A tengerentúli világbajnokság első kanadai mérkőzése - ahogy csütörtökön az első mexikói is - nagyszabású ünnepséggel kezdődött, az összekapcsolódást szimbolizáló, kilencvenperces műsor során olyan világsztár is fellépett, mint Michael Bublé, a bosnyák himnuszt Aleksandar Gajic hegedűművész játszotta el, míg a kanadait a Grammy-díjas előadóművész, Alanis Morissette énekelte el.
Jó ritmusban kezdődött a találkozó, mindkét fél igyekezett gyors támadásokat vezetni, a hazaiak előreívelt hosszú labdákkal, a vendégek gyors kontrákkal próbálkoztak, de komoly helyzet nem alakult ki. Negyedóra elteltével először a bosnyákok szorultak be, de ezt a periódust átvészelték annyival, hogy a kapusuknak védenie kellett David veszélyes lövését. Amint kiszabadult a szorításból az európai gárda, máris megszerezte a vezetést egy szögletet követően, mert a kanadai hálóőr nem jött ki a kapujából, így Lukic alig egy méterről fejelhetett a hálóba. Az ivószünetet követően újfent fokozódott a nyomás a bosnyák kapun, de a juharlevelesek sok esetben túljátszották a helyzeteket, a rivális védői pedig még elég frissek voltak ahhoz, hogy elcsípjék az utolsó passzokat és blokkolják a lövéseket, így a kanadai fölény a szünetig nem vezetett eredményre.
A második félidő bosnyák lövéssel indult, ezt leszámítva viszont maradt a kanadai fölény, a piros-fehérek közel is jártak az egyenlítéshez, mert Laryea lövése már túljutott Vasiljon, csakhogy a 12 évvel ezelőtti bosnyák vb-csapatból Dzekóval együtt hírmondónak megmaradt Kolasinac mentése révén a keresztlécről kifelé vágódott a labda. Az egyre jobban kitámadó hazai csapatot egy kiugrással Demirovic büntethette volna meg, de Crepeau hárította a ziccert. Egyre jobban beszorult az európai együttes, amelynek védői újabb alkalommal tisztáztak a gólvonalról, de közben a ritka kontrák legalább olyan veszélyesek voltak, mint a kanadai akciók. A hazai rohamok végül a 78. percben vezettek eredményre a csereként beállt Larin megpattanó lövésével. Az egyenlítés új lendületet adott Kanadának, amely azonban a hátralévő bő tíz percben nem tudta kicsikarni a győzelmet.
A tengerentúli gárda a korábbi két részvétele alkalmával lejátszott hat meccs mindegyikét elvesztette. A kanadaiak a következő körben Katarral találkoznak, míg a bosnyákok a négyes favoritjának tartott Svájccal.








