Egyre több találgatás lát napvilágot Donald Trump jövőbeli geopolitikai stratégiájával kapcsolatban, miután az elmúlt hetekben jó néhány hangzatos kijelentést tett a nemrég beiktatott amerikai elnök. Egyebek mellett arra tett utalást, hogy az Egyesült Államok megvásárolhatja Grönlandot vagy 51. tagállamként hozzácsatolhatják Kanadát az USA-hoz.

Donald Trump kijelentette azt is, nem hagyja, hogy a Panama-csatorna „rossz kezekbe” kerüljön, utalva az esetleges kínai befolyásra, ezért belebegtette, hogy visszaszerzi a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő mesterséges csatornát. A Panama-csatornát nagyrészt az Egyesült Államok építette meg, és tartotta ellenőrzése alatt évtizedekig a környező területet. A közös igazgatás időszakát követően 1999-ben adták át a csatorna teljes ellenőrzését Panamának. Az akkor még a beiktatására váró megválasztott amerikai elnök karácsony első napján ezt a szöveget írta ki közösségi oldalára: „Boldog karácsonyt mindenkinek, beleértve a kiváló kínai katonákat is, akik szeretettel bár, de illegálisan működtetik a Panama-csatornát!”

A Magyar Külügyi Intézet honlapján nemrég jelent meg egy elemzés, amely a Donald Trump és a Panama-csatorna ellenőrzése címet kapta. A tanulmány szerzője, Reile Zsolt az InfoRádióban elmondta: az 1914-ben megnyitott csatornát közvetlenül nem a kínaiak irányítják, hanem a panamai csatornahatóság, de hozzátette, hogy abban igaza van Donald Trumpnak, hogy Kína „hatalmas erőkkel van jelen” egész Latin-Amerikában, különösképpen a Panama-csatorna környékén.

A kutató hangsúlyozta: a panamai–amerikai csatornaátruházási szerződés egyik fő kikötése a semlegesség garantálása. Ezzel gyakorlatilag mindkét fél vállalta a csatorna neutralitását, illetve külön kiemelték a katonai hajók hozzáférésének biztosítását. Reile Zsolt úgy fogalmazott, Donald Trump közelmúltbeli nyilatkozataival „kétségbe vonta Panama elszántságát és képességét a csatorna semlegességének hatékony védelme érdekében”.

Kína három jelentős kikötőt ellenőriz és működtet a csatorna két oldalán, köztük a nyugati félteke egyik legnagyobb kikötőjét.

Az elemző kiemelte, hogy az Egyesült Államok a Panama-csatorna legfőbb használója. Az USA-ból induló és az oda érkező szállítmányok 70 százaléka a Panama-csatornán megy át, míg Kína esetében ez az arány csak 13 százalék. Reile Zsolt szerint ha a szerződésbe foglalt kritériumokat mindenki betartja és nem sérül a semlegesség, akkor „teljesen mindegy, hogy ki kontrollálja a Panama-csatornát”. Úgy véli, ha a közeljövőben kiéleződik az ellentét az Amerikai Egyesült Államok és Kína között, akkor a nyugati civilizációnak „kellemesebb megoldás lenne az amerikaiak által garantált semlegesség”.

Az elmúlt bő két évtizedben Kína hatalmas befolyásra tett szert Panamában, és Reile Zsolt szerint jól látszik, hogy Peking szisztematikusan építi ki geopolitikai bástyáit az amerikai kontinensen. Ez azonban megítélése szerint nem feltétlenül jelenti azt, hogy a legfőbb panamai döntéshozók politikailag Kína felé orientálódnának. A kutató emlékeztetett, hogy Kína az Egy övezet, egy út geopolitikai-stratégiai tervezet szándékaival megegyezően nagy hatással van Latin-Amerikára, azon belül Panamára is, és ennek megfelelően „aki a gazdaságot ellenőrzi, annak nagyobb beleszólása van a politikába is”, de hangsúlyozta, hogy

ez nem azt jelenti, hogy a kínai állam közvetlenül beleszól abba, mit tegyen a panamai kormányzat.

Reile Zsolt szerint kevés az esély arra, hogy katonai konfliktus alakuljon ki az Egyesült Államok és Kína között abban az esetben, ha az USA katonákat küldene a Panama-csatorna feletti ellenőrzés céljából. Mint fogalmazott, a katonai beavatkozás „a legszélsőségesebb lépés” lenne Donald Trump részéről. Azt gondolja, hozzá kell szoknia a nemzetközi közvéleménynek is, hogy az új amerikai adminisztráció új kommunikációs stratégiát fog követni, ami kezdetben sokaknak furcsa lehet majd.

A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az amerikai elnök taktikája az, hogy a lehető leghamarabb megteszi a téteket, felvázolja a legrosszabb kimenetelt a másik félnek, és így próbál kedvezőbb alkupozícióba kerülni. Reile Zsolt hozzátette: ugyanez a szemlélet figyelhető meg Donald Trumpnál a Grönlandra vagy Mexikóra tett megjegyzéseinél is, illetve a kolumbiai menekültek kitoloncolásának ügyében is ezt a „harcias tárgyalási stratégiát” alkalmazta. Az elemző szerint ez a hozzáállás tulajdonképpen alternatív megoldásokat biztosít Donald Trumpnak, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy ténylegesen elrendelne katonai jelenlétet például a Panama-csatornánál. Még akkor sem, ha volt már erre példa a történelemben: 1989-ben az Egyesült Államok kormánya tízezer tengerészgyalogosnak adott parancsot arra, hogy vonuljon be Panamába, és mozdítsa el a pozíciójából a drogkartelekkel szövetkező Manuel Noriega katonai vezetőt, illetve biztosítsa a csatorna semlegességét. Elviekben tehát ilyen eszközökhöz is fordulhatna az USA, de Reile Zsolt szerint erre most csekély az esély.