eur:
414.17
usd:
393.71
bux:
77690.26
2024. december 3. kedd Ferenc, Olívia
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Nagy razzia lesz a Magyar Nagydíj környékén

Fokozott rendőri ellenőrzésre és megváltozott forgalmi rendre kell készülni az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj miatt a mogyoródi Hungaroring térségében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a megyei főkapitány egészen jövő hétfő reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területére, az M0-s autóút teljes hosszára, az M2-es, M3-as, M4-es, M5-ös, M6-os autópályák és autóutak Pest megyei szakaszára, valamint az útszakaszokon lévő parkolókra és pihenőkre.

A versenypálya közelében csütörtöktől vasárnapig ideiglenes rendőrőrs működik.

A Magyar Nagydíj programjai már csütörtökön megkezdődnek, majd a vasárnapi futammal zárulnak. Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre, amelyben a korábbi évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.

Felhívták a figyelmet, hogy a sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek magyarországi és külföldi látogatók, és ez a település és a környék forgalmát erősen leterheli. A rendőrség arra kéri a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonukból, ha az feltétlenül szükséges, és "a megszokottnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek".

A versenypálya környékén és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

A rendezvény ideje alatt forgalmirend-változásokra kell készülni Szilasligeten, Mogyoródon, továbbá a mogyoródi Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton, és az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényénél is. Ezekről részletesen tájékozódni lehet a rendőrség honlapján, a "Formula 1 Hungaroring" link alatt.

Felhívták a figyelmet, hogy tömegközlekedéssel a H8-as (gödöllői) HÉV-vel lehet kijutni a versenypályához.

A versenyhétvégén a futamot követően, a forgalom függvényében dönt a rendőrség az utak egyirányúsításáról. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítás, tájékoztató táblák segítik.

A rendőrség arra kéri a rendezvényre kilátogatókat, számoljanak azzal, hogy a beléptetés hosszabb időt vesz igénybe, ezért korábban induljanak el. Az ezzel kapcsolatos előírásokról, szabályokról a Hungaroring Sport Zrt. honlapján lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Az elmúlt két évtized nemzetközi politikájának fő alakítói voltak. Angela Merkel 2005 és 2021 között volt Németország kancellárja, míg Barack Obama 2009 és 2017 között az Egyesült Államok elnöke. Ezúttal már "civilként" Washingtonban találkoztak Merkel könyvének amerikai bemutatóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.04. szerda, 18:00
Orbán Gábor
a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
Nagy a feszültség Dél-Koreában, erőszakkal fenyeget a válsághelyzet

Nagy a feszültség Dél-Koreában, erőszakkal fenyeget a válsághelyzet

A dél-koreai elnök rendkívüli szükségállapotot és katonai törvénykezést hirdetett, azzal vádolva a fő ellenzéki pártot, hogy szimpatizál Észak-Koreával, és irányítása alatt tartja a parlamentet. A váratlan döntés hátterében az áll, hogy az elnök pártja és az ellenzéki Demokrata Párt között konfliktus alakult ki egy költségvetési törvényjavaslat miatt. Az ellenzék parlamenti szavazással próbálta megakadályozni a szükségállapot kihirdetését, közben tüntetők és rendőrök összecsaptak, és helikoptereket vezényeltek a parlament épülete fölé. Az ellenzék vezetője arra figyelmeztetett, hogy a katonaság akár képviselők letartóztatására is készülhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×