Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Pumping equipment gas at gas station. Close up of a hand holding fuel nozzle
Nyitókép: Jung Getty/Getty Images

Halálos családi tragédia: saját kisfiát ütötte el egy férfi tolatás közben

A gyermek a helyszínen életét vesztette. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy esélye sem volt túlélni a balesetet.

Tragikus baleset történt a felvidéki Vágújhelyen, ahol életét vesztette egy kisfiú, miután édesapja tolatás közben elütötte egy benzinkúton – számolt be az esetről a Paraméter.

A TV JOJ tudósítása szerint a család éppen megállt egy töltőállomásnál, amikor a tragédia bekövetkezett. Az édesapa a volán mögé ülve tolatni kezdett, ám a manőverezés közben nem vette észre a jármű mögött tartózkodó négyéves kisfiát.

A gyermek sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem lehetett megmenteni az életét.

Az eset után az édesapát mentők és pszichológusok vették gondozásba. A férfi sokkos állapotba került, mentális támogatására a helyszínen és azt követően is szükség volt.

A kerületi rendőrszóvivő közölte: a baleset körülményeit, a felelősség mértékét és a tragikus közlekedési baleset okait még vizsgálják.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×