Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
307.21
bux:
136386.25
2026. április 21. kedd Konrád
Franciaország partnereivel kíséretet biztosítana a hajóforgalomnak a Hormuzi-szorosban.
Nyitókép: Wikipédia

Párizs feltörné a Hormuzi-szorost

Franciaország partnereivel olyan kezdeményezésen dolgozik, amely lehetővé tenné a hajóforgalom növelését a nemzetközi kereskedelem számára fontos Hormuzi-szoroson – közölte hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a ciprusi Páfoszban tett látogatása alkalmával.

Kifejtette, hogy egy tisztán védelmi jellegű bevetésről lenne szó, amelynek az lenne a acélja, hogy a konténerszállító hajóknak és tankereknek kíséretet nyújtsanak, amint az iráni háború legforróbb szakasza véget ér.

Macron hangsúlyozta, hogy a tengeri útvonal létfontosságú a nemzetközi kereskedelem, főleg a gáz- és olajszállítások szempontjából. A francia elnök ugyanakkor rávilágított, hogy mindezt még európai és nem európai partnereikkel elő kell készíteniük. Franciaország összességében tucatnyi hadihajóval venne részt a misszióban az elnök közlése szerint.

Macron ugyanakkor nem tárta fel, hogy a kezdeményezésben ki venne még részt. Az Irán ellen indított amerikai-izraeli légicsapások és az Iszlám Köztársaság válaszcsapásait követően lényegében leállt a hajóforgalom a szoroson, amelyen békeidőben a világ olajszállítmányainak mintegy ötöde halad át.

A Limasszol közelében található brit Akrotiri légitámaszpontot ért dróntámadás nyomán Macron szolidaritásáról biztosította Ciprust.

„Aki megtámadja Ciprust, az Európát támadja meg”

– hangoztatta Macron Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnökkel és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel tartott találkozóján a páfoszi repülőtéren. Felidézte, hogy Párizs már küldött egy fregattot és légvédelmi rendszereket a térségbe, s Charles de Gaulle repülőgép-hordozó és kísérete szintén a térségben vannak.

Hrisztodulidesz köszönetet mondott az európai uniós partnereknek, amiért gyorsan hadihajók és légvédelmi eszközöket küldtek hazájának.

Címlapról ajánljuk
Aggódik, de nyugtat is a német kancellár az energiaválság kapcsán

Aggódik, de nyugtat is a német kancellár az energiaválság kapcsán

A közel-keleti háború okozta energiaválság Németországot is sújtja. Friedrich Merz kancellár azon a véleményen van, hogy a helyzet stabil. A jövő azonban kiszámíthatatlan, ezért összehívja a Nemzetbiztonsági Tanácsot.

Magyar Péter bejelentette hét Tisza-miniszter nevét és több új minisztérium létesítését, határidőt szabott a közjogi méltóságoknak

Megtartotta első frakcióülését a Tisza Párt. Ezután Magyar Péter bejelentette jövendő kormánya tagjai közül hét miniszter nevét is. Szó esett a leendő minisztériumokról és a politikai kultúra megváltoztatásáról is. Határidőt szabott a közjogi méltóságok távozására és elmondta, mi a terv a háborús veszélyhelyzet meghosszabbításával.
inforadio
ARÉNA
2026.04.20. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×