Modzstaba Hamenei írásos nyilatkozatát kedden olvasták fel az iráni állami televízióban. Ebben az állt, hogy biztosan nincs visszaút, a régió nemzetei és területei többé nem szolgálnak védőpajzsként az amerikai támaszpontok számára, illetve hogy az Egyesült Államoknak a térségben már nincs biztos pontja. Ezzel kapcsolatban Csicsmann László az InfoRádió Aréna című műsorában tisztázta: Iránban különféle hatalmi pólusok rivalizálnak egymással; a háború alatt inkább a Forradalmi Gárda irányába tolódott el a hatalmi egyensúly, igaz, Modzstaba Hamenei is hatalmi pólusként tűnt fel.

„Lehetett hallani arról, hogy megsérült – hivatalos iráni források szerint a lábán –, míg más források komolyabb sérülésről is beszéltek. Mindenesetre az ő pozíciója már a háború előtt elindult a leértékelődés felé azzal együtt, hogy az alkotmány szerint a legfőbb vallási vezető a legfontosabb szereplője ennek a politikai rendszernek.”

Az, hogy az amerikai támaszpontoknak mi lesz a sorsa, szerinte a Perzsa-öböl arab államaiban is nagy kérdés.

„Az Egyesült Arab Emírségekben az elmúlt hetekben elindult egy példa nélküli diskurzus arról, hogy ezek a támaszpontok nemhogy nem védték meg az államokat, és nem szolgáltak elrettentő erőként egy harmadik állam támadásával kapcsolatban, hanem kvázi még bele is sodorták őket egy háborús konfliktusba” – fogalmazott a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

A Közel-Kelet-szakértő hozzátette: Irán nagyon precízen eltalálta a kommunikációs eszközöket, a radarokat, és kvázi használhatatlanná tette már a háború első napjaiban ezeket a támaszpontokat, melyek nagy részén ma nincsenek is amerikai katonák. Nem véletlen, hogy

ötcsillagos hotelekben van elszállásolva a katonák nagy része,

és ezeket Irán szintén legitim célpontként tartotta nyilván. A háború első napjaiban olyan hoteleket is ért találat, ahol egyébként többnyire civilek laktak, de rajtuk kívül amerikai katonák is.

Csicsmann László úgy látja, hogy az Öböl-térségben felmerül kérdésként az, hogy miként lehet a háború után rendezni az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt, azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a térség legfőbb fegyverszállítója továbbra is az Egyesült Államok, és nem nagyon látszik rövid távon ennek alternatívája.

Ráadásul Amerika nemcsak fegyverszállító, sokkal több annál: a biztonság garantálója pozícióban van. Ezt Kína nem is tudja produkálni, nem is szeretné ezt a pozíciót átvenni.

„Egy-egy regionális hatalom, Izrael, Törökország jelentkezik be hasonló szereppel, de végső soron az a paradox helyzet, hogy ezeknek az államoknak szükségük van az Egyesült Államokra hosszú távon. Nem nagyon tudják függetleníteni magukat tőle, hiszen honnan szerezzenek be magas technológiájú fegyvereket, védelmi eszközöket, ha nem Washingtontól?” – tette fel a költői kérdést a Közel-Kelet-kutató.

Mindezzel együtt korántsem biztos abban, hogy megmarad ennyi amerikai katonai bázis a régióban, szerinte elképzelhető a leépítésük, hiszen ebben a háborúban sem nagyon lehet őket használni, és az amerikai haditengerészet ettől függetlenül jelen van a térségben meghatározott erőkkel. A szakértő szerint az a kérdés, hogy melyek azok az egyéb államok, amelyek a térség biztonságában szerepet tudnak vállalni.

„Az biztos, hogy a térség államainak többet kell költeni a fegyverkezésre és a saját védelmük biztosítására. És azt is látni kell, hogy ez a hat arab állam nem egységesen mozog ebben a kérdésben. Az Emírségek talán a legkritikusabb a Gulf Cooperation Councillal (GCC – Öböl-menti Együttműködés Tanácsa), amikor is azt mondja, hogy érdemben nem sikerült megvédeni ezeket az államokat.

Az Emírségek próbálta rávenni a többi államot, hogy közösen lépjenek fel Iránnal szemben. Erre nem került sor.

És ugye azt is tudjuk, hogy az Emírségeket érte a legtöbb rakéta- és dróntalálat, elsősorban amiatt, mert Izraellel szoros viszonyban van az Ábrahám-megállapodásokon keresztül. Emellett Kuvait és Bahrein kapott nagy mennyiségben rakétákat. Viszont az is látszik például a mostani tárgyalásoknál, hogy az Öböl térsége visszavette a kezdeményező szerepet a közvetítésben, most nem Pakisztán, hanem ismételten Katar a közvetítő az Egyesült Államok és Irán között” – mondta Csicsmann László.

Törökország viszont kevésbé jöhet szóba jövőbeli garantőrként. Mint a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója elmondta, Ankara Iránhoz fűződő viszonyát stratégiai homályosság jellemzi. Egyrészt valóban van rivalizálás a két ország között, de Törökország a leginkább érdekelt abban, hogy ez a rezsim fennmaradjon ebben a formában. Ugyanis hogyha a rezsim megdől, akkor esetleg egy Izrael- vagy Amerika-barát Irán jönne, amely kifejezetten nem lenne jó Törökország számára.

Emellett Törökországnak ambivalens a viszonya az Öböl-menti államokkal is, például a Szaúd-Arábiával való viszony az elmúlt években indult csak pozitív irányba. Igaz, most valóban úgy tűnik a Közel-Kelet-szakértő szerint, hogy Törökország, Pakisztán lehetnek azok a külső szereplők, amelyek az Öböl térségében szerepet tudnak vállalni. Hozzátette: ezt erősíti, hogy Szaúd-Arábia aláírt 2025 szeptemberében egy védelmi megállapodást Pakisztánnal, míg Törökország egyre nagyobb szerepet tölt be a térség fegyverellátásában.

„Azonban azért az Öböl térségében nyilván nem szeretnék, hogy Törökország túlnőjön a maga pozícióján, és mondjuk befolyásolja az Öböl térségét” – jegyezte meg Csicsmann László az InfoRádió Aréna című műsorában.

A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette. A teljes beszélgetés alább látható, hallható.