Infostart.hu
eur:
382.76
usd:
330.95
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Újra döntetlent játszott a DVSC és a Vasas

A labdarúgó NB I harmadik fordulójában már harmadszor játszott döntetlent a Vasas és a DVSC is. A két csapat debreceni mérkőzése 1-1-re végződött.

Sokkal aktívabban és pontosabban kezdték a mérkőzést a házigazdák, akik közelről és távolról is kísérleteztek a gólszerzéssel, ezért Jova Leventének bravúros védésekre volt szüksége, hogy az angyalföldiek ne kerüljenek hátrányba. A játék képe alapján meglepetést jelentett, hogy az újonc az első veszélyes ellentámadását gólra váltotta, és a 21. percben Berecz Zsombor jóvoltából megszerezte a vezetést.
Nyolc perccel később emberhátrányba került Vasas, mert Baráth Botond piros lapot kapott a Bárány Donáttal szembeni durva szabálytalanság miatt. A DVSC lendületét némileg megtörte a kapott gól, és ezen a létszámfölény sem változatott, a szünetig hátralévő időben már nem tudta veszélyes akciókkal nyomás alatt tartani ellenfelét, így egy félidő után a fővárosiak vezettek 1-0-ra.
A szünet után bemutatkozott a DVSC-ben és az NB I-ben a szerdán igazolt Horváth Krisztofer, aki 2020-ban három mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban a SPAL színeiben. Debrecenbe a Torino FC-től érkezett kölcsönben a támadó középpályás, aki az előző idényben az NB II-es Szeged házigólkirálya volt.
A második félidő elején az angyalföldiek magabiztosan őrizték előnyüket, esetenként hatan védekeztek egyvonalban, és bár a folytatásban a hazaiak újra pontosabb, mozgékonyabb játékkal és veszélyes lövésekkel próbálkoztak, ekkor Jova ismét bravúrokat mutatott be a kapuban. Egyre nagyobb fölényben futballozott és támadott a Debrecen, és a 86. percben Saná Gomes beadásánál a kapujából kifutó Jova a saját csapattársától, Iyinbor Patricktól nem fért hozzá a labdához, ezt kihasználva Dorian Babunszki a hálóba lőtt és beállította az 1-1-es végeredményt.

Debreceni VSC-Vasas FC 1-1 (0-1)

Debrecen, 5665 néző, v.: Bogár

Gólszerzők: Babunszki (86.), illetve Berecz (21.)

Piros lap: Baráth B. (29.)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×