Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Egy IKEA bútoráruház homlokzata az üzletlánc logójával.
Nyitókép: Unsplash

Beállt a kasszába az IKEA-menedzsment a sztrájk idején

Úgy tűnik, nincs közel az egyezség az IKEA három magyar áruházában.

Szerda este óta sztrájkolnak a svéd bútorlánc dolgozói – csütörtökön az IKEA minden részlegéből jelentős számban szüntették be a munkát. A szakszervezet szerint, amennyiben a cég vezetése erre sem reagál, és a dolgozók úgy döntenek, akkor újabb sztrájkok várhatók – írja a 24.hu összefoglalója.

Kiss Alíz, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) alelnöke elmondta, hogy a hajnal négyre érkező logisztikai műszak is csatlakozott az ottani, szerda este kezdődött sztrájkhoz, illetve folytatta azt. A lépcsőzetesen érkező, különböző területeken és helyszíneken dolgozó nappalos kollégák jelentős része szintén a munkabeszüntetés mellett döntött.

Mind a három áruházban, valamint a cég minden telephelyén, minden osztályáról vannak sztrájkolók – a logisztikán és az áruházakon kívül a konyhát, a büfét, a kantint, az irodákat, a tervezést és az ügyfélszolgálatot is érinti a munkabeszüntetés – mondta. A 24.hu úgy tudja, beállt a pult mögé és kasszázni a menedzsment, hogy ki tudjanak nyitni az áruházak.

A dolgozók ötpontos követeléséből négyet elfogadott a cégvezetés, de az egységes, hatszázalékos béremelés kérdésében nem jutottak előbbre.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×