Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Gyökeres fordulatot vehet a veronai busztragédia ügye

A sofőr, akiről eddig feltételezhető volt, hogy a buszt vezette, nem szerzett a kormánykeréktől származó sérüléseket, míg a másik, a balesetben elhunyt igen.

Fordulatot vehet a veronai buszbaleset nyomozása, ha kiderül, valóban nem V. János, hanem a balesetben elhunyt másik sofőr ült a volánnál a tragédia pillanatában. Mint a Bors írja, egy új orvosi szakvéleményt adtak be az olasz bíróságon, ahol pénteken újabb tárgyalási nap volt.

A megvádolt buszvezető, V. János ügyvédje jelentkezett a papírral, amin a lap információi szerint az áll, V. János testén nem voltak kormánytól eredő sérülések, vagyis ez azt jelentheti, hogy a baleset időpontjában ő nem ült a volán mögött. A Bors úgy tudja, ilyesmi sérülések az elhunyt sofőr mellkasán viszont voltak, V. János pedig a széksorok között állhatott.

A túlélők között egyébként van, aki úgy emlékszik, V. János vezette a buszt a baleset idején, van, aki úgy, hogy a másik sofőr.

Az itthoni eljárás jelenlegi egyetlen gyanúsítottja V. János háziorvosa, aki a bíróság szerint tudhatott a sofőr alvászavaráról, mégis adott neki munkaalkalmasságit papírt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×