Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Handball ball on field
Nyitókép: Anchiy/Getty Images

Fegyelmi eljárás indult két magyar kézilabdaklubbal szemben

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) fegyelmi eljárást indított a Motherson Mosonmagyaróvári KC élvonalbeli és a Dunaújvárosi Kohász KA harmadosztályú női klubbal szemben.

Sveda Marcell, az MKSZ versenyszervezési- és monitoring igazgatója a szövetség keddi sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy a licenceljárás során mindkét klub valótlan tartalmú nyilatkozatot küldött be.

„Ha egy klub valótlan tartalmú nyilatkozot tesz, az fegyelmi vétséget von maga után. Eljárást kezdeményezünk az MKSZ etikai és fegyelmi bizottságánál, amely

további – akár a kézilabda berkein is túlmutató – intézkedéseket tehet.

A Dunaújváros és a Mosonmagyaróvár küldött be valótlan tartalmú nyilatkozatot, esetükben első fokon elutasítás történt, és fegyelmi eljárást kezdeményeztem, amely jelenleg is folyamatban van” – mondta Sveda.

A Mosonmagyaróvár másodfokon megkapta a licencet az élvonalra, és végül azt is sikerült elérnie, hogy hazai mérkőzéseit továbbra is az óvári UFM Arénában játssza. A sereghajtóként kiesett Dunaújváros nem kapott licencet, és az NB I/B-s indulás lehetőségével sem élt, helyette a harmadosztályban (NB II) szerepel majd.

Sveda hozzátette, a közelmúltban több sportszervezet esetében is megtörtént az, hogy játékosok jelezték, nem kapták meg a munkabérüket. Megjegyezte: sok esetben már az első hónap után jelzik ezt, ilyenkor az MKSZ illetékesei azonnal közlik a sportszervezettel, hogy egy vagy több játékos részéről megkeresés érkezett az elmaradt bérkifizetés miatt.

Hangsúlyozta, az MKSZ klublicenc szabályzatának egyik célja, hogy folyamatosan ellenőrizzék, átvilágítsák a sportszervezeteket, a másik pedig, hogy védjék a sportág egészét.

Sveda emlékeztetett, hogy az elmúlt években két olyan női klub is csődbe ment – a norvég Vipers Kristiansand és a német HB Ludwigsburg –, amely közvetlenül előtte a Bajnokok Ligája négyes döntőjében szerepelt, és egy olyan is – a francia Neptunes de Nantes –, amely az Európa Ligában volt elődöntős.

„Azt tudni kell, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzet nem a legbizalomgerjesztőbb a sport egészét tekintve, és értelemszerűen a kézilabdában sem. Az MKSZ éppen ezért mindent megtesz olyan központi támogatásokkal és segítségnyújtásokkal, amelyek a sportszervezeteket segíthetik” – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×