A Homokhátság esetében már a régmúltban is többször előfordult, hogy jóval kevesebb víz volt a talajban, és – akár emberi hatás következtében is – futóhomok-mozgások indultak meg a vidéken. Sok területen, köztük például Illancsban vagy Bugac környékén olyan dűnék, homokformák találhatók, amelyek néhány száz évvel ezelőtt, a török időkben alakultak ki, illetve azt követően. Tehát ilyen tekintetben a Homokhátság mindig is egy száraz terület volt – mondta az InfoRádióban Sipos György egyetemi docens. De tény és való, hogy az elmúlt évtizedekben a talajvízszintek csökkentek, és főként
az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen fokozódott a párolgás,
ami a 40-es, 50-es, 60-as és 70-es évekbeli állapothoz képest egy szárazodási tendenciát mutat – tette hozzá a szakértő.
A Homokhátság fokozott kiszáradásának okait illetően az SZTE tanszékvezetője azt mondta, nagyon nehéz elválasztani a klimatikus és az emberi tényezőket ebben a tekintetben, ugyanis a klíma melegedésével párhuzamosan a csapadék mennyisége nagyjából állandó maradt, egyes helyeken még lehet, hogy picit növekedett is, de a párolgás mértéke jelentősen, 5-10 százalékkal fokozódott. Ez azt jelenti, hogy a talajvizek felé tud leszivárogni a víz, de nincs annyi csapadék, ami pótolni tudná a talajvízkészleteket – fogalmazott.
A „szárazodáshoz” számos egyéb tényező is hozzájárul, amit az emberi hatás fokozhat, lásd mondjuk belvízelvezetés, a belvízelvezető csatornáknak a szerepe – bár e tekintetben megoszlanak a vélemények, hogy milyen mértékben tudják kiszárítani a Duna-Tisza közi térséget –, de megemlíthetők a területhasználatbeli változások, különbségek: egy intenzívebb mezőgazdasági használat mellett a talaj kevesebb nedvességet tud megtartani, a Nap és a szél sokkal hatékonyabban képes „kiszippantani” a nedvességet a talaj felső rétegéből – jegyezte meg Sipos György. Emellett a Szegedi Tudományegyetemen végzett ökológusok által jegyzett kutatások arra is rámutatnak, hogy például a Homokhátságnak a fásítása is valamilyen szinten hozzájárul a nedvesség elvesztéséhez, hiszen a fák jóval többet párologtatnak, mint a mondjuk a lágyszárú vegetáció.
Tehát nagyon sok tényezőből áll össze a szárazodás, de azért alapvetően a globális felmelegedés a fő motorja,
vagyis ha a csapadék mennyisége nagyobb lenne, vagy a hőmérséklet alacsonyabb, nem az emberi tevékenység lenne a meghatározó.
A megoldási lehetőségekkel kapcsolatban kifejtette: ott a Tisza, de az elég mélyen van, és legfeljebb szivattyúk sorával lehet feljuttatni a területekre, amivel lokális eredményeket lehet elérni, de ez az egész Homokhátság problémáját nem fogja megoldani. Ahogyan az sem, hogyha duzzasztás történik a folyó esetében, mert ez sem fog több tíz méterrel fentebbi területekre vizet eredményezni, csak a Tisza környezetében jelenthet komoly hatást.
A szakemberek úgy gondolják, hogy ilyen körülmények között nagyon fontos az adaptáció, úgy átalakítani akár a területhasználatot, ami a jelen klimatikus körülményeihez képest optimális. „Nyilvánvalóan ez egy nagyon sokrétű beavatkozást igényel, és helyről helyre változhat, hogy milyen beavatkozások vezethetnek sikerre; úgy mondjuk ezt, hogy területileg differenciálni kell azt, hogy most éppenséggel visszatartjuk a belvizeket, vagy a talajmegújító mezőgazdaságot próbáljuk előtérbe helyezni, ami segíti a talajnedvességnek a megtartását” – magyarázta az egyetemi docens, megismételve: főként a területi megoldások vezethetnek hosszabb távon sikerre, és tompíthatják a klímaváltozásnak a hatásait.
