Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.95
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A szülők hibáztathatók a négy áldozatot követelő tragédiáért?

Minden bizonnyal felelősségre vonással kell szembenézniük a néhány napja, Portugáliában történt tragédia túlélőinek. A négy halálos áldozatot követelő fürdőzés résztvevői ugyanis nem vették figyelembe a veszélyeket.

Ellentmondásos információk keringenek arról, vajon tudhattak-e a rájuk leselkedő veszélyről azok a családok, akik néhány napja a tengerben fürdőztek Portugáliában, és akik közül négy felnőtt meghalt, miközben gyermekeiket próbálták kimenteni a vízből.

A társaság egyik tagja azt mondta: a strandon nem voltak életmentők, de jelzés sem arra vonatkozóan, hogy tilos lenne fürödni a partszakaszon.

A helyiek is úgy vélik, hogy várható volt egy ilyen tragédia, a veszélyekre ugyanis nem figyelmeztetik kellőképpen a turistákat.

A rendőrök azonban azt állították: a partszakasz a turistaszezon vége, azaz szeptember utolsó napjai óta már tiltott hely volt a fürdőzők előtt.

Szemtanúk is azt mondták: a fürdőzőknek többen felhívták a figyelmét arra, hogy túl nagyok a hullámok a lubickoláshoz. Egy 33 éves életmentő elmondta: nem sokkal a tragédia előtt figyelmeztette a gyermekeket, hogy ne menjenek a vízbe, mert az veszélyes lehet.

Később azonban, távolodva a helyszíntől a kocsijából látta, hogy a gyermekek a vízben vannak, ám bajba kerültek, ezért szüleik siettek a segítségükre.

A tragédia úgy történt, hogy két brit gyermek és egy német kisfiú segítségért kiáltott a vízből, ekkor a brit szülők és a német gyermek édesapja a vízbe vetette magát.

Az angol apát és anyát azonban elsodorta egy hullám, ezért a társaságból egy másik felnőtt is a vízbe ugrott, hogy segítsen rajtuk. Később mindhármukat holtan találták, míg a három gyermeket kimentették a vízből. A német édesapa a partra ért a fiával, ekkor azonban szívrohamot kapott, és szintén meghalt.

A szemtanúk szerint a szülők, amint meghallották gyermekeik segélykérését, gondolkodás nélkül a vízbe vetették magukat.

A helyi rendőrség vezetője azt állította: a családok nem vették figyelembe a rájuk leselkedő veszélyeket, annak ellenére, hogy több figyelmeztetést is kaptak.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×