A szervezet közleménye szerint a kormány az elmúlt években tudatosan ellehetetlenítette a helyi önkormányzatiságot, a vidéken élők pedig védtelenné és kiszolgáltatottá váltak.
A szervezet közleménye szerint a kormány az elmúlt években tudatosan ellehetetlenítette a helyi önkormányzatiságot, a vidéken élők pedig védtelenné és kiszolgáltatottá váltak.
A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.
A bournemouthi meccs eredményével eldőlt, hogy a City már nem hozhatja be az Arsenalt pontszámban; a londoniak 22 év után lettek ismét a Premier League bajnokai.
The health minister has acknowledged that medics are playing catch-up with the virus after being slow to detect it.