjelenésének tizedik születésnapján azt is tudatosíthatjuk, hogy a teremtésvédelemben, a fenntartható jövő, a felelősebb életmód üzeneteiben bizony mindannyian tanúk, és ezért kicsit mindannyian tanítók vagyunk" - mondta a volt államfő.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke azt mondta, a társadalomnak égetően nagy szüksége van arra a vallások, mindenekelőtt a kereszténység által hordozott kincsre, amely képes megtermékenyíteni a társadalmat.

A vallás, a kereszténység prófétai hang, amely próbálja visszavezetni a társadalmat az igazság összetett útjára, a Kattárs pedig meghív minden jóakaratú embert, hogy egy igazságosabb, szeretettel telibb világot építsünk - tette hozzá.

2015. június 18-án jelent meg Ferenc pápa Laudato si' (Áldott légy) című második, egyben első önálló enciklikája, amelynek témája a teremtett világ védelme, alcíme: a közös otthon gondozása. A megjelenés évfordulója alkalmából tartott konferencia témái között szerepel az oktatás, a mesterséges intelligencia, a teremtésvédelem és az életvédelem.

A Kattárs - a rendezvény honlapja szerint - az MKPK Caritas in Veritate (Szeretet az Igazságban) bizottságának kezdeményezésére jött létre 2013-ban, az esemény házigazdája évről évre más egyházmegye. Célja megmutatni, hogy a Katolikus Egyház milyen módon van jelen a családok életében, a társadalomban, milyen válaszokat ad az aktuális társadalmi jelenségekre, mindezt interaktív módon, élményeken és találkozásokon keresztül.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×