Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: André Ventura hivatalos Facebook-oldala

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.

Mintegy 11 millióan jogosultak szavazni. A szavazóhelyiségek este 7 órakor zárnak, az Azori-szigeteken a szavazás egy órával tovább tart.

A 63 éves Antonio José Seguro a baloldalt képviseli: az 1990-es évek elején a szocialista ifjúsági szervezet vezetője volt, majd parlamenti képviselő, végül sportminiszter lett Antonio Guterres miniszterelnök mellett. Választási kampányában a demokrácia és a közszolgáltatások védelmezését hirdette.

A 43 éves André Ventura a jobboldali Chega (Elég) párt elnöke. Pártja tavaly a jobboldali kormány első számú ellenzéki erejévé vált. A politikus először televíziós futballkommentátorként vált ismertté, később a politikában kezdett el karriert építeni.

Ventura 2019-ben alapított saját pártot, amelynek egyetlen képviselőjeként került be a parlamentbe, a korrupció és a bevándorlás elleni küzdelem ígéretéve. A 2021-es elnökválasztáson a harmadik helyen végzett, alig lemaradva a szocialista jelölttől, 11,9 százalékos szavazati aránnyal.

Az elnökválasztás első fordulójában António José Seguro (PS) a szavazatok 31,1 százalékát szerezte meg. André Ventura (Chega) a második helyen végzett a szavazatok 23,5 százalékával.

A választás győztese a konzervatív Marcelo Rebelo de Sousa utódja lesz, aki két alkalommal is az első fordulóban nyert. A demokrácia bevezetése óta Portugáliában csak egy elnökválasztás dőlt el a második fordulóban, 1986-ban.

Az általános választáson megválasztott portugál elnöknek nincs végrehajtó hatalma, de válság esetén döntőbírói szerepet tölthet be, és joga van feloszlatni a parlamentet, hogy parlamenti választásokat írjon ki.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×