Napról napra feszültebb a helyzet az Egyesült Államok több városában is az erőszakba torkolló tiltakozások nyomán, amelyek a migránsok, illegális bevándorlók kitoloncolása miatt robbantak ki. Los Angelesben kezdődött mindez, de azóta a tiltakozások számos amerikai nagyvárosra átterjedtek, Los Angelesben pedig már be kellett vetni a Nemzeti Gárda egységeit és a tengerészgyalogságot is, mindemellett kijárási tilalmat is bevezettek. Mi is történik most? Pusztán tiltakozó migránsok, illegális bevándorlók és a rendfenntartók összecsapásáról van szó, vagy ennél jóval többről?

Ennél jóval többről, de a méregfog lényegében ez. Most anélkül, hogy a történetbe belemélyednénk, háttérnek érdemes tudni azt, hogy az Egyesült Államokban több nagyváros jellemzően demokrata vezetésű, de nem kizárólag. Például Los Angeles vagy éppen San Francisco, Chicago, New York City, hogy a legismertebbeket mondjam, amelyek úgynevezett menedékváros titulust alkalmaznak, illetve jogkörrel élnek. Ezt pont Los Angelesben kezdték el alkalmazni az 1970-es évek elején. A lényege az, hogy a helyi hatóságok korlátozzák az együttműködést a szövetségi bevándorlási hatóságokkal arra hivatkozva, hogy noha élnek illegális bevándorlók az adott nagyváros területén, de összességében ők hasznos tagjai a társadalomnak, gazdasági szempontból kifejezetten fontos munkát végeznek, és mint ilyenek, nem kiközösítendők vagy nem kiutasítandók. Ezeknek a városoknak nincs illetékességűk elszállítani az országból ezeket az illegális bevándorlókat, ez a szövetségi hatóságoknak a feladata. De amikor a szövetségi hatóságok ezen célból razziát tartanak a köztudomású helyeken, teljesen világos, hogy mely nagyvárosok ezek, akkor a menedékvárosok az Egyesült Államok föderatív szerkezetéből adódóan élnek azzal a mozgástérrel, ami megadatik Kalifornia államnak, illetve Los Angeles városának. Leadják a drótot a helyi közösségeknek, és így lényegében elrejti őket, vagy hozzájárul ahhoz, hogy elbújjanak a razzia idején. Ez Trump első elnökség alatt is megtörtént. 2017-ben is voltak, kimondottan Los Angelesben ilyen példák, sőt a második Trump-elnökség elején, idén februárban szintén volt egy példa Chicagóban, ahol az utolsó pillanatban lefújták a razziát, mert kiderült az elindítása előtt pár órával. Pam Bondi, az igazságügyi miniszter borzasztóan dühös is volt emiatt, ezt lehetett látni a különböző nyilatkozataiból. Ez a macska-egér játék megy, a szövetségi hatóságok meg a helyi hatóságok által adott esetben védelmezett illegális bevándorlók között. Most annyiban új a helyzet, hogy múlt péntek reggel elindult egy razzia, nagyjából 100-130 embert tartóztattak le akkor. Nagyon fontos, hogy nemcsak azért, mert illegális bevándorlók voltak, hanem emellett vélhetően a szervezett bűnözésben is részt vettek, a kábítószer-kereskedelemben, a fegyverkereskedelemben, az embercsempészetben, adott esetben szexuális erőszakban vagy más hasonló bűncselekményekben voltak elkövetőként érintettek. A helyi, főleg demokrata vezetés ezt úgy interpretálta, hogy itt nemcsak a néhány tucat vagy száz bajkeverőért jöttek, hanem úgy általában szeretnének egy kipaterolási kvótát elérni. Zárójelben jegyzem meg, lenne egyébként egy ilyen szándék a Trump-adminisztráció részéről, ugyanis a dolog másik része, amiről kevesebbet beszélünk, hogy a Biden-elnökség alatt a déli határvédelemre a szövetségi kormányzat nem fordított akkora figyelmet, mint amennyit egy-egy déli állam, tipikusan mondjuk Texas, elvárt volna tőle. Voltak is ebből viták annak idején. Emiatt, egyes becslések szerint, 10-12 millió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba. Nagy részük teljesen ártalmatlan. Ettől még igaz: 10-12 millió olyan ember érkezett az országba csak az elmúlt 4-5 évben, aki semmilyen dokumentummal, semmilyen regisztrációval nem rendelkezik. Ha őket valóban mind szeretné kitoloncolni az Egyesült Államok területéről a Trump-adminisztráció, akkor nem napi 120, meg 180 letartóztatásra lenne szükség, mint amennyit Pam Bondi igazságügyi miniszter említett, hanem napi nyolcezerre.

A hírek szerint most naponta nagyjából kétezer a bevándorlási törvényt megsértő embert tartóztatnak le az Egyesült Államokban, az azért egy határozottabb szándék.

Így van, de még ezzel együtt is azt mondom, ha kvótát szeretnének elérni, vagy visszacsinálni csak az elmúlt négy-öt évet, akkor nagyobb számban kellene kitoloncolni az embereket. Van ilyen szándék, de elsőbbséget kapnak azok az illegális bevándorlók, akik a határátlépésen túlmenően is követtek el bűncselekményt.

A Los Angeles-i történések kapcsán kibontakozott egy jogértelmezési vita is, és nyilván ennek van politikai vetülete is. Többen megkérdőjelezték, így például Kalifornia demokrata párti kormányzója, vagy a Los Angeles-i polgármester, hogy volt-e elnöki jogköre Donald Trumpnak a katonák kivezénylésére. A kaliforniai kormányzó perrel is megfenyegette az elnököt, mire Trump válaszként felvetette a kormányzó őrizetbe vételének a lehetőségét. Mint fogalmazott, bár kedveli a kormányzót, de súlyos hozzá nem értése miatt támogatná a letartóztatását.

Én a kedvelés mögé kérdőjelet tennék egyébként, de az első elnöki ciklusában is voltak ilyenfajta szóváltások, akkor még a koronavírus-járvány elleni intézkedések nyomán, csak más előjellel, mert ott meg éppen azt várta a kaliforniai kormányzó, hogy segítsen a szövetségi kormányzat. Ez a per elindult. Gavin Newsom kormányzó hétfőn perelte be Donald Trumpot, Pete Hegseth védelmi minisztert, illetve a védelmi minisztériumot.

A védelmi miniszter beszámolt minderről a kongresszus előtt is, volt egy kongresszusi meghallgatás is.

Igen, Newsom kormányzó perének a lényege egyrészt az, hogy Donald Trump elnöknek nem volt joga arra, még elnöki jogkörön belül sem, hogy a kormányzó engedélye vagy jóváhagyása nélkül Kalifornia államban szövetségi célokra használja a Nemzeti Gárdát. Ez egyelőre négyezer főt jelent. Első körben kétezret küldtek be, és akkor most újabb kétezret, meg még a 700 tengerészgyalogost, így jön képbe egyébként a védelmi minisztérium, ugyanis a per másik része pedig arról szólna, hogy a védelmi minisztérium nem követte azokat a lépéseket, amelyeket ilyenkor követnie kellene. Erről szól a per, és most valóban egy jogvita keletkezik ebből, ugyanis a dolog lényege az, hogy az Egyesült Államok elnökének több lehetősége is van arra, hogy a Nemzeti Gárdát, ami alapvetően az egyes államoknál van, föderalizálja, tehát szövetségi célokra használja. Extrém esetben, mondjuk háború esetén, a főparancsnoki klauzula alapján, az amerikai alkotmány második cikke alapján, erre jogosult. Elképzelhető az is, hogy a kongresszus különböző előírásokkal arra korlátozza az elnököt, hogy használja, vagy éppen ne használja a Nemzeti Gárdát. Van egy harmadik út, és ezzel élt most Donald Trump, hogy az úgynevezett tízes címhez tartozó jogszabályoknál az amerikai elnöknek három esetben lehetősége van arra, hogy a Nemzeti Gárdát alkalmazza az Egyesült Államok területén belül. Az egyik az, ha külföldi invázió indulna az ország ellen. Ezt sokan vitatják. A retorikában ez előfordul, főleg akkor, ha olyan tüntetőket vagy éppen zavargókat látnak, akik mexikói zászlót vagy bármilyen más zászlót lengetnek, mint az amerikai.

És közben meg, mondjuk, amerikai zászlót égetnek.

Igen, de ezzel együtt kevesen mondják azt, hogy itt kifejezetten ez lenne az indok. A másik indok az, ha a szövetségi állam működését, illetve az elnöki hatalom működését lényegében ellehetetleníti az a zavargás, az a tömegtüntetés, ami a helyszínen van. Ez is megint vitatható. A harmadik pedig az, és erre hivatkozott Donald Trump a szóban forgó memorandumban, hogy a szövetségi ügynökségeknek a funkcióját, funkciójuk ellátását meg a működését akadályozta, illetve ellehetetlenítette a tevékenység. Konkrétan arról van szó, hogy beküldték az úgynevezett ICE-ügynököket, tehát a bevándorlásiakat Los Angelesbe, ők letartóztattak nagyjából 130-180 embert, de utána a helyiek, legyenek akár illegális bevándorlók, vagy velük szimpatizáló amerikai állampolgárok, rátámadtak a szövetségi ügynökökre és gépjárműveikre, valamint szövetségi épületekre, és ezeknek a védelmére. Tehát az ő védelmükre, hogy el tudják látni a feladatukat, mert nekik meg ez a dolguk, hogy kitoloncolják az illegális bevándorlókat, küldték be a Nemzeti Gárdát. Ez nagyon fontos, mert a Nemzeti Gárdát nem azért küldték be, hogy elkezdjen letartóztatni embereket, meg intézkedni, hanem kifejezetten azért, hogy megvédje azokat a szövetségi épületeket, meg létesítményeket, meg persze ügynököket, akikre adott esetben a helyi rendőrség nem tud vigyázni.

Említettük az imént a politikai vetületet, és van egyfajta olvasat, ami szerint a demokrata oldal érdekelt, vagy talán érintett valamilyen módon a mostani zavargásokban, hogy megpróbálja zátonyra futtatni Donald Trump a bevándorlás szigorításával kapcsolatos választási ígéreteit. Trump is azt állította valahol, hogy vélhetően valakik pénzelik a rendbontókat.

Van ilyen értelmezése a történteknek, hogy az a 130-160 ember, akit letartóztattak, szervezett bűnözői hálózatokhoz köthető. Nem arról volt szó, hogy átlagemberek csoportját mentek letartóztatni, ami „bármikor” megtörténhetett volna, akár Los Angelesben, akár San Franciscóban, vagy bármilyen más menedékvárosban, hanem vélhetően vannak olyan háttérérdekek, amelyek kifejezetten abban érdekeltek, hogy az emberek, ha úgy tetszik, ellenállást tanúsítsanak az ilyen jellegű intézkedésekkel szemben. Én nem hiszem egyébként, hogy ebből a szempontból messzire érne akár a kaliforniai kormányzó keze, vagy hogy messzemenő eredményt tudna elérni a bevándorlás szigorítása terén. Itt két dologról beszélünk, bevándorlás-szigorítás egyrészt az, hogy védjük a határokat, ezt Trump már megtette, változtatott a bideni gyakorlaton. A másik, hogy annak a 10-12 millió embernek a nagy részét, akik már bejöttek, kitoloncolják az országból. Én nem hiszem, hogy ezt akár Gavin Newsom, akár más demokrata képviselő vagy politikus érdemben tudná ilyen jellegű akciókkal akadályozni vagy lassítani. Már csak azért sem, mert ha megnézzük Donald Trump támogatottságát, akkor azt lehet látni, hogy eléggé megtört az elmúlt hetekben, hónapokban. A gazdaság, az infláció terén rosszabb a megítélése, mint amire sokan számítottak rá. Nyilván ezek vele szemben szigorú felmérések, de a lényeg, hogy a bevándorlás terén többen támogatják országos felmérések alapján Donald Trumpot a lakosság részéről, mint ahányan elutasítják az ő politikáját. Ebben ráadásul benne vannak adott esetben a spanyolajkúak is. Nyilván ez hibahatáron belül van, de ez az egyetlenegy mutató, európai szemmel érdekes módon, ahol Donald Trump még mindig valamilyen szinten nyeregben érezheti magát.

Megfogalmazható röviden, hogy a bevándorlással kapcsolatban mi az, amit Donald Trump meglehetős határozottsággal végig akar vinni? Határvédelem, a bevándorlás sokkal szigorúbb szabályozása, ezeket ígérte a választási programjában. Az első Trump-adminisztráció idején is voltak már hangsúlyos tervek, talán intézkedések is a bevándorlással kapcsolatban. A mostaniak a korábbiaknál jóval szigorúbbak és szélesebb körűek?

Inkább szigorúbbak, mint szélesebb körűek. A kitoloncolásokra került a hangsúly.

Az nem egy olyan egyszerű, annak van egy logisztikai vetülete.

Így van, és pont ez volt a legfőbb ellenérv annak idején, hogyha elfogadjuk a legpesszimistább becsléseket és tényleg azt mondjuk, hogy nemcsak az elmúlt négy-öt évből, hanem régebbre visszamenve van mondjuk 20-25 millió illegális bevándorló az országban, és nemcsak Kaliforniában, szerte mindenfelé, az óriási szám, a terv logisztikailag nem kivitelezhető.

Hova lehet kitoloncolni?

Az még megoldható, hogy hova, meg az is, hogy ne jöjjenek vissza, de például érdeke-e a kitoloncolás az Egyesült Államoknak, ha mondjuk idénymunkásokról van szó, hiszen, legyünk őszinték, a többségük ártalmatlan közbiztonsági szempontból. A hangsúly azért erre tolódott, mert már egy-két hónappal ezelőtt voltak olyan statisztikák, amelyek azt bizonyították, hogy egyszerűen annyira markáns kifejezetten Donald Trump meg általában a Trump-adminisztráció az illegális bevándorlás kérdésében, hogy az majd önmagában elrettentésként hat az újabb bevándorlási hullámokkal szemben. Igazából már nem az a fő problémája az amerikai szövetségi kormányzatnak, hogy nem tudja feltartóztatni a déli határon át érkezőket.

Nem azokkal van gond, akik most jönnek, vagy jönnének, hanem azokkal, akik itt vannak?

Így van, és ilyen szempontból nem volt annyira szigorú. Tudom, hogy a retorikából nem ez jön le, de a számok alapján nem volt annyira eredményes a kitoloncolási rátája a Trump-adminisztrációnak, mondjuk egy-két hónappal ezelőtt, mint azt mondják. A retorika alapján napi szinten 7-8 ezer embert kellene kitoloncolni. Most járunk körülbelül kétezernél, de korábban még itt sem voltunk. Nem akarok butaságot mondani, körülbelül másfél hónappal ezelőtt nagyjából húsz- vagy harmincezer ember.

Említette az imént, hogy az amerikai társadalom meghatározó többsége a bevándorlással kapcsolatos intézkedéseiben támogatja Donald Trumpot, bár a népszerűségi mutatói azért az elmúlt majdnem fél évben kicsit romlottak. A Republikánus Párton belül milyen az ő helyzete? Ott azért erős a támogatottsága?

Ott erős a támogatottsága, de ott megint kérdések vannak. A Republikánus Párt, mint általában az ilyen néppártok és ez igaz a Demokrata Pártra is, tegyük hozzá, bizonyos kérdésekben kifejezetten egységes, más kérdésekben meg rendkívül megosztott. Ukrajna kérdésében például továbbra is van egy megosztottság a Republikánus Párton belül, ha a részletkérdéseket nézzük, de például bevándorlásügyben, vagy adott esetben a Donald Trump iránti lojalitás ügyében azért erős helyzetben érezheti magát az elnök, főleg az alsóházban. Ennek az az oka, hogy mivel az alsóházban két évre szól a mandátum, illékonyabb egy alsóházi képviselőnek a hatalma meg a pozíciója. A kampánystratégák, mozgósítók már Donald Trump második beiktatását követően jelezték mindenféle köntörfalazás nélkül, hogy ha a billegő körzetekben egyes republikánusok azért, hogy az inkább demokrata érzületi szavazóikat megnyerjék, megtörnek, hátat fordítanak az elnöknek egy-egy kulcskérdésben, legyen ez bevándorlás, adópolitika, külpolitika, vagy általában finanszírozás a kongresszus részéről, akkor a félidős választáson, 2026 novemberében, a kampánystratégák gondoskodnak arról, hogy az illetők már az előválasztáson megbukjanak. Érződik az alsóházban, hogy a trumpi vonal próbál ott fegyelmet tartani. A felsőházban, a szenátusban ez kevésbé érződik, mert ott hatéves mandátum van, ott egyes szenátorok hajlamosak kiszólni. Ezért volt az, hogy miközben Donald Trump próbálta keresni a megegyezés vagy valamiféle közeledési lehetőséget például Vlagyimir Putyinnal és az Oroszországi Föderációval szemben, Ukrajna ügyében meg úgy általában is, a szenátusból jöttek ki olyan elképzelések, hogy 500 százalékos másodlagos szankciókat, illetve vámokat vessenek ki bizonyos olajipari termékekre úgy, hogy ezt kétpárti támogatást övezte.

A Trump-elnökség egyik hangsúlyos és fontos terve az amerikai szövetségi kormányzat működésének a reformja. Hol tart ez most, egyáltalán mi is az iránya ennek? A hatékonyságnak a kulcsfigurája éppen Elon Musk és az általa vezetett kormányzati hatékonyságért felelős hivatal volt, de úgy tűnik, erről most már múlt időben lehet beszélni.

A DOGE nevű kormányzati hatékonyságért felelős hivatal továbbra is működik, ráadásul hálózati szinten, tehát beépítve az egyes minisztériumokba, az ügynökök vagy beosztottak bent vannak az egyes minisztériumokban. Két fő célja van a kormányzati hatékonyságnak. Az egyik a politikai cél: sokan mély államnak nevezik, hivatalosan adminisztratív állam, a republikánusoknak és azon belül is kifejezetten a trumpi republikánusoknak van egy olyan kifogásuk a szövetségi kormányzattal szemben – itt nem kell összeesküvés-elméletekre gondolni –, hogy egyszerűen csak olyan bürokratikus érdekek mozognak, amelyek a különböző hatékonysági reformok, vagy adott esetben a Fehér Házban székelő elnök jogkörének a csorbítását vagy korlátozását szolgálják.

Demokráciacsökkentés, egyszerűsítés? Emlékszünk arra a jelenetre, amikor Elon Musk egy láncfűrésszel lépett a színpadra, ezzel is jelezve, hogy ennek véget kell vetni.

A politikai olvasat az, hogy van egy demokratikusan meg nem választott, névtelen, arctalan bürokratikus gépezet, nagyjából két-hárommillió fővel, ahol elsikkadnak, elvesznek különböző kezdeményezések. Ezt azért mondom így, mert ennek Donald Trumptól meg a mély államtól, meg az összes ilyen koncepciótól függetlenül irodalma is van. Vannak olyan helyzetek a kül- és biztonságpolitikában például, sarkítok, hogy nem a főnök vagy főnökök akarata érvényesül, hanem kiadják az utasítást, és az alattuk lévő adminisztratív gépezet a saját maga eljárásrendjei alapján, mindenféle összeesküvés meg rosszindulat nélkül torzítja vagy kisiklatja az eredeti elképzelést. Erre ráépülnek a különböző összeesküvés-elméletek, a legismertebb a katonai ipari komplexum gondolata, miszerint a védelmi ipar, illetve a mögöttük vagy velük együtt dolgozó különböző lobbisták, a pénz- vagy haszonszerzés érdekében úgy alakítják a különböző konfliktusmenedzsmentet, hogy azok elhúzódjanak. Ha ezeket az összeesküvés-elméleteket leveszem, akkor is tény, hogy általában a különböző bürokráciák, ha úgy tetszik, önálló életet élnek egy bizonyos pont után, az az igazság, hogy az egyes miniszterek, főleg egy ekkora országban, nem látják át, hogy két-három szinttel lejjebb igazából kik dolgoznak nekik. Tudom, hogy ez furcsa, de óriási a gépezet, nem látják át, ha mondjuk elindítanak egy tervezetet, egy javaslatot, akkor az hol sikkad el adott esetben. Erről szól ez az egész, hogy próbálják meg kicsit átláthatóbbá meg elszámoltathatóbbá tenni a gépezetet. Vitatható egyébként, hogy ez mennyire célravezető, illetve mennyire jól lehet bármilyen alternatívát létrehozni, ami jobban működne ennél, de ez az egyik cél. A másik egyszerűen a költséghatékonyság. Ha kisebb, akkor valószínűleg kevesebb pénzbe kerül. Ez ellen is lehetne érvelni, hogy biztosan jól jár-e a szövetségi kormányzat, vagy általában a közszolgálat, ha a versenyszférára jellemző költséghatékonysági megszorításokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, mert a közszolgálat az alapvetően nem profitorientált, nem úgy működik, mint egy részvénytársaság vagy egy piaci szereplő. Elon Musknak a története is ezt bizonyítja. Ő maga mondta, amikor hátralépett, hogy igazából nem gondolta volna, hogy ekkora bürokratikus vagy adminisztratív ellenállás lesz. Ez igaz mind a kettő ágra, tehát igaz arra, hogy a gépezet ellenáll, nem szívesen hajtja végre azokat az utasításokat, amelyeket a DOGE, a kormányzati hatékonyságért felelős hivatal adott, de igaz arra is, hogy méreténél fogva akkora gépezetről van szó, hogy igazából még ha képes lenne végrehajtani ezeket az utasításokat, akkor is nagyobb tömegről beszélünk, nem tudja érdemben keresztülvinni az akaratát. Eleinte Elon Musk még arról beszélt, hogy kétezer-milliárd dollárnyi pénzt hivatott megtakarítani a szövetségi költségvetésben azzal, hogy csökkenti az adminisztrációt, aztán a vállalt cél a felére, ezer-milliárd dollárra csökkent, és végül a DOGE honlapja alapján, ha jól emlékszem, körülbelül 180 milliárd dollárt, az eredeti célnak kevesebb, mint a tíz százalékát tudták elérni. Sőt, sokan még ezt is vitatják a különböző elszámolások alapján.

Elon Musk vezette a kormányzati hatékonyságért felelős hivatalt, úgy nézett ki, hogy ez egy nagyon komoly barátság és együttműködés a világ leggazdagabb embere és a világ legnagyobb hatalommal bíró embere között. Ez aztán az elmúlt napokban kölcsönös vádaskodásba, fenyegető üzengetésekbe torkollott, bár egy-két nappal ezelőtt úgy tűnt, hogy Musk egy kicsit visszalép ebből, és bocsánatot kért, de azért úgy tűnik, hogy a barátságnak azért vége.

Azért a különböző online közösségi felületeken tett kijelentésekből köbgyököt kell vonni. Mondok egy konkrét példát. Elon Musknak a legerősebb mondása talán az volt, ő maga is azt mondta, hogy ezzel dobja le a bombát, hogy Donald Trump neve szerepel az Epstein-anyagokban. A Jeffrey Epstein ügye arról szólt, hogy a különböző üzérkedés, illetve kerítés jegyében mindenféle celebek, meg politikusok számára lányokat szállított. És ebben állítólag Donald Trump is érintett volt. Én azért kezelném ezt fenntartással, mert ha ez tényleg így lenne, akkor nagyon furcsa, hogy a demokraták erre nem szálltak rá abban az elmúlt négy évben, amikor erre lehetőségük volt.

Azért is érdekes, mert pontosan az ilyen szexuális vetületű dolgok Donald Trumppal kapcsolatosan az előző években jócskán előkerültek, és ezt próbálták is kihasználni.

Ez meg a másik, én megkockáztatom, hogy az ilyen jellegű vádakkal, most nem pont a Jeffrey Epstein-féle vádakkal, de általában az ilyen jellegű vádakkal szemben Donald Trump már lassan immúnis. Még akkor is, ha tényleg érintett. Azért mondom, hogy én azért gyököt vonnék abból, ha nem is köbgyököt, amiket egymás fejéhez vágnak az online közösségi médiában.

Donald Trump és Elon Musk ellentéte azért gazdasági vetületű is lehet, merthogy Elon Musk épp abba a pénzügyi csomagba kötött bele kezdésként, amit Donald Trump gyönyörű nagy törvényként emlegetett.

Így van, valószínű, hogy a gyönyörű nagy törvény, ahogyan hivatkoznak rá, az egyik legfontosabb törvénycsomagja a republikánusoknak, amivel lényegében a 2017-es trumpi adókedvezményeket hivatottak meghosszabbítani, amelyek idén év végén lejárnának. Költségvetési vagy finanszírozási törvény, illetve adótörvény. A republikánusok részéről ezt nagy várakozás övezi. Most ott tartunk, hogy az alsóházban szorosan, de elfogadták. A felsőházba került át a törvény, és az a lényeg, hogy mind a két házban szóról szóra ugyanazt a szöveget fogadják el. Azért vegyes a megítélése ennek a törvénynek, még a republikánus táboron belül is, mert egyrészről jobb, mint a semmi, tehát a trumpi adókedvezményeket szeretnék meghosszabbítani a republikánusok. A piaci szereplők is erre számítanak, mert kiszámíthatóbbá teszi a gazdasági körülményeket. Másrészről viszont vannak olyan számítások, amelyek összességében arra mutatnak, hogy hosszabb távon vagy növeli, vagy igazából érdemben nem csökkenti az államadósságot, meg a költségvetési hiányt. Összességében a republikánusok, akik úgymond befogott orral szavaztak erre, azért tették így, merthogy konkrétan úgy gondolták, hogy sokkal több kiadást lehetett volna megvágni. Elon Musknak is ez a problémája a törvénytervezettel, merthogy miközben ő, mondjuk őszintén, elvitte a politikai balhét minden DOGE jellegű kezdeményezésért, részben jogosan, részben megalapozatlanul, mert olyanért is hibáztatták, amiben egyébként nem volt érintett. Mivel nem volt szövetségi alkalmazott, különleges jogi státuszban volt, 130 napnál tovább nem is maradhatott volna alkalmazásban. Így is, úgy is hátra kellett volna lépnie, és mivel ő nem volt a kabinet tagja, ezért nem volt döntéshozó, tanácsadói szerepkörben volt, rábökött a különböző kiadásokra, és az illetékes vezetők pedig a helyi DOGE csapatnak a javaslatára adott esetben meghozták, vagy éppen elutasították a vágások megvalósítását. Ezt csak azért mondom, mert voltak olyan példák, amelyek arra mutattak, hogy igazából Muskot hibáztatták olyanokért is, amikért adott esetben nem is ő felelt. A politikai felelősséget, a balhét elvitte. Megjegyzem, pont ezért is volt ilyen szerepben, valószínűleg. Donald Trump „damoklészi kardot” tett az említett szövetségi bürokrácia fölé, hogy ne ő kerüljön a célkeresztbe, hanem Elon Musk. Ő ezt elvitte magával. Megspórolt elmondása szerint 180 milliárd dollárt, ez vitatható, de fogadjuk el, igazából ez semmi ahhoz képest, amilyen kiadásokat viszont elvállalt az említett szép nagy törvény. Ez a konfliktusnak az egyik forrása. Azért nehéz megítélni, hogy kettejük között milyen a személyes viszony, mert egymásnak ellentmondó narratívákat mondanak azzal kapcsolatban, hogy most látta a törvénytervezetet Musk, vagy nem látta. Ez az egyik dolog, ami nem tetszett Musknak. A másik dolog vélhetően az, hogy Donald Trump visszavonta a NASA új vezetőjére vonatkozó jelölését, aki viszont Elon Musknak, ha nem is jó barátja, de bizalmasa vagy pontosabban olyasvalaki, akit Musk is támogatott volna. Musk pedig a SpaceX-en keresztül a szövetségi kormányzattal együttműködik. Voltak ilyen jellegű, ha úgy tetszik, szakpolitikai nézeteltérések is. Az említett szép nagy törvény visszacsinálna olyan bideni adókedvezményeket vagy különböző zöldátállást szolgáló intézkedéseket, mint például az úgynevezett elektromos autó mandátum. Ami azt jelentené a gyakorlatban, hogy a szövetségi kormányzat kifejezetten szorgalmazza azt, hogy az autókereskedők meghatározott időn belül értékesítsenek elektromos gépjárműveket. Nem írja nekik előre kötelezően, hogy milyen gépjárműveket kell értékesíteni, de vannak olyan célszámok, amelyek logikusan azt jelzik az autókereskedőknek, meg persze a gyártóknak is, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek átállni az eddiginél nagyobb mértékben az elektromos autógyártásra. Mivel Elon Musk az elektromos gépjárművek szektorában is aktív, ezért ezt állítólag nehezményezi.

Ez érzékenyen érintheti.

Így van, s az utolsó dolog, ami vélhetően szintén érzékenyen érintette Elon Muskot, de ez megint csak spekuláció, a mesterséges intelligencia. A mesterséges intelligencia terén az Egyesült Államok bizonyos területeken lépéshátrányban van a Kínai Népköztársasággal szemben, és ezt úgy próbálja behozni a Trump-adminisztráció, hogy próbálja sok más területen, például az energiaszektorban is lazítani a jogszabályokat. Kicsikét könnyíteni akarja a piaci szereplők számára a különböző kísérleteket, illetve fejlesztéseket. Elon Musk viszont korábban, hónapokkal ezelőtt meg azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia, ha nincs szabályozva kellőképpen, akkor jelentős veszélyeket hordozhat az emberiségre nézve. Ez is még egy potenciális terület, ahol van szakpolitikai, meg érdemi szakmai nézeteltérés Elon Musk és Donald Trump között, a személyes viszonyon túl, amire nem látunk rá.

Az elmúlt hónapokban a különböző kivetett, majd felfüggesztett vagy éppen eltörölt amerikai vámok valóságos showműsorának lehettünk a szemtanúi. Nagyon más a trumpi gazdaságpolitika, mint az előző, demokrata adminisztrációé volt? Mert Joe Bidenék is egyfajta protekcionista gazdaságpolitikát próbáltak vinni, csak talán kevésbé konfrontatívan. Trump ebbe jobban beleállt.

Más logikát alkalmaz a vámok esetében. A tendencia egyébként valóban folytonosságot mutat a Biden-adminisztráció különböző protekcionista intézkedéseivel. A Biden-adminisztráció, tegyük hozzá, a kongresszus is érintett ebben, protekcionista intézkedéseket hozott. A legismertebb európai szemszögből az inflációcsökkentésről szóló törvény, de lehetne említeni a Kínával szembeni különböző embargókat, főleg a félvezetők, illetve mikrochipek, meg a mesterséges intelligencia szoftverek terén. De lehetne említeni az acélra és alumíniumra kivetett vámokat is, amiket Trump még 2018 júniusában bevezetett, Joe Biden soha nem szüntette meg őket. Ő kvótákat vezetett be, például az európai szövetségeseknek, hogy bizonyos mennyiségig nem érinti őket ez a 25, illetve 10 százalékos védővám, bizonyos mennyiség fölött viszont már igen. Van folytonosság. A bideni csapatban Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó, de mások is rádöbbentek arra, hogy persze Donald Trumpnak a retorikája, meg a stílusa, meg a fellépése az demokrata szempontból elfogadhatatlan, de amikor a középosztályról vagy elfeledett társadalmi rétegekről vagy a globalizáció veszteseiről beszél, a gyáripari munkásokról is, akkor rátapint egy lényeges problémára, hogy bizony az Egyesült Államokban, főleg vidéken, vannak tömegével olyan emberek, akik a globalizációnak az elmúlt 30-40 évéből, de vissza lehetne menni 60 évet is, nem profitáltak annyit, mint mások. Őket ezért segíteni kell valahogyan. Ezért a Biden-adminisztráció egy olyan kezdeményezést fogalmazott meg a középosztályra hangolt külpolitika néven, amelyben nem kötött klasszikus értelemben vett szabadkereskedelmi megállapodásokat, amelyek kifejezetten a vám- meg nem vámjellegű korlátozások leépítésére vagy megszüntetésére irányulnak, hanem olyan együttműködéseket keresett, ahol a munkavállalói jogok, a környezetvédelmi jogok sokkal jobban érvényesülnek. Ezért volt az, hogy amikor Donald Trump, aki az utolsó, hivatalban lévő elnök, aki szabadkereskedelmi megállapodást kötött, amit ratifikáltak is, ez volt a NAFTA-nak az utódja, a USMCA, mivel abba már belevitt olyan munkavédelmi, főleg amerikai munkavédelmi előírásokat, amelyek megfelelnek ennek a narratívának, ezért a demokraták tapsoltak. Nem véletlen, hogy a Biden-adminisztráció nem bántotta a USMCA-t a négy éve alatt. Valóban van egy folytonosság. A Trump-elnökség viszont más a biztonságiasítás logikájának alkalmazásában, ami azt jelenti, hogy a különböző védővámokat nemzetbiztonsági vagy nemzeti veszélyhelyzeti indokra hivatkozva vezeti be, akár valós, akár nem valós indokról beszélünk. Mondok egy konkrét példát. Acél- és alumíniumvámok már az első ciklus alatt is voltak, most is, csak most már 25-25 százalék mértékben, nemzetbiztonsági okokra hivatkozással. Konkrétan van olyan törvény még 1964-ből, ami lehetővé teszi az elnök számára, hogy ha egy bizonyos szektort, akár külföldről érkező dömping, akár más külföldi beérkező termékeknek a beáramlása veszélybe sodor, és ez nemzetbiztonsági szempontból fontos szektor, mint például acél- és alumíniumipar, akkor védővámokat vezethet be meghatározott ideig, meghatározott mennyiségben. Eredetileg a vámpolitika meg a kereskedelempolitika szabályozása az alkotmány alapján kongresszusi hatáskör lenne, csak a kongresszus ezt lépésről lépésre, az 1930-as évek elejétől kezdve, kidelegálta az amerikai elnöknek. Egyébként ironikus módon pont azzal a céllal, hogy az elnök könnyebben tudjon vámokat leépíteni. Egy fontos mérföldkövet érdemes kiemelni, ami egyébként a nagy vámcunamit április 2-án elindította. Az 1977-es gazdasági veszélyhelyzeti hatalomról szóló törvény, ami precedens nélküli, tehát Donald Trump volt az első, aki ezzel élt 1977 óta, lehetővé teszi az elnöknek, hogy az alkotmányban hozzá rendelt jogkörénél fogva nemzeti veszélyhelyzetet hirdessen ki. Ez lehet illegális bevándorlás, lehet beáramló kábítószer, teljesen mindegy, mire hivatkozik, az ő értelmezésében lehet külkereskedelmi deficit. Ez történt április 2-án, a nemzeti veszélyhelyzetre hivatkozva joga volt különböző vámjellegű korlátozásokat bevezetni. Ezzel élt. A szövetségi bíróságokon ezt megtámadták, és úgy néz ki a helyzet, hogy előbb-utóbb eljut az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróságig. Azt fogják jogászkodás meg nyelvészkedés eredményeképp eldönteni, hogy nemzeti veszélyhelyzetnek minősíthető-e a magas külkereskedelmi deficit. Valószínűleg egyébként nem, de nem tudjuk, mert nincs rá precedens. Ez a következő néhány hónapon belül várható. Jóval korábbi dátum július 9., amikor is lejárnak a 90 napos határidők arra, hogy a legfontosabb 18 kereskedőpartner különböző ajánlatokat tegyen az Egyesült Államoknak annak érdekében, hogy elkerüljék azokat a védővámokat, amelyeket bevezettek ellene. Legutóbb Scott Bessent pont azt nyilatkozta, hogy valószínűleg hajlandó lenne a Trump-adminisztráció ezt még jobban kitolni.

De azért finomodnak ezek a vámtarifák. Említette ezt a szót, hogy vámcunami, és ez tényleg az, amikor 145 százalékos amerikai és 125 százalékos kínai vámról beszélünk bizonyos termékekre vagy termékkörökre, az már a kereskedelmi embargó, ilyen vámtételek mellett nem nagyon lehet kereskedni.

Persze, értelmezhetetlen.

Mindeközben formálódik az Egyesült Államok és Kína között egy megállapodás a kereskedelmi feszültségek enyhítéséről, valamint a kínai földfém és ipari alkatrészexport-korlátozások feloldásáról. Erről Trump is úgy írt, hogy Washington 55 százalékos vámtarifát alkalmaz, Kína pedig 10 százalékot. Azért ez már jóval jobban hangzik.

Ez barátibb. Sokan próbálják utólag megfejteni, hogy ennek az egésznek mi volt a célja. És közgazdászok, illetve republikánus körökhöz kapcsolódó tanácsadók, illetve elemzők is törik a fejüket, merthogy nehéz megmagyarázni, hogy ezt miért kellett csinálni. Mivel erős a pártfegyelem és a Donald Trump iránti lojalitás a republikánus térfélen, főleg az alsóházban, ezért kevesen beszélnek róla, de vélhetően sokan vannak olyanok a konzervatív vagy republikánus táborban is, akik úgy gondolják, hogy nem kérdés, hogy Kínával szemben védővámokat kell-e bevezetni, vagy akár büntetővámokat, például a fentanilcsempészet miatt. Alsó hangon 20 százalékos büntetővámról beszélünk, az 55 százalék úgy jönne ki, hogy a 10 százalékot senki nem ússza meg, erre jön 25 százalék nemzetbiztonsági okokból, acél, alumínium és egyéb termékekre kivetett védővámokra, plusz 20 százalék a fentanil miatt, kifejezetten Kínára vonatkozóan.

Ebből is az látszik, hogy Kína a fő ellenfél és versenytárs?

Persze, ez látható volt, csak sokan kritikusan viszonyultak a trumpi vámokhoz a republikánus körökben is, megint csak visszautalnék itt a népszerűségvesztésre.

Közgazdasági alaptétel, hogy a nagyobb vámok gerjesztik az inflációt.

Igen, illetve az amerikai fogyasztóra kivetett különadó, vagy extra adó. Így van, és oké, hogy ezeket akár Kínával, akár az Európai Unióval, akár Mexikóval szemben alkalmazni kell, Kanadával szemben erősen vitatható, de hogy azokkal szemben, akikkel szemben külkereskedelmi deficitje van az Egyesült Államoknak, rendben van, próbáljuk meg ezt valahogyan kiegyenlíteni vagy normalizálni. De miért így? Berúgjuk az ajtót, és a világ összes országát legalább tíz, de akár 50-60 százalékos védő- vagy büntetővámmal illetjük, ráadásul úgy, hogy a panaszok nagy része, például az Európai Unió és tagállamai kapcsán nem is vámokról szól. Ha valaki megnézi azt a dokumentumot, amit Donald Trump lobogtatott a kezében április 2-án, még a Biden-adminisztráció alatt összeállított, a kereskedelmi főképviselő hivatala által készített kiadvány. Ennek az Európai Unióval foglalkozó fejezete két-három oldalban elintézi a védővámokat, merthogy azt mondja, hogy igazából az Európai Unió, termékcsoportonként változó, de átlagosan 5 százalékos védővámot alkalmaz amerikai termékekkel szemben, és ezt egyébként nagyjából tartja is, összhangban az ígértekkel. A fő probléma Európával szemben például a nem vámjellegű korlátozások, tehát a különböző környezetvédelmi szabályok, fogyasztóvédelmi szabályok, genetikailag módosított mezőgazdasági termékeknek a korlátozása, közbeszerzések, adatkezelési szabályok, digitális szolgáltatások adója, mind európai uniós, mind tagállami szinten. Az amerikai panasz az, hogy ez egyrészt – sok kicsi sokra megy alapon – megnehezíti az amerikai exportőrök dolgát, másrészt pedig megint visszajutottunk az adminisztrációhoz, meg a bürokráciához, egy amerikai exportőr számára egyre nehezebben átlátható. Kínával szemben sokan eszkalációra számítottak. Most azt, hogy ez az 55 százalék–10 százalékos megállapodás a kiegészítésekkel együtt tartós megoldást jelent-e, azért nem tudjuk biztosan, mert az első Trump-ciklus végén is született, nem pont ilyen részletekkel, de hasonló megállapodás Washington és Peking között, csak azt nem tudták érvényesíteni, mert jött a Biden-adminisztráció, és másképp kezelte a Kínával folytatott kereskedelempolitikát. A másik kérdőjel az, utaltam rá, hogy amit adott esetben a közösségimédia-felületeken kommunikál, például, Donald Trump, azt fenntartásokkal érdemes kezelni. Ennek kapcsán azt mondta, hogy az alku eredményeképp újra jöhetnek kínai diákok amerikai egyetemekre, és zárójelben hozzátette, ami részemről mindig is rendben volt. Én nem így emlékszem. Az első Trump-ciklus nemzeti biztonsági stratégája konkrétan ezt nevesíti, hogy Kínából jönnek be hallgatók, és elviszik a különböző fejlesztéseket a legmenőbb egyetemekről. Meglátjuk, hogy egyrészt sikerül-e tető alá hozni, és ami még fontosabb, sikerül-e érvényesíteni. Mert egyébként Kínával több ízben már Donald Trump előtt is voltak olyan megállapodások, például az Obama-adminisztráció alatt, ami a különböző szellemi tulajdonjogoknak a védelméről szóló alkukat voltak hivatottak biztosítani. Sarkítok: ne legyen ipari kémkedés a két ország között. Az általános vélekedés ezzel kapcsolatban az, hogy nagyon szép papírt írtak alá, meg megígérték, de a történet igazából nem ért véget. Kérdés, hogy ezt igazából tudják-e érvényesíteni. Nyilván a kínaiakkal szemben valószínű, hogy szorította a Trump-adminisztrációt az idő- Olyan nagy a külkereskedelmi deficit, olyan sokat vásárolnak, főleg termékeket az amerikaiak Kínából, meg eleve a globális termelési láncok úgy alakultak az elmúlt évtizedekben, hogy amúgy is végső soron Kínából vesznek sok mindent, hogy az Egyesült Államokban igen komoly ellátási láncoknak a törését, illetve fogyasztói nélkülözést kell egy-egy szektorban vagy termékcsoportban elszenvedni, hogyha nem kötnek valamiféle megállapodást. Lehet, hogy elszámította magát a Trump-adminisztráció, és most igyekszik minél jobb alkut kötni. Az európaiakkal szemben majd július 9-én jár le a határidő, de mondom, legutóbb Scott Bessent azt mondta, hogy hajlandó kitolni adott esetben ezt a határidőt, csak nem mondta el, hogy konkrétan meddig.