Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Almabotrány – Szakértő: mindig biogyümölcsöt kellene venni

Növényvédőszer-maradványokat mutatott ki európai – köztük egy magyar – almában a PAN Europe nevű civil szervezet kutatása. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet állásfoglalást adott ki a nagy botrányt okozó vizsgálat eredményéről. Az InfoRádió Drexler Dóránál, a kutatóintézet ügyvezetőjénél érdeklődött a részletek iránt.

Egy kutatás Európában vizsgált almákat olyan módon, hogy boltokból vettek mintákat. Maga a mintavétel nem volt széles körű és reprezentatív, Magyarországon is összesen csak 5 mintát gyűjtöttek be a keretei között, ám még így is fény derült növényvédőszer-problémákra, így hordoz tanulságokat, különösen az, hogy magyar minta is volt a problematikusak között.

Mint Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője az InfoRádióban rámutatott, a mintákban jellemző volt még más hatóanyagok maradéka is.

Jelezte:

nem kockázatos bolti almát vásárolni, az elmúlt három évben – majdnem kétszáz minta tanulsága alapján – nem találtak határértéket meghaladó esetet, mint azt a Nébih és az EU szakhatósága is megerősítette,

az európai szervezet is 93 százalék fölötti mértékben megfelelőnek találta a vizsgált, nem feldolgozott élelmiszertételeket, tehát azt kell mondjuk, hogy a jelenlegi szabályozásnak a magyar termelők is megfelelnek legeslegtöbb esetben, ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi előírások megengedik, hogy határérték alatt, de nagyon sokféle szermaradék is ott legyen a gyümölcsben, zöldségben.

Ami tehát a legfontosabb tanulságot illeti, elővigyázatosnak úgy lehet lenni, ha bioalmát veszünk, hisz a „koktélhatásról” – vagyis, hogy mit okoz a szermaradékos alma fogyasztása – nem áll rendelkezésre biztos, átfogó információ.

„A bio- vagy más néven ökológiai zöldségekben, gyümölcsökben jóval alacsonyabb a növényvédőszer-maradék, sokszor a kimutatási határ alatt marad a növényvédőszer-tartalom, vagyis köznapi szóval ezek vegyszermentes termékek. Ez abból adódik, hogy maga az ökológiai gazdálkodás termesztéstechnológiája nem használ szintetikus kémiai növényvédő szereket, tehát direktben nem éri kezelés a zöldséget, gyümölcsöt. Az, hogy néha a kimutatási határ fölött van a biotermékben és adott esetben növényvédőszer-maradék az abból adódik, hogy a háttérterhelés ma már a kiterjedt növényvédő szer-használat miatt mindenhol jelen van” – vázolta.

Elmondta még, számos klinikai vizsgálat is igazolja, ahol áttérnek a betegek vagy akár csak a vizsgálatban résztvevők biotermék fogyasztására, ott már rövid távon is kimutatható, hogy csökken a szervezetükben, vérükben, vizeletükben a növényvédő szer bomlástermékének a jelenléte.

Ők maguk is végeztek egy Magyarországon reprezentatív fogyasztói felmérést, és azt tapasztalták, hogy a megkérdezettek közel fele nem ismeri a biotermékeket, nem ismeri fel az EU-ban megszokott ökológiai logót, vagy éppen a hazai ellenőrző szervezetek logóit, kódjait, amelyek alapján a legkönnyebb megkülönböztetni a bioterméket a nem biótól; úgy tudunk róla meggyőződni, hogy valami tényleg bio, ha látjuk a zöld alapon fehér csillagokból kirakott levelet a csomagoláson, ez az EU ökológiai logója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×