eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán Viktor: többé nem fordulhat elő, ami 2015 nyarán a Keletinél történt

A választás közvetlen tétje, hogy Magyarország magyar ország marad-e - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Józsefváros című önkormányzati lapnak adott, szerdán megjelent interjúban.

A kormányfő országjáró körútjának első fővárosi helyszíneként járt hétfőn Budapest VIII. kerületében. Hivatalában fogadta őt Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester, majd több helyszínre is ellátogattak.

Orbán Viktor a lapnak azt mondta, látja, hogy egyre radikálisabb és durvább a hangnem a választási kampányban. Ők egy polgári, nemzeti, keresztény közösséghez tartozó pártot alkotnak - jelentette ki.

"Mindig emlékezzünk arra, hogy 56-tól kezdődően nemzedékek harcoltak, dolgoztak azért, hogy Magyarország egy olyan hely legyen, ahol a magyar emberek döntik el, hogy mi történjen a hazájukban. Ezt választásnak hívják" - fogalmazott.

Hozzátette: negyvenévnyi diktatúrát elszenvedett országban - akármilyen undok arca van is néha a kampánynak -, a választás mindig ünnep marad.

Annak az ünnepe, hogy egy közösség eldönti, milyen irányba haladjon és fejlődjön a következő években.

Kiemelte, hogy Józsefváros országos jelentőségű fejlesztések színtere, amelyekre nemcsak az itt élők lehetnek büszkék, hanem minden magyar. Megjegyezte: amit a polgármesteri székből el lehetett végezni, azt Kocsis Máté megtette, a politikus a jövőben parlamenti képviselőként tudna a legtöbbet segíteni a kerületnek.

A miniszterelnök azt mondta, a polgármester személye miatt látogatott először a VIII. kerületbe a fővárosban.

"Egy sikeres polgármesterről beszélünk; a választópolgárokat arra biztatom, hogy támogassák őt abban, hogy parlamenti képviselő legyen. Kérdezhetik: miért kell egy jó polgármestert elvinni egy dinamikusan fejlődő kerületből? Amit ebből a tisztségből el lehetett végezni, azt Kocsis Máté mind megtette. Ha új és nagy dolgokat akarunk véghezvinni Józsefvárosban - márpedig komoly terveink vannak erre -, akkor azt most már nem a polgármesteri, hanem sokkal inkább a kormányzati lehetőségeket kihasználva, a parlamenti székből kell elindítani" - ismertette álláspontját Orbán Viktor.

A második dolog, amiért Józsefvárosba látogatott, az ott elvégzett munka mennyisége és jelentősége. Ha számba vesszük, hogy hány nagy beruházás történt Budapesten, akkor a kerület valószínűleg az első helyen végez - nyomatékosította. Országos fejlesztéseket valósítottak meg, amelyekre minden magyar büszke lehet - mondta, megemlítve és szimbolikus nemzeti ügynek nevezve a Ludovika és a Nemzeti Lovarda rendbetételét.

"Harmadrészt a városnak ezen a részén többségében erős nemzeti érzelmű, középosztálybeli emberek laknak. Amikor az országot elkapja a lendület, és érzékelhető a nemzeti fejlődés, akkor az itt élőkre lehet számítani, ezért akartam velük találkozni" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kijelentette, hogy a józsefvárosiak természetesen a jövőben is számíthatnak a kormány támogatására. Néhány tényezőt azonban figyelembe kell venni.

"Az első az, hogy a mostani nemzeti kormány kapjon bizalmat a következő választáson. Másodsorban jó emberekre van szükség."

A VIII. kerület azért fejlődött olyan kiugróan, mert a polgármester hetente kopogtatott nála, hozta az újabb és újabb javaslatokat,

terveket, elképzeléseket - emelte ki.

Helyi forrásokból lehet és kell is csinosítani a várost - járdákat építeni, rendbe tenni a tereket, gondozni a parkokat -, de a fejlődéshez most már országos költségvetési fejlesztési források kellenek - nyomatékosította.

Orbán Viktor szerint Józsefváros egyik legnagyobb sikere, hogy sokat javult a közbiztonság az elmúlt években.

Szép dolog, hogy egyetemet fejlesztettek, rendbe tették a parkokat, megújították az egészségügyi intézményeket, de mindennek alapja a biztonság. A kerületi emberek ma nagyobb biztonságban tudhatják a családjukat, gyermekeiket, mint nyolc éve - jelentette ki.

Szavai szerint 2015-ben azért volt sokkszerű a migránsok megjelenése, mert éppen egy javuló közbiztonságú városban történt.

"A budapestieknek tudniuk kell, hogy a főváros egy veszélyeztetett terület. Ha valaki megnézi, hogy a nyugat-európai országokban a migránsok beözönlésekor hol romlott le az életminőség, azt fogja látni, hogy a fővárosokban és a nagyvárosokban. Tehát Budapestnek és azon belül Józsefvárosnak meg kell védenie magát a migránsoktól. Egyébként megismétlődik az, ami három éve történt" - fogalmazott.

Nyomatékosította: nem akarják, hogy újra megtörténjen, ami a Keleti pályaudvarnál vagy a II. János Pál pápa téren zajlott 2015 nyarán.

"Ehhez pedig az kell, hogy ne engedjük a kormányrúd közelébe azokat a politikusokat - van belőlük jó néhány -, akik nem a magyar emberek érdekeit szolgálják, hanem bevándorlóországgá akarják tenni Magyarországot és bevándorlóvárossá Budapestet. A választáson fog eldőlni, hogy bevándorló- vagy migránsváros lesz-e Budapest vagy pedig megmarad Magyarország fővárosának."

Orbán Viktor szavai szerint hat-hét éve még kevesen tudták elképzelni a jelenlegi helyzetet.

"A nem keresztény kultúrákból - Afrikából és Ázsiából - származó látványos erődemonstráció, amelyet megtapasztaltunk 2015-ben, mindenkit ráébresztett arra, hogy gondolkodásmódot kell változtatnunk. Fontos a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a városfejlesztés, de semmit sem érnek ezek az eredmények, ha közben elveszítjük a saját kultúránkat" - mondta.

Nem egyszerűen szellemi értelemben változik meg a világ, hanem az otthonosság érzése vész el. A nyugat-európai nagyvárosi polgárok ugyanott élnek, ahol eddig, de a világ egyszer csak átalakult körülöttük, és kezdik idegennek érezni magukat a saját közegükben - olvasható a Józsefváros című lapnak adott interjújában.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×