Álmos Péter, aki az 1001 orvos hálapénz nélkül mozgalom egyik alapítója volt, az InfoRádióban elmondta: kapcsolatot tartanak a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, amely a hálapénzzel kapcsolatos felderítő munkát végzi. Az ő adataik is azt támasztják alá, mint a MOK tapasztalatai, hogy

a hálapénz úgy, ahogy ismertük, eltűnt.

„Pontszerűen még lehet, hogy létezik, biztos van egy-két kolléga, akinél létezik, de mint rendszerjelenség megszűnt. Viszont

felváltotta a magánegészségüggyel való szándékos vagy szürkezónás összemosás,

néhány helyen pedig nagy intézményekben, egyetemi intézményekben és egyes kórházakban egy új működési modellként jelent meg, hogy az állami egészségügy és a magánegészségügy szolgáltatása összefonódjon” – mutatott rá a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Példát is mondott: bemegy a páciens, megvizsgálják az állami egészségügyben, kiderül, hogy csípőprotézisre van szüksége. Elmondja neki az ortopéd sebész, hogy bárhol várólistára teszi, akkor körülbelül egy vagy másfél év múlva meg tudja operálni. A másik lehetőség az az, hogy itt van az állami klinika egy másik lába, egy magánklinika, ahol „egy hónap múlva én ugyanezekkel az eszközökkel, ugyanezen az osztályon meg foglak műteni”. Elméletben el van választva ez a két szolgáltatás, de a gyakorlatban ez nem így történik.

„Nem nagyon gondolom, hogy egy állami, főleg egy egyetemi klinikának az lenne a fő feladata jelen finanszírozási rendszerben – amikor egy biztosító van, amely mindenkinek biztosítást nyújt és állami biztosításról beszélünk –, hogy magánegészségügyet növesszen.

Inkább minden energiájával arra kellene fókuszálnia, hogy az állami egészségügyben jól működjön, jó szakembereket szerezzen,

erre kéne hogy irányuljon akár a politikai lobbitevékenysége is. De most nem ez történik, hanem állami munkaidőben arról egyeztet a vezetőség a kollégákkal, hogy a magánegészségügyi lábat hogy lehetne megerősíteni” – mondta az InfoRádióban Álmos Péter MOK-elnök.

Hozzátette: az állami egészségügyben lenne műtőidő és ember az ilyen beavatkozásokra, csak az állam nem finanszírozza ezt. Úgymond vásárolhatna plusz szolgáltatást, például kifizethetné az orvos szombati munkabérét, de megtehetné ezt az állam a magánegészségügyben is. Lehetne így betegeket gyorsabb ellátáshoz juttatni, ám a szakember megfogalmazása szerint ez egyfajta drog.

„Ha a rendszer azon van, hogy bármikor egy kis pénzért rendszerhibát meg lehet oldani, akkor nem a hiba megoldására fog törekedni, hanem hogy szerezzen egy kis pénzt valahogyan” – mondta.

A magyar egészségügyi rendszer szolidaritáson alapszik, vagyis az alapja az, hogy ne játsszon szerepet az ellátásban a származás vagy a vagyoni helyzet. De ha elindul egy részleges finanszírozás és bizonyos részeket fizetne a beteg, másokat pedig az állam – ez sok magánszolgáltatónak nagy vágya Álmos Péter szerint –, akkor

végleg kettészakad az egészségügy,

és nagyon más helyzetben lesznek azok, akik megtehetik, hogy kifizetnek mondjuk ötszázezer vagy egymillió forintot hozzájárulásként egy csípőprotézisre, mint azok, akiknek ez beláthatatlan összeg. A kamara szerint ez rossz irány, egy ilyen megoldás bevezetéséhez az egész biztosítási rendszert át kellene alakítani. Egy több biztosítós rendszerhez pedig csak egy társadalmi konszenzussal lehetne eljutni. Megjegyezte: az egy biztosítós rendszerekben jellemzően alacsonyabb az adminisztratív költség, ott százalékban egy számjegyű az a pénzösszeg, ami a rendszer önfenntartásához szükséges.

A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült. A teljes beszélgetést megnézhetik, meghallgathatják alább.