Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Idős asszonyt gázolt a villamos Budapesten, több járműszámot is érint a fennakadás

A hetven év körüli nő az elsődleges információk szerint a tilos jelzés ellenére akart átkelni a villamos előtt a XI. kerületben.

Hétfő kora délután életét vesztette egy hetven év körüli nő a XI. kerületben, amikor a tilos jelzés ellenére elindult a síneken. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a baleset 13 óra 5 perc körül történt a Bartók Béla út és a Ménesi út kereszteződésében – írja a 24.hu.

A 49-es villamos a Móricz Zsigmond körtér irányába haladt, amikor az ütközés bekövetkezett. A gázolás következtében az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette; a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta – teszi hozzá az Index.

Változások a közlekedésben

A következő szakaszokon nem járnak a villamosok:

  • 19-es és 49-es: nem közlekedik Kelenföld vasútállomás és a Szent Gellért tér között,
  • 47-es: kimarad a szakasz a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között,
  • 56A: szintén nem jár a Móricz Zsigmond körtér és a Szent Gellért tér között.

Terelések, pótlóbusz:

  • 41-es és 56-os villamos: módosított útvonalon, az Alkotás utcán és a Villányi úton keresztül kerülik el a baleset helyszínét,
  • Pótlóbusz: az érintett utasok pótlóbusszal utazhatnak Kelenföld vasútállomás és a Szent Gellért tér−Műegyetem között.

A rendőrség és a BKK az utazók türelmét kéri, ugyanis a pótlóbuszok csak lassabban tudnak közlekedni a közúti korlátozások miatt.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×