A barcelonai hatóságok évtizedek óta reklámozták a pezsgő mediterrán várost, mostanra viszont arra jutottak, hogy kineveznek arra egy embert, hogy kitegye a turisták szűrét – írja a The Guardian. 2025-ben a terület 26 millió látogatót vonzott, ez a 2024-es adathoz képest 2,4 százalékos növekedést jelent. Mint írják, José Antonio Donaire fenntartható turizmusért felelős biztosi kinevezése jelentős hozzáállásbeli különbséget jelent. Ő maga úgy fogalmazott, hogy Barcelona elérte a látogatók számának maximumát, nem szeretnének akár eggyel több turistát sem.
Persze időbe kerülhet, mire az általa javasolt változtatásokat átültetik a gyakorlatba, főleg amiatt, mert a többi szereplő (a kikötő, a reptér, a légitársaságok, a hotelek) nem feltétlenül ugyanezt akarja. Donaire kifejezett célja, hogy megmentse a híres La Boquería nevű piacot, amely már évek óta nem a friss élelmiszerek árusítására rendezkedett be, hanem harapnivalók árusítására. Ezeket az elviteles snackeket be is fogják tiltani.
Egy éven belül már látható lesz az új Boquería
– emelte ki.
A cikkben emlékeztetnek, hogy 2017-ben már moratóriumot vezettek be a hotelépítésekre Barcelona belvárosában, ugyanakkor ez sokat nem hatott az Airbnb-n és más platformokon rövid távra kiadott lakások esetében. Ráadásul 2028-ban tízezer turistaapartman engedélyét fogják bevonni – a városvezetés abban reménykedik, hogy ezek a lakások visszatérnek a piacra. Hozzáteszik, hogy ugyan például New Yorkban egy ilyen intézkedéstől még nem lett több bérlakás a piacon, de az a tervük, hogy külön ösztönzőket készítenek a főbérlők számára.
Az új megközelítés arról is szól, hogy az érkező turisták más csoportokból kerüljenek ki. Jelenleg a látogatók 65 százaléka a „szabadidős turista” kategóriába tartozik, a többiek pedig vagy konferenciákra érkeznek, vagy pedig „kulturális látogatók”, akik a múzeumok, az építészet vagy pedig a zenei fesztiválok miatt jönnek.
Emellett csökkentik a turistahajók számára rendelkezésre álló kikötőhelyek számát is. Az egynapos kirándulásokra érkezőkre nem lesz hatással a hotelek és az Airbnb-k számának csökkentése – az ő esetükben megnövelték a parkolási díjakat, és arra kötelezték a turistabuszokat, hogy a város szélén parkoljanak.
Emellett azt is hozzáteszik, hogy a látogatók fele visszatérő turista, akik már látták a főbb látványosságokat. Őket arra ösztökélnék, hogy a városból tegyenek kisebb kirándulásokat, illetve olyan területeket látogassanak meg, mint például a Montjuïc nevű park. Ezen felül a kocsmatúrákat is betiltanák.
Összességében remélik, hogy 30 évnyi turizmus-boom után a mérleg visszabillenhet a barcelonai lakosok irányába.
Mint a Times cikke emlékeztet, az 1992-es olimpia jelentősen megváltoztatta Barcelona látképét. Előtte például nem is volt kiépített strand a tengerparton, csak kis kunyhók sorakoztak egy vasútvonal mellett. Az olimpia hatására szüntették meg a tengerparti ipari zónát. Az Egyiptomból importált homokkal készült tengerparti terület mára jelentős turistalátványossággá alakult át.






