Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Criminal holding a knife closeup view, black background, armed attack concept.
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Késsel támadt a kislányára és volt anyósára a nő

A nő meg akarta ölni anyósát, többször meg is szúrta, a kislánya segítségével vették el a kését, de ekkor egy még nagyobb késsel követni kezdte az utcára...

Egy nő volt anyósa életére tört, de késsel a kezében a saját lányával is dulakodásba keveredett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség most a börtönbüntetés súlyosítása mellett a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását is indítványozta vele szemben – közölték az ügyészég honlapján.

Az ítélet szövege szerint a vádlott 2020-ban vált el a férjétől, sokszor költözött, közös kiskorú gyermekük felváltva élt nála és édesapjánál.

2022-ben a gyermekelhelyezési per eredményeként a gyermek kizárólagos felügyeleti joga az édesapához került.

A vádlott úgy vélte, életének alakulásáért volt férje, és anyósa tehető felelőssé, ezért fenyegető, trágár hangvételű üzeneteket küldött nekik, melyekben többször megöléssel fenyegette őket.

Az asszony 2024 nyarán megjelent volt anyósa házánál.

A lánya próbálta megakadályozni a bejutásban, a nő ennek ellenére bement, majd a házban többször megütötte gyermekét. Az elkövető az éppen fürdő volt anyósára támadt, késsel a feje irányába szúrt,

vérző, vágott sérülést okozva. A kiskorú gyermek közbelépésének köszönhetően a kést sikerült elvenni a vádlottól, azonban a bántalmazás ekkor sem szűnt meg.

A vérző sértett és a gyermek az utcára menekült, ahova

egy még nagyobb késsel követte őket a vádlott, akit az egyik szomszéd fegyverezett le.

A vádlottat a Debreceni Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint magánlaksértés vétsége miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetés súlyosítása, míg az elkövető és védője a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elkövetett cselekmény jogi megítélése téves, ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a vádlott legsúlyosabb cselekményét emberölés bűntett kísérletének minősítse és erre tekintettel hosszabb tartamú büntetést szabjon ki.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

(Nyitóképünk illusztráció)

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×