Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
321.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Getty Images

Kiadták a kormány által felvett kínai hitel főbb számait

A most leköszönő magyar kormány még 2024 tavaszán vett fel 1 milliárd eurós, vagyis akkori árfolyamon közel 400 milliárd forintos hitelt Kínától.

A hitel az akkori adósságállomány devizarészét több mint 10 százalékkal növelte meg, és 1000 milliárd forint fölé emelte az ország Kínával szembeni tartozását. A hitellel kapcsolatos adatokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) banktitokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra. Csak azt lehetett tudni az összegén kívül, hogy azt három kínai állami pénzintézet – a China Development Bank, az Export-Import Bank of China és a Bank of China – biztosította, elsősorban infrastrukturális és energetikai fejlesztések finanszírozására.

Most a 444.hu ismét közérdekű adatigényléssel fordult az AKK-hoz, ahonnan válasz érkezett néhány olyan adattal, amely közlésük szerint még nem sérti az állam pénzügyi és külpolitikai érdekeit. Eszerint

a hitel kamata a 6 havi EURIBOR-hoz kötött változó kamat, amelyhez 1,5 százalékpontos felár társul, vagyis a jelenlegi kamatszint évi 3,916 százalék.

Emellett egyszeri szerződéskötési és szervezési díjat is felszámoltak, összesen a hitelösszeg 0,8 százalékát, mintegy 8 millió eurót. A futamidő három év, a teljes összeget egy összegben kell visszafizetni 2027 áprilisában.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×