eur:
388.63
usd:
360.65
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Homokzsákokból emelt barikád az Odesszai Nemzeti Opera- és Balettakadémia épülete előtt a délnyugat-ukrajnai Odessza kikötővárosban 2022. március 21-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/EPA/Sedat Suna

A Vatikán szerint két nyugati ország vezetője is Ukrajnába készül - a háború hírei percről percre

Majdnem egy magyarországnyi terület lehet elaknásítva Ukrajnában, aknákkal lehet megszórva a Fekete-tenger is. A magyar cégek háromnegyede fenyegetésnek érzi a háborút. A menekülteket segítheti egy Nobel-békedíjas elárverezett érméje. Elvághatták az oroszok Ukrajnát az Azovi-tengertől. (A nyitóképen: Homokzsákokból emelt barikád az Odesszai Nemzeti Opera- és Balettakadémia épülete előtt a délnyugat-ukrajnai Odessza kikötővárosban 2022. március 21-én.)

2022.03.22. 21:54

Romlik a helyzet Ukrajnában és koronavírusfronton is - a nap hírei

Magyarország mégis kéri az Európai Uniótól a helyreállítási alapból igényelhető teljes hitelösszeget. Jelentősen megemelte inflációs várakozását és csökkentette növekedési előrejelzését a jegybank. A fővárosi önkormányzat eddig kétezer, Ukrajnából érkezett menekültnek nyújtott szállást és mintegy 25 ezer adag ételt osztott ki. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

2022.03.22. 21:24

Üzenet Kijevből: "a legrosszabb esetben meghalunk, de soha nem adjuk meg magunkat"

"Harcolni fogunk, hogy megvédjük városunkat és jövőnket. Nem borulunk le Oroszország előtt" - üzente a világnak Vlagyimir Klicsko polgármester.

2022.03.22. 21:00

Orosz fellebbezés sportügyben

Az Orosz Kézilabda Szövetség (SZGR) fellebbezett az európai szövetségnél (EHF), amely kitiltotta az orosz válogatottakat és klubcsapatokat. Február 28-án az EHF határozatlan időre felfüggesztette Oroszország és az ukrajnai invázióban Moszkvát támogató Fehéroroszország csapatainak részvételét az EHF által szervezett versenyeken. Az ideiglenes eltiltás a két ország játékvezetőit és tisztségviselőit is érinti. "Szeretnék azonnali tájékoztatást adni a tiltó határozatok elleni fellebbezési eljárásról" - jelentette ki az SZGR ügyvédje, Makszim Gulevics. Hozzáfűzte, hogy az EHF után a sportági világszövetséghez (IHF), majd ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak panasszal. "Úgy gondoljuk, az EHF végrehajtó bizottságának határozatai minden jogi szabályozás nélkül születtek" - szögezte le az ügyvéd, aki szerint az EHF április első felében határozhat az orosz beadvány ügyében. Az orosz csapatok EHF-rendezvényeken való részvételének felfüggesztése mellett a kontinentális szövetség elhalasztotta a 16 éven aluliak strandkézilabda Európa-bajnokságát és a 2023-as strandkézilabda Eb kvalifikációs tornáját. Mindkét eseményt Moszkvában tartották volna júliusban. (MTI)

2022.03.22. 20:29

Egység is, vita is

Az ukrajnai háború elítélésében a NATO és az EU is rég nem látott egységet alkotott - mondta az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatornán kedd este, ahol azonban azt is jelezte, hogy az Európai Tanácsban komoly viták várhatók a miniszterelnökök között. Szikra Levente szerint az orosz gáz és kőolaj beszerzésére vonatkozó szankciók jobban fájnának Európának, mint Oroszországnak. Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy erre nem kell kiterjeszteni a szankciókat. Németországnak és több más tagállamnak is nagy szüksége van az orosz gázra, amelyet nem lehet egyik napról a másikra kiváltani - emelte ki. Úgy fogalmazott: jelentős károkat okoz egész Európának, hogy Ukrajnában háború van, ezért mindenkinek az az érdeke, hogy a felek békét kössenek. Ezt szorgalmazta Magyarország mellett több európai és Európán kívüli ország is, felajánlva közreműködését a béketárgyalásokhoz - jelezte. Az elemző azt mondta: a magyar kormány egyértelműen olyan politikát folytat, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt és baloldali politikusok azonban olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek "fegyverszállításról, adott esetben katonák odaküldéséről szólnak" - tette hozzá, meggondolatlannak, "a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó és külföldi érdekeket figyelembe vevő" kijelentésnek nevezve szavaikat. Szikra Levente az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes Bécsben tett nyilatkozatáról - amelyben közlése szerint a szocialista politikus lényegében elismerte, hogy a kormány helyesen cselekszik a háborús helyzetben - azt mondta: a magyar emberek többségének álláspontját fogalmazta meg. (MTI)

2022.03.22. 20:27

Macron felhívta Putyint?

Az orosz sajtó arról számol be, hogy Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel. A beszélgetést Franciaország kezdeményezte – közölte a Ria Novosztyi állami hírügynökség. Az Interfax hírügynökség szerint a felhívás során a két vezető az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokról tárgyalt. A francia kormány ezt nem erősítette meg, de a két vezető több hosszas telefonbeszélgetést folytatott Ukrajna orosz inváziója előtt és azóta is. (BBC)

2022.03.22. 20:25

Odessza, Budapest, Kiel – Egy menekült útjának érzelmi hullámzásai

Olga egy hét alatt jutott el szülővárosából, a Fekete-tenger partjáról Ungváron és Budapesten át Kielig. Ukrajnai menekülttársai többségénél könnyebb helyzetből vág neki a ki tudja, meddig tartó új, németországi életének. Elbeszéléséből kiderül, hogy a peronon kapott szendvics is fontos, de van olyan nehézsége is a menekültlétnek, amire elsőre talán nem gondolnánk.

2022.03.22. 20:12

Kijev északi részét bombázták az oroszok

Mariupolban rengetegen ott rekedtek. Az orosz kézre került Herszonban katasztrófa fenyeget.

2022.03.22. 20:10

Alig hihető méretű orosz vagyont fagyasztott be Hollandia

188 szankcionált orosz személy érintett.

2022.03.22. 19:43

Befutottak Törökországba Roman Abramovics luxusjachtjai

Hosszas hajózás után biztonságos kikötőt találtak a szankciókkal sújtott orosz milliárdos hajói.

2022.03.22. 19:04

Német vélemény: az energiaembargó nem lehet része a szankcióknak

Németország továbbra is elutasítja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett büntetőintézkedések kiterjesztését az energiaszektorra - tette világossá Olaf Scholz kancellár kedden.

2022.03.22. 18:44

Adományok és menekültek Beregsuránynál - galéria

Rendkívül jól, szervezetten folyik a menekültek ellátása a magyar-ukrán határ menti településeken - számolt be a magyar-ukrán határra látogató Novák Katalin a tapasztalatairól a közmédiának kedden Beregsurányban.

2022.03.22. 18:36

Kétezren Budapesten

A fővárosi önkormányzat eddig kétezer, Ukrajnából érkezett menekültnek nyújtott szállást és mintegy 25 ezer adag ételt osztottak ki - ismertette Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, háttérbeszélgetésen. Kiss Ambrus elmondta, az adatok szerint a budapesti vasúti pályaudvarokon az elmúlt napokban csaknem ugyanannyi menekült utazott tovább, mint ahány érkezett Ukrajnából. Tehát az elmúlt napokban csökkent a terhelés - jegyezte meg. A főpolgármester-helyettes közölte, szállítási segítséget nyújtanak a BOK csarnokban kialakított humanitárius tranzitpont üzemeltetéséhez. A Budapestre érkező menekültekről szólva Kiss Ambrus elmondta, hogy jellemzően pár napig maradnak az ukrán városokból érkező családok, amelyeknek van továbbutazási tervük, segítségre a szálláson kívül alig van szükségük. Az Ukrajnában tanuló harmadik országbeli diákok egy része néhány napig marad a szállásokon, nagykövetségeik szervezik a hazaútjukat, másik részük huzamosabb ideig marad, és adott esetben hazai egyetemek befogadják őket. A menekültek harmadik csoportjába sorolta Kiss Ambrus a kárpátaljai magyar családokat, amelyek sok gyerekkel érkeznek. Ezek a családok nagy része nem tervez továbbutazást. Negyedik csoportként beszélt a kárpátaljai magyarajkú roma - átlagosan 8-20 tagú - nagycsaládokról. A fővárosi önkormányzatnak jellemzően e két utóbbi csoporttal kell foglalkoznia - mondta a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus elmondta: a rövidtávú szállásbiztosítás budapesti tömegszállásokon történik. Hosszú távra Budapesten kívüli üdülőkben adnak szállást a rászorulóknak. Ez komoly szociális munkát is igényel. Jelenleg körülbelül 250 embert szállásoltak el hosszú távra - jegyezte meg. A főpolgármester-helyettes beszélt arról is, hogy az étkeztetés hét helyszínen történik, átlagosan napi 500-600 ember jut így élelemhez. Napi ezer emberig bővíthető a kapacitás - tette hozzá. Kiss Ambrus elmondta, a szállást igénybe vevők több mint fele kiskorú. Kérdésre válaszolva közölte, eddig körülbelül nyolcvanmillió forintba kerültek a menekültügyi intézkedések. (MTI)

2022.03.22. 18:35

Kis-Benedek József: messze a háború vége, Putyin még nem vonultatta fel a legerősebb fegyvereit

Tárgyalni kell, tárgyalás mindig van, a diplomácia mindig működik, de még nem tartunk ott, hogy meg lehetne állapodni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára beszélt az orosz haderők megtorpanásának okáról, a dezinformáció jelentőségéről, a repüléstilalmi zóna veszélyéről és arról is, hogy a legpusztítóbb fegyverek mellett nem vetették még be a kiberhadviselés eszközeit sem.

2022.03.22. 18:27

Varga Judit: rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség

A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarországot senki se keverhesse bele a háborúba - mondta Brüsszelben a tárcavezető.

2022.03.22. 18:08

Párizs tiltja a Kreml-közeli előadókat

Törölte következő évadjának programjából a Párizsi Filharmónia, a francia főváros legnagyobb komolyzenei koncertterme azokat az orosz előadókat, akik túl közel állnak a Kremlhez. (MTI)

2022.03.22. 18:06

Róma is kétvállon

A pandémia után az ukrajnai háború nyomja rá bélyegét a közeledő húsvéti szezonra Rómában, ahol 2019-hez képest a felére csökkent a foglalások száma - nyilatkozta Giuseppe Roscioli, a szállókat tömörítő Federalberghi szövetség elnöke kedden. Roscioli a Corriere della Sera című olasz napilap római kiadásában hangoztatta, hogy a háború miatt máris egyre többen mondják le a húsvéti foglalásokat az olasz fővárosban, amely a legtöbb látogatót szokta fogadni a tavaszi ünnepi szezonban. Hozzátette, hogy a járvány előtti év, vagyis 2019-hez képest már most is ötven százalékkal kevesebb a turista az olasz fővárosban. "Kizárólag Európából érkeznek, a többi piac teljesen leállt: nem jönnek Dél-Amerikából, Kínából, Japánból, Oroszországból, Délkelet-Ázsiából" - jelentette ki. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államokból sem indulnak útra, "mivel arra várnak, hogy megértsék, hogyan alakul a helyzet Európában". A Federalberghi elnöke elmondta, hogy a Rómában működő mintegy ezer hotelből januárban 400 volt még zárva, és 250 továbbra sem nyitotta újra kapuit. Giorgio Palmucci, az Enit olasz turisztikai ügynökség elnöke emlékeztetett, hogy a pandémiában az orosz turistákat az tartotta távol, hogy az olasz egészségügyi hatóságok nem fogadták el a Szputnyik V vakcinát, most pedig a háború és a szankciók állították le érkezésüket. Az Istat statisztikai hivatal adatai szerint Olaszországban 2019-ben több mint 1,7 millió orosz látogatót láttak vendégül, akik átlagban naponta kétezer eurót költöttek. Legkedveltebb célállomásaik között Milánó, Róma, Velence és Firenze szerepelt. (MTI)

2022.03.22. 18:04

B9

Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért a júniusi madridi NATO-csúcs előtt összehívják a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóját a keleti NATO-tagállamok álláspontjának összehangolása érdekében - jelentette be kedden Klaus Iohannis román államfő Bukarestben, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt. Közös sajtótájékoztatójukon mindkét államfő támogatásáról biztosította Ukrajna, Moldova és Georgia európai integrációs törekvéseit. Úgy értékelték, az EU-nak tagjelölti státust kell biztosítania és minden segítséget meg kell adnia ennek a három országnak. Románia és Lengyelország uniós támogatást sürgetett Ukrajna uniós szomszédai számára a menekültek százezreinek ellátásra is. (MTI)

2022.03.22. 18:03

Novák Katalin a határon: "mindenki teszi a dolgát"

Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök folytatta egész napos látogatását kedden az ukrán határ mentén, ahol felkereste Beregsurányt, Fehérgyarmatot és Tiszabecset.

2022.03.22. 17:32

Lengyel-svéd találkozó: keményebb szankciókat, hadászati segítséget!

Moszkvával szembeni újabb, kemény szankciókkal, valamint hadászati felszereléssel kell támogatni Ukrajnát - jelentette ki Ann Linde svéd külügyminiszter kedden Varsóban, miután lengyel kollégájával, Zbigniew Rauval tárgyalt. (MTI)

2022.03.22. 17:30

"Megtanultuk felismerni a bombázók hangját" – mariupoli beszámoló

Azt követően, hogy az ukránok hétfőn visszautasították az orosz ultimátumot Mariupol feladásáról, tovább folynak a harcok. A jobbára oroszul beszélő, azovi-tengeri város sokáig oroszbarát volt, de a háború miatt szembefordult a Kremllel.

2022.03.22. 17:21

ENSZ-főtitkár: ez a háború abszurd, nem lehet megnyerni

Sehová sem vezető konfliktusnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni háborúját António Guterres.

2022.03.22. 17:10

Humanitárius tranzitpont: 1006 segítségkérő, 98 ott éjszakázó az első napon

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton az első napon, hétfőn 1006 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak; az éjszakát 98-an töltötték a létesítményben, számukra fekhelyet biztosítottak - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

2022.03.22. 17:00

Csajkovszkij törölve

Törölték Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) orosz zeneszerző A cárnő cipellője című operáját a Cseh Nemzeti Színház következő évadjából az ukrajnai háború miatt - jelentette be kedden a prágai teátrum szóvivője. Tomas Stanek szerint a színház "megértést tanúsít" a kreatív csapat döntése iránt, hogy nem viszik színre a művet, mivel az a jelenlegi körülmények között "negatív érzelmeket válthat ki". Emlékeztetett arra, hogy az opera cselekményének egyes részei "a nagy orosz birodalomról szólnak". Az alkotógárda Ukrajna oldalán áll, és támogatja harcát a függetlenségért - mondta a szóvivő. Stanek hangsúlyozta, hogy nem tűnnek el a repertoárból az orosz alkotók művei, továbbra is játszanak olyan darabokat, mint Dosztojevszkij Félkegyelműje vagy Csajkovszkij Hattyúk tava című balettje. Műsoron marad Makszim Gorkij Vassza Zseleznova című színműve is, amelyet a cseh kritikusok épp nemrég választottak a 2021-es év legjobb rendezésének. (MTI)

2022.03.22. 16:49

Elemzők: 7 százalékra is nőhet az alapkamat

A piaci várakozásoknak megfelelt a jegybank monetáris tanácsának keddi döntése az alapkamat egy százalékpontos emeléséről - írták elemzők a döntésre reagálva.

2022.03.22. 16:38

Az orosz harckocsikat is elérhette az alkatrészhiány

Gond van az Uralvagonzavod üzemben.

2022.03.22. 15:50

Fordulat: Magyarország mégis igényeli a helyreállítási alap teljes hitelkeretét

Erről Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A hitelre korábban nem tartott igényt a kormány, a 5800 milliárd forintos helyreállítási alap támogatási részéből pedig még nem részesült.

2022.03.22. 15:20

45 km-nyi kamion várakozik aktivisták miatt a lengyel–fehérorosz határon

45 kilométeresre nőtt a lengyel–fehérorosz határon kialakult kamionsor, amely az után alakult ki, hogy lengyel és ukrán aktivisták nem engedik a legnagyobb forgalmú határátkelőhöz a fehérorosz és orosz rendszámmal érkező kamionokat.

Helyi beszámolók szerint a lengyel rendőrség nem tesz lépéseket annak érdekében, hogy biztosítsa a kamionok forgalmát, így az ukrajnai orosz beavatkozás ellen blokáddal tiltakozó aktivisták gyakorlatilag átvették a határátkelő ellenőrzését. A fehérorosz vámszervek adatai szerint míg naponta átlagosan 1200 kamion lép be az országba Lengyelország felől, kedden eddig 14 jármű érkezett.

A kamionok között állítólag sok olyan van, amely gyorsan romló árukat vinne be Fehéroroszországba vagy Oroszországba. A sofőrök és az aktivisták között több alkalommal szópárbaj és dulakodás is kitört, ezekben az esetekben a rendőrség akadályozta meg a vita elfajulását. (hvg.hu)

2022.03.22. 15:13

Csehország is kiterjesztené az energiaszektorra a szankciókat

A kalózpárti cseh külügyminiszter szerint így lehet lerövidíteni az ukrajnai háborút. Jan Lipavsky szerint tehermegosztással mérsékelni lehetne a lépés nyomán az uniós országokra váró gazdasági következményeket.

2022.03.22. 15:08

Hétezer menekültet helyezett el a katasztrófavédelem

Csaknem hétezer ukrajnai háború elől menekülő embert helyezett el eddig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) – közölte a szervezet.

A háború kezdete óta csaknem 1500 segélyszállítmány kapott útdíjmentességet. A katasztrófavédelem a fővárosi és a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve eddig összesen 6865 ember, köztük 3695 gyermek és 2115 nő elhelyezéséről gondoskodott. Tizenegy megye (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) összesen 170 befogadóhelyén kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők. (MTI)

2022.03.22. 15:04

Orosz diverzánsokat vettek őrizetbe Kárpátalján

Az esetről a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője számolt be.

2022.03.22. 15:00

Palesztin Hatóság: ne költöztessék ciszjordániai telepekre a menekülteket

A Palesztin Hatóság miniszterelnöke óva intette az izraeli vezetést, hogy az Izraelbe érkező ukrán menekülteket a ciszjordániai zsidó telepekre költöztesse – jelentette az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap.

Mohammed Stajje a palesztin kabinet ülésén tett felszólalásában azt vetette Izrael szemére, hogy "kihasználja az ukrajnai háborút" azért, hogy a menekültek személyében új telepeseket toborozzon, egyúttal azzal vádolta meg a nemzetközi közösséget, hogy "kettős mércét alkalmaz" a palesztinokkal és az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben az izraeli hatóságok több, a harcok elől elmenekült ukrán családot szállítottak a ciszjordániai zsidó telepere, köztük a Nablusztól délre eső Jichárra ahonnan többször támadtak palesztinokra és rongáltak meg palesztin tulajdonokat - emlékeztetett a lap. (MTI)

2022.03.22. 14:53

Példátlan gázpiaci lépésről dönthetnek az EU-csúcson

Közös erőfeszítéseket tesz az Európai Unió a vezetékes és a cseppfolyós földgáz, illetve a hidrogén közös beszerzésére – ezt tartalmazza az a zárónyilatkozat-tervezet, amelybe betekintést kapott a Reuters.

2022.03.22. 13:59

Az EU segíti az ukrán kutatókat

Az Európai Bizottság portált hozott létre az Ukrajnában dolgozó és az Ukrajnából elmenekült kutatók számára, hogy megkönnyítse hozzáférésüket az unió tudományos és kutatási kezdeményezéseihez és a támogatási lehetőségekhez - közölte a brüsszeli testület kedden.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az Európai Kutatási Térség Ukrajna számára (ERA4Ukraine) nevű portál összefogja az uniós szintű tudományos kezdeményezéseket, felsorolva a támogatási szolgáltatásokat, jelenleg 30 országban. A portál biztosítani akarja, hogy az uniós tudományos, innovációs és kutatási programok sikeres ukrajnai kedvezményezettjei már most hozzájussanak a programokból származó finanszírozáshoz. Ezen kívül segíteni akarja az Ukrajnából elmenekült kutatókat lakhatási és álláslehetőségek felkutatásában, meg akarja könnyíteni okleveleik elismerését.

További uniós kezdeményezések közé tartozik a hozzáférés biztosítása az úgynevezett Science4Refugees programhoz, mely szakmai gyakorlatokat, részmunkaidős és teljes munkaidős állásokat kínál a menekült tudományos munkatársak számára - közöték.

Ukrajna 2021 októberében írt alá csatlakozási megállapodást a Horizont Európa és az Euratom nevű uniós kutatási és képzési programokhoz. A megállapodás még nem lépett hatályba, mivel az ukrán fél részéről a ratifikációs folyamat késik, valamint megállt. (MTI)

2022.03.22. 13:48

A katasztrófavédelem 170 befogadóhelyre segített menekülőket

A katasztrófavédelem a fővárosi és a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve eddig összesen 6865 ember, köztük 3695 gyermek és 2115 nő elhelyezéséről gondoskodott. Tizenegy megye (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) összesen 170 befogadóhelyén kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők.

Magyarország a központi raktárában tárolt rescEU-készletből lélegeztetőgépeket és azok tartozékait küldte korábban Ukrajnának, tegnap pedig a katasztrófavédelem a hazánk által az EU Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül felajánlott gyógyszereket és egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmányt adta át az ukrán állam képviselői részére.

A katasztrófavédelem rögzíti a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok útdíjmentességét is. A háború kezdete óta csaknem 1500 segélyszállítmány kapott útdíjmentességet. (Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

2022.03.22. 13:44

Bűnösnek találta Navalnijt egy moszkvai bíróság – tizenhárom évet is kaphat

Bűnösnek mondta ki csalás és egy bíró megsértése vádjában egy moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a pokrovi börtönben kedden megtartott, kihelyezett ítélethirdetésen.

2022.03.22. 13:44

Kunhalmi Ágnes: a kormány jól kezeli a helyzetet, bajban az ellenzék

Az MSZP társelnöke szerint a kormány jól kezeli az orosz–ukrán háborút, ezért az ellenzék nehéz helyzetben van. Kunhalmi Ágnes egy bécsi fórumon beszélt erről.

2022.03.22. 13:33

Az Oscar-gálára is eljuthat Volodimir Zelenszkij

Felszólalhat az ukrán elnök a ceremónián.

2022.03.22. 13:24

Kirill pátriárka segítségét kérték

Izraelben élő zsidó, muzulmán, keresztény és drúz vallási vezetők szólították fel Kirill pátriárkát, hogy kérje meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború befejezésére - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál kedden.

A pátriárkát arra buzdítják, hogy kérje meg Vlagyimir Putyint, "tegyen azonnal lépéseket a konfliktus enyhítésére és a békés megoldás keresésére." (MTI)

2022.03.22. 13:23

Több tűz is keletkezett a lezárt csernobili atomerőmű közelében

Hét helyen csaptak fel a lángok még a lezárt területen belül – közölte az ukrán parlament az Európai Űrügynökség műholdas adataira hivatkozva.

2022.03.22. 13:22

A magyar cégek háromnegyede fenyegetésnek érzi a háborút

A szomszédban kitört háború a válaszadó cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére: a megkérdezettek 26 százaléka nagyon negatív, 46 százalékuk kissé negatív hatásról számolt be, további 27 százalékuk egyelőre nem lát érdemi hatást - ismertette március 4. és 18. között végzett gyorsfelmérésének eredményét a GKI Gazdaságkutató Zrt. A kérdésekre 742, egyenként legalább 10 főt foglalkoztató vállalat válaszolt.

A felmérés szerint leginkább az ipari vállalkozások félnek, ami az exportnak, illetve a beszállítási láncoknak való kitettség miatt nem meglepő. Valamivel kisebb negatív hatást érzékeltek az építőipari és a kereskedelmi cégek. Ugyanakkor az üzleti szolgáltató szektorban többségben vannak az érdemi hatást nem érzékelők (57 százalékuk vélekedett így), ez utóbbiak nagy része csak a belföldi piacon jelenik meg.

A foglalkoztatott létszám alapján a 21-50 és a 151-250 főt foglalkoztatók érzik a legnagyobb arányban a háború negatív hatását.

A kelet-magyarországi cégek csak egy árnyalatnyival aggódnak jobban, mint a közép- és nyugat-magyarországiak - közölte a GKI.

A bizonytalanság növekedését jelzi, hogy a cégek saját várható üzleti helyzetük előrejelezhetőségét is valamivel rosszabbnak látták, mint februárban. (MTI)

2022.03.22. 13:21

Elárverezné Nobel-érmét a menekültek javára a Novaja Gazeta főszerkesztője

Árverésre ajánlotta fel a Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta független orosz újság főszerkesztője az elismeréssel járó Nobel-érmet az ukrajnai menekültek megsegítésére.

Erről kedden Muratov számolt be a lap Telegram-csatornáján.

"A Novaja Gazeta és én úgy döntöttünk, hogy a 2021-es Nobel-békedíjat egy ukrajnai menekülteket segítő alapnak adományozzuk. Már több mint 10 millióan menekültek el. Kérem az aukciósházakat, jelentkezzenek, hogy elárverezzék ezt az egész világ által ismert díjat!" - írta a főszerkesztő.

A Nobel-bizottság októberben jelentette be, hogy Dmitrij Muratov és Maria Ressa Fülöp-szigeteki újságíró kapja a békedíjat "a szólásszabadság védelmében tett erőfeszítéseikért, amely a demokrácia és a tartós béke előfeltétele". A díjátadó ünnepséget, mint mindig, december 10-én, Nobel halálának évfordulóján tartották Oslóban. Muratov a ceremónián elmondta, hogy a díjjal járó összeget a betegek megsegítésére és a független újságírás támogatására fogja fordítani.

A Nobel-díj alapítójának profilját hordozó, 18 karátos aranyból készült, 175 gramm súlyú Nobel-érmeket az idén 13 díjazottnak adták át. A Nobel-békedíj 10 millió svéd korona (355 millió forint) pénzbeli jutalommal jár. (MTI)

2022.03.22. 13:11

Pletser Tamás: a következő 4-5 év orosz földgáz nélkül megoldhatatlan Európában

Moszkvának is érdeke, hogy a következő időszakban az uniós gázszállítás ne álljon le, de Európa sem tudna meglenni nélküle – mondta az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője.

2022.03.22. 13:00

Reagált Moszkva az amerikaiak Ukrajnát felfegyverző lépéseire

Ráadásul az oroszok szerint épp Washington akadályozza a biológiai és vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló szerződés ügyében végzett orosz munkát. Üzentek a NATO-nak is.

2022.03.22. 12:49

A Kijev melletti Boriszpil polgármestere: minden civil meneküljön, ha tud

Boriszpil az ukrán főváros egyik nemzetközi légikikötője, a település mintegy háromnegyed óra autóútra van Kijev központjától. Közelednek hozzá az orosz csapatok.

2022.03.22. 12:47

A kormány segíti a beregszászi vízellátást

Egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajnában; a kormány 66 millió forinttal segíti Beregszászt - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte, a növekvő intenzitású bombázások és városostromok miatt továbbra is egyre többen kényszerülnek otthonaik elhagyására, így egyre több a belső menekült is, akik az ország nyugati felében keresnek biztonságot.

Közülük sokan mentek, mennek Kárpátaljára, ezért a megye segítségre szorul annak érdekében, hogy el tudjanak látni mindenkit - fűzte hozzá.

"Babják Zoltán barátunk, Beregszász polgármestere most azt jelezte, hogy a város vízellátásának biztosításához szüksége van a segítségre. Kérésének megfelelően a kormány 66 millió forintot biztosít a kárpátaljai városnak annak érdekében, hogy a következő hónapokban legyen elég tiszta víz Beregszászon és fenn tudják tartani a víziközművek biztonságos működését az elkövetkezendő időszakban" - fogalmazott Szijjártó Péter. A külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország nem szállít fegyvereket a háborúba, de minden humanitárius segítséget megad a nehéz helyzetbe került emberek életének megkönnyítése érdekében.

2022.03.22. 12:46

15 300 katonát, 99 repülőt, 509 tankot és 123 helikoptert vesztettek az oroszok az ukránok szerint

Egyebek mellett a fenti adatok is az ukrán védelmi minisztérium által napról napra közölt, de leginkább csak becslésre alapuló jelentésében szerepelnek - idézte a Telex a tárca tweetjét. A keddi ukrán közlés 15 300 elvesztett orosz katonáról ír – a többi adatot böngészve hétfőről keddre két vadászrepülőt, két helikoptert, 11 tankot, 21 egyéb páncélozott járművet, 12 tüzérségi járművet és 10 drónt semmisítettek meg az ukránok.

2022.03.22. 12:27

Telefonon tárgyalt Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij

Meghívták a pápát Ukrajnába. A Vatikán szerint két nyugati ország elnöke Ukrajnába készül. Zelenszkij a római parlament előtt is beszélt.

2022.03.22. 12:01

Ukrajna a mariupoli menekítésre koncentrál, nincs több humanitárius folyosó

Néhány más helyről próbálják buszokkal menekíteni a lakosságot. A Reuters tudósítói időközben eljutottak Mariupolba.

2022.03.22. 11:47

Volodimir Zelenszkij eddig tabunak számító témáról is tárgyalna

Egy videonyilatkozatban beszélt több, a kiszivárgott hírek szerint a békekötés feltételei között szereplő témáról.

2022.03.22. 11:37

Tele lehet aknákkal a Fekete-tenger Ukrajnához közeli része, lépett a román haditengerészet

Románia konstancai kikötője vette át az orosz hadihajók által fenyegetett odesszai kikötő áruforgalmának jelentős részét, szeretnének biztonságban hajózni.

2022.03.22. 11:25

Tálas Péter: Kínának nagy teszt lehet az orosz–ukrán háború

A szakértő úgy véli, ha Peking adna is fegyvereket Moszkvának, akkor azok elsősorban védelmi jellegűek és nem halált okozóak lennének.

2022.03.22. 11:05

Orbán Viktor: a béke, a szabadság és az egyetértés csak az erős népek jutalma

Az április 3-i választások előtt, az ukrajnai háború kapcsán fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnök.

2022.03.22. 11:02

Csaknem 2000 menekültet fogadtak hétfőn Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a társszervek hétfőn 1953 menekültet fogadtak a fővárosban - közölte a BRFK kedden a rendőrség honlapján. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokban kialakított humanitárius tranzintpontra.

A fővárosba érkező menekülők között 683 gyermek is volt.

A fővárosi és vidéki szálláshelyeken 35 ember, köztük 23 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

A BRFK a Készenléti Rendőrséggel, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatóival Kőbánya felső vasútállomáson fogadja az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A helyszíni kommunikáció elősegítése érdekében a BRFK 31 ukrán tolmáccsal kötött megbízási szerződést, és saját állományából is biztosít tolmácsot. (MTI)

2022.03.22. 10:51

Újabb csapást jelenthet a vendéglátásra a háború

A világjárvány által meggyengített szektorra több kockázat is leselkedik.

2022.03.22. 10:25

Novák Katalin: példátlan az az alázat és összefogás

Jó kezekben van és eljut a rászorulókhoz az a 750 millió forint, amit eddig a magyar emberek gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére – jelentette ki köztársasági elnök.

2022.03.22. 10:19

Európa egyik "éléskamrája" Ukrajna, uniós egyeztetés volt

Egy ukrajnai bombariadó miatt hirtelen félbeszakították az uniós mezőgazdasági miniszterek és ukrán kollégájuk, Roman Lescsenko közötti videós találkozót hétfőn. Lescsenko távolról vett részt az uniós miniszterek brüsszeli találkozóján, ám a konferencia közben a miniszter meg nem nevezett tartózkodási helyén megszólaltak a veszélyt jelző szirénák - közölte Julien Denormandie francia mezőgazdasági miniszter.

Ukrajna mezőgazdaságát, amely fontos búza- és kukoricatermelő, valamint a világ vezető napraforgóolaj-exportőre, súlyosan érintette az orosz támadás.

Az egyeztetésen Lescsenko élelmiszersegélyre és az ukrán mezőgazdaság támogatására szólította fel az uniós partnereket.

A megbeszélésen Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa azzal vádolta meg Oroszországot, hogy szándékosan tönkreteszi az ukrajnai élelmiszertermelést. A cél az volt, hogy az embereket az éhhalálba kergessék - mondta a lengyel politikus hétfő este Brüsszelben. "Ez Oroszország birodalmi politikájának része - nyilvánvalóan a hódítás egyik módszere. A kiéheztetésnek ezt az eszközét szándékosan alkalmazzák" - tette hozzá.

A biztos úgy vélekedett, hogy az oroszok szándékosan rombolják a gabonatermelés feltételeit és gabonakészleteket. Kiemelte, hogy az ukrán gazdáknak most sürgősen szükségük van üzemanyagra a tavaszi vetéshez. (MTI)

2022.03.22. 10:15

Amerika komolyabb légvédelmi rendszereket szán Ukrajnának

A Pentagon szóvivője szerint az Egyesült Államok több országgal tárgyal arról, hogy nagy hatótávolságú légvédelmi rendszereket biztosítsanak Ukrajnának.

2022.03.22. 10:03

Orbán Viktor ellátogatott a humanitárius tranzitpontra – képek

Hétfőn nyílt meg a budapesti BOK Csarnokban az ukrajnai menekültek számára létrehozott humanitárius tranzitpont.

2022.03.22. 09:41

Felére esett az Ukrajnából menekülők száma

Míg a háború elején 150 ezren is elhagyták Ukrajnát az Európai Unió felé naponta, az elmúlt időszakban "csak" 70 ezren.

2022.03.22. 09:25

Patriot-rakéták érkeznek Szlovákiába

A meglévő S-300-as rendszer Ukrajnának való átadását sem a koalíció, sem az ellenzék nem támogatja egyértelműen.

2022.03.22. 08:57

Légi felvételen a kijevi bevásárlóközpont elleni rakétacsapás

A támadásról az orosz védelmi minisztérium tett közzé felvételt, azt is megindokolva, hogy miért hajtották végre a támadást.

2022.03.22. 08:44

Az ENSZ Közgyűlése szerdán az ukrán válságról tárgyal

A cél, hogy megállapodjon egy újabb határozatról az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúról.

A dpa német hírügynökség keddi jelentése szerint az Oroszország ukrajnai háborújának humanitárius következményeiről szóló határozattervezetet várhatóan széles körben jóváhagyja majd az ENSZ legnagyobb, 193 tagot számláló testülete. Valószínű, de nem teljesen biztos, hogy a szavazás is megtörténhet szerdán - közölték diplomaták.

Az említett források szerint a cél az, hogy legalább 141 igen szavazatot érjenek el, ahogyan az egy korábbi, Oroszország háborúját elítélő határozat esetében is történt, amelyet a hónap elején fogadott el a közgyűlés.

A tervezetben, amelynek szövegébe betekintést nyert a dpa, egyebek mellett az Ukrajna elleni oroszországi ellenségeskedések azonnali beszüntetését követelik, különös tekintettel a civilek és a polgári infrastruktúra elleni minden támadásra. Emellett felszólítják Moszkvát, hogy azonnal vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából.

A hírügynökség hozzáteszi, hogy Dél-Afrikának van egy konkurens határozattervezete, amely nem tesz említést az orosz agresszióról, ám egyelőre nem világos, hogy ezt a szöveget is szavazásra bocsátják-e. (MTI)

2022.03.22. 08:20

Európai "kóborlása" után végül kikötött Roman Abramovics szuperjachtja - fotó

A szankciók miatt messzire vitte tulajdonosa a járművet.

2022.03.22. 07:50

Lőw Zsolt elmondta, milyen most a hangulat a Chelsea-nél

Jól érzi magát a Chelsea-nél, nincs oka a váltásra Lőw Zsoltnak, a Bajnokok Ligájában címvédő londoni labdarúgócsapat magyar másodedzőjének.

2022.03.22. 08:15

Majdnem egy magyarországnyi terület lehet elaknásítva Ukrajnában

A BBC helyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy mintegy 82 ezer négyzetkilométernyi terület van elaknásítva Ukrajnában. Ezt egy térinformatikai szolgáltató segítéségével számolták ki, de természetesen becslésről van szó - idézte a lapot a Telex.

Magyarországnak 93 ezer négyzetkilométeres területe van.

Ukrajna közel 600 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, a 2014-ben elszakított területek nélkül sem sokkal marad el ettől.

2022.03.22. 08:08

Rendőrségi adatok a határátlépők számáról

Magyarország területére 2022. március 21-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5743 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5247 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

2022.03.22. 07:40

Kötelező uniós gáztartalékot vezetne be Brüsszel - itt a tervezet

Az Európai Bizottság javaslatot készít elő az uniós tagországok kötelező gáztartalékairól annak érdekében, hogy felszámolják az EU oroszországi fosszilis energiahordozóktól való függőségét - derül ki a dpa hírügynökség által megtekintett tervezetből.

2022.03.22. 07:39

Oroszország betiltotta a Euronews médiaplatformot is

Az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor korlátozta a Euronews tévécsatorna anyagaihoz való hozzáférést Oroszországban "az ukrajnai különleges katonai műveletről szóló hamisítások miatt" - közölte az ügynökség sajtószolgálata hétfőn a TASZSZ hírügynökséggel. A döntés egyaránt vonatkozik a euronews.com weboldal és annak orosz változata, a ru.euronews.com elérhetőségére is.

"A külföldi médium szisztematikusan közérdekű, pontatlan információkat tett közzé az Orosz Föderáció fegyveres erői által végrehajtott különleges katonai műveletről, valamint olyan információkat, amelyek az állampolgárokat az Orosz Föderáció területén a fennálló rend megsértésével tartott tömeges (nyilvános) rendezvényeken való részvételre buzdítják" - áll a közleményben.

Moszkva március elején új médiatörvényt vezetett be, amely drasztikus büntetéseket szabott ki az orosz fegyveres erőkről szóló állítólagos hamis információk terjesztéséért - emiatt számos nyugati nagy médium is beszüntette oroszországi tevékenységét. Ezen kívül Oroszországban betiltották a Meta működését, létrehozták az Instagram orosz megfelelőjét. (MTI)

2022.03.22. 07:02

Az ENSZ szerint legalább 925 halálos áldozata van már a háborúnak

Az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának (OHCHR) frissített jelentése szerint az orosz invázió kezdete óta mintegy 925 civil halt meg Ukrajnában. Összesen 2421 civil áldozatot regisztráltak az országban, köztük 925 halottat és 1496 sebesülttel – idézte a The Guardian beszámolóját a hirado.hu.

2022.03.22. 06:47

Elvághatták az oroszok Ukrajnát az Azovi-tengertől

A BBC azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők vezérkara szerint az orosz csapatok „szárazföldi folyosót” hoztak létre, mely főerőiket összeköti a Krím-félszigettel, elzárva Ukrajna hozzáférését az Azovi-tengerhez. Az ukrán hadsereg szerint ugyanakkor az orosz erők elvesztették a "támadó potenciált", és arra kényszerülnek, hogy Oroszország egész területéről mozgósítsanak erősítést Ukrajnába.

A brit portál az információk valóságtartalmát független forrásból nem tudta megerősíteni.

2022.03.22. 06:20

Ukrán újságírókat fogtak el Melitopolban orosz csapatok

Egy helyi kiadványnak dolgoztak a megszállt városban, őrizetbe vették őket az oroszok - tudósított a BBC alapján a Telex. A Melitopolski Vidomosti nevű újság több újságíróját vitték ismeretlen helyre a fegyveresek, a lap oldalát blokkolják. Korábban Melitopol polgármestere esett az oroszok fogságába, ő végül egy fogolycsere révén tudott kiszabadulni, az ukránok kilenc orosz katonát ajánlottak fel érte.

2022.03.22. 06:10

Volodimir Zelenszkij népszavazást javasolt a háború lezárásáról, benne érzékeny témákkal

Megerősítette, hogy fegyvertelen tüntetőkre támadtak Herszonban. Újabb dolgozók hagyták el a csernobili atomerőművet. A szoftverfrissítések is veszélyesek lehetnek egy orosz figyelmeztetés szerint - a háború éjszakai hírei.

2022.03.22. 05:20

A Google is segít a menekülteknek információkhoz jutni

A Google több új funkcióval segíti az Ukrajnából érkező menekülteket és a nekik segítséget nyújtó vállalkozásokat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×