Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Unsplash

Nem az első ársapka, de nem is ugyanakkora

A korábbi alkalommal 480 forinton maximalizálták az üzemanyagárakat, de most más a helyzet. Akkor a Covid végén és az ukrajnai háború elején voltunk.

A kormány hétfőn úgy döntött, hogy a brutálisan dráguló üzemanyagárakat látva újra bevezeti az ármaximumot, egy liter benzin nem lehet drágább 595 forintnál, egy liter gázolaj 615-nél. A döntésről Orbán Viktor adott tájékoztatást, aki a két árszintet védett árnak nevezte Facebook-videójában.

A rendelkezés mezőgazdászokra, fuvarozókra, vállalkozókra is vonatkozik a magánszemélyek mellett.

Mint a Portfolio.hu elemzéséből kiderül, az iráni háború kitörése előtt a benzin 567 forint, a dízel pedig 589 forint volt átlagban, ami azt jelenti, hogy minden egyes liter benzinért 28, míg gázolajért 60 forinttal kell többet fizetni kicsivel több, mint egy hét leforgása alatt, ebbe a helyzetbe érkezett a védett ár, miközben a benzin már 619, a dízel 639 forintos szinten járt volna).

A cikk felidézte, 2021 novemberében volt már üzemanyagárstop Magyarországon, akkor 480 forintos szinten fagyasztották be az árakat, a befagyasztást az ukrajnai háború 2022 februári kitörésekor meghosszabbították, de hamarosan készlethiány állandósult a veszteségesség miatt.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×