Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.65
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy vásárló bevásárlókocsival áll az édességek, ultrafeldolgozott élelmiszerek előtt egy szupermarketben.
Nyitókép: Getty Images

Rengetegen esznek ilyen élelmiszereket, pedig akár a vastagbélrákért is felelősek lehetnek

Egy amerikai kutatás során több mint ezer olyan esetet azonosítottak, ahol az ultrafeldolgozott ételeket fogyasztó nőknél 50 éves koruk előtt jóindulatú polip jelent meg a vastagbélben. Az ilyen élelmiszerek fokozhatják a szervezetben a krónikus gyulladást, megváltoztathatják a bélflóra összetételét vagy a bélfal védőrétegét is.

Egy amerikai kutatás szerint az ultrafeldolgozott ételek túlzásba vitt fogyasztása hozzájárulhat a vastagbélrák kialakulásához. A kutatók abból következtetnek erre, hogy az ilyen élelmiszereket fogyasztó fiatal nők körében nagy számban fedeztek fel gyanús polipokat – írja az Origo.

Az amerikai vizsgálat során több mint két évtizeden át csaknem 30 ezer nő étkezési szokásait figyelték meg, akik négyévente részletesen beszámoltak arról, hogy mit ettek. A kutatók ez alapján becsülték meg, mennyi ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak naponta. Ebbe a kategóriába sorolhatók a csomagolt pékáruk, a kész szendvicsek, az instant tészták, a cukrozott üdítők, a zacskós nassolni valók és az előre elkészített, csak felmelegítendő fogások. Az ilyen ételek, élelmiszerek sok cukrot, sót, telített zsírt és adalékanyagot tartalmaznak, viszont kevés bennük a rost és a hasznos tápanyag.

A kutatók végül több mint ezer olyan esetet azonosítottak, ahol a nőknél 50 éves koruk előtt adenoma jelent meg a vastagbélben.

Az adenoma egy jóindulatú polip, kisebb szövetszaporulat. Egy részük akár rosszindulatú daganattá is fejlődhet, vagyis fennállhat a vastagbélrák kialakulásának a kockázata. Az adatok alapján a kutatók megállapították, hogy az ultrafeldolgozott ételt fogyasztó nők körében jóval gyakoribb a polipok kialakulása.

Akik naponta körülbelül tíz adagnyi ultrafeldolgozott ételt ettek, 45 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak adenomát, mint azok, akik csak nagyjából három adagot fogyasztottak. Más kockázati tényezőket is figyelembe vettek a vizsgálatok során. Korrigálták az eredményeket a testtömegindex, a dohányzás, a mozgás mennyisége, a 2-es típusú cukorbetegség és az étrend általános minősége szerint. A kapcsolat az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása és a polipok gyakorisága között ezek után is megmaradt, ami megerősítette a korábbi megállapítást.

Az ultrafeldolgozott ételek fokozhatják a szervezetben a krónikus gyulladást, megváltoztathatják a bélflóra összetételét vagy a bélfal védőrétegét is.

A kutatás ugyanakkor nem bizonyítja, hogy közvetlenül az ultrafeldolgozott ételek okozzák az adenomákat, és azt sem, hogy ezek a polipok minden esetben vastagbélrákká alakulnak. A vizsgálat csak bizonyos összefüggéseket mutat.

A szakértők szerint nem egyetlen ételtípus dönti el, kinél alakul ki rákos megbetegedés, a teljes étrend a mérvadó. Ettől függetlenül a mostani eredmények alapján érdemes visszafogni az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztását, és minél több friss, kevésbé feldolgozott, rostban gazdag ételt választani, ugyanis így hosszabb távon csökkenthető a vastagbélrák kialakulásának a kockázata.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×