„Távozz Tuchel!” – lassan ezt kezdik követelni Angliában, ahol hírhedten vérszomjas a sportsajtó és a drukkerek is. Ő viszont azt mondja, hogy „100 százalékban elkötelezett a posztja iránt” és ő készíti fel Angliát a 2028-as Eb-re. Viszont Angliában az alábbi recept már többször megismétlődött, amikor az utoljára és egyetlenegyszer világbajnok futballválogatott élére új szövetségi kapitányt neveznek ki.

Először az egekbe magasztalják az illetőt, majd, ha a csapat nem felel meg a realitástól elrugaszkodott elvárásoknak, akkor démonizálni kezdik. Ha külföldi, akkor azt is a szemére hányják.

Ebbe a sorsba kóstolhatott most bele Thomas Tuchel, a Chelsea egykori szókimondó német edzője. Ő egészen addig hős volt, amíg az angolok néha botladozva, néha remekelve meneteltek előre a Vb-n. A viharfellegek akkor jelentek meg, amikor a Norvégia elleni győzelem dacára az edző lehordta és „szerencsésnek” nevezte a csapatát. Az új globális ikon, Jude Bellingham – aki láthatóan nem akar David Beckham sorsára jutni és szeretné, ha focisikereiről ismernék – ezek után megengedte magának, hogy a nyilvánosság előtt kicsinyelje le az edzője véleményét.

Jött a negyeddöntő Messiék Argentínájával és az elsőként gólt szerző Anglia körülbelül olyan „buszparkolási” manőverbe ment át, mint a budapesti Bajnokok Ligája döntőben az Arsenal. A közvéleményt és a kommentátorokat felháborította Tuchel passzivitása és „negatív cseréi” – az, hogy védőket küldött a pályára, mielőtt beütött a krach és az argentínok fordítottak.

Az angolok pánikszerűen rugdosták kifelé a labdát az argentín rohamok közepette, úgy, hogy szinte egyetlen pontos passzuk sem volt, amiből felépülhetett volna egy ellentámadás. Tény, hogy Tuchel döntései nem azt sugallták, hogy teljes gőzzel előre és ama megjegyzése, hogy az „angolok DNS-ben nincs meg a képesség a labda megtartására” – további haragot váltott ki.

„Nonszensz!” – kiabálta szinte a Telegraph kommentátora. „Az a tény, hogy a 66. és a 84. perc között szánalmas módon mindössze három sikeres passzra voltak képesek, nem jelenti azt, hogy nem tudnak” – szólt a riposzt. Eme vélemény szerint az utóbbi évtizedben több tízmillió font ment el az utánpótlás-képzésre, sőt a német, amerikai, ghánai, de még a francia játékosok legjobbjait is „az angol rendszerben nevelték”. Sam Wallace, a lap vezető futballkommentátora ehhez még hozzáfűzte ama populista szöveget, hogy „külföldi edzőt kinevezni csalás” – bár minden bizonnyal mélyen hallgatott volna, ha a csapat továbbmegy.

Ő volt a civilizált bíráló, mert a közösségi médiában, az AI jóvoltából egy olyan videó terjed, amelyen Bellingham dühösen vonja kérdőre az öltözőben a bűntudattól padra roskadt Tuchelt. „Miattad nem sikerült!” – kiabálja, majd egy jó nagyot bele is rúg. „Majd én befejezem!” – üvölti ezután Kane és a földhöz vágja az edzőt.

A kommentelők nagy része – láthatóan Angliának a helyesírással nem barátságban lévő képviselői – populista kórusban szidják a csapatot „védekezésre kényszerítő edzőt”. Néhányan megemlítik, hogy német és csak kevesen veszik védelmükbe azzal, hogy például Kane csak „társutasként” volt jelen a pályán. Tuchel megbízatását a kudarc ellenére az Angol Labdarúgó Szövetség nem vonta vissza és úgy tűnik ő sem érzi úgy, hogy fel kéne állnia. A dühös drukkerek és kommentátorok kórusa azonban lehet, hogy később erre fogja kényszeríteni.