Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.7
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Sólyom László Japánban

Akihito császár meghívására négynapos látogatásra Japánba utazott a magyar államfő. Sólyom László találkozik a törvényhozás két házának elnökével, és tárgyal Hatojama Jukio miniszterelnökkel. A látogatás a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 50. évfordulójára esik.

A köztársasági elnök előzőleg Dél-Koreában járt, ahol elsősorban a gazdasági kapcsolatok bővítéséről egyeztett. A magyar államfő jelenlétében adták át a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tyre egyik alelnökének a magyar tiszteletbeli konzuli kinevezést.

Sólyom László elmondta: a Hankook bővíteni akarja dunaújvárosi üzemét. A távirati iroda úgy tudja: a Hankook egy éven belül 400 millió dolláros fejlesztést tervez.

Emellett a dél-koreaiak szeretnék, ha egyre több diák tanulhatna Magyarországon, és egyetértenek azzal, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek kihelyezett kara legyen Dél-Korában. Hozzátette: a tervek között szerepel egy koreai kulturális intézet megnyitása is Budapesten.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×