Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában játszott Liverpool FC- Brighton mérkõzésen Liverpoolban 2025. december 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Szoboszlai Dominik őszintén bevallotta, mi nincsen ínyére Liverpoolban

Feltétlenül jobbhátvédet akart szerződtetni az átigazolási időszak hajrájában a Liverpool FC. Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, egybehangzó források szerint a francia Jérémy Jacquet csatlakozik a Vörösökhöz – de csak nyáron. Mi lesz addig?

A 2005 nyarán Bondyban, Párizs észak-keleti részén született, 188 centi magas védő, a Rennes játékosa. Francia korosztályos válogatott, tavaly előtt Eb-ezüstérmes lett az U19-esek tornáján, beválasztották az álomcsapatba.

A Rennes nevelése, de játszott a Clérmont-ban is az első és a második osztályban is. A mostani idényben alapember a piros-feketéknél. A vételára elképesztő: 60 millió font.

A Liverpool korábban tett lépéseket az Internazionale klasszis jobbhátvédjének, Denzel Dumfriesnek a megszerzése érdekében is, sőt, egyes források szerint a Vörösök hajlandóak lennének (lettek volna?) Curtis Jones átengedését is bevonni az üzletbe. Az Inter azonban, a jelek szerint mereven elzárkózik a pénzzel is megsegített cserétől.

Ugyancsak felvetődött a Liverpoolnál egy másik holland védő szerződtetése. Ám Lutsharel Geertruida kölcsönvételének esélye is egyre halványul az átigazolási határidő közelsége miatt. Geertruida, aki a Feyenoordnál játszott Arne Slot keze alatt, az idény eddigi részét a Sunderlandnél töltötte, kölcsönben az RB Leipzigtől.

Egyelőre nem látszik, hogy ki lehetne állandó megoldás a sok sérült miatt a jobbhátvéd posztján. Conor Bradley és Jeremy Frimpong, sőt Joe Gomez sem bevethető, várhatóan még hetekig. Szoboszlai Dominik, aki „állandó vészjobbhátvéd”, erről a kérdésről is nyilatkozott a liverpooli sajtónak.

Azt mondta:

„Hosszú távon, sőt, hogy őszinte legyek, középtávon sincsen a fejemben, hogy jobbhátvéd legyek.

Ahogy már korábban is mondtam, középpályás vagyok, és remélhetőleg a jobbhátvédünk felépül a sérüléséből, és visszakerülhetek középre.

De ha a csapatnak vagy az edzőnek szüksége van rám, ott fogok játszani, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani. Bár most Vata (Endo) készen áll a játékra, Curtis (Jones), szóval most már elég sok lehetőségünk van.”

Hozzátette: „Szerintem én inkább középpályás vagyok, mint jobbhátvéd, ha közelebb vagyok a kapuhoz, veszélyesebb tudok lenni. Úgy érzem, a megfelelő pozícióhoz képest messze vagyok a kaputól, de mindent megteszek a csapatért, hogy ne kapjunk gólt. Ez a legfontosabb védekezésben, és emellett beadásokkal és hosszú passzokkal is segíthetsz elöl, bármire is van szüksége a csapatnak.”

Szoboszlai Dominik kapcsán az angol sajtót (is) nagyon foglalkoztatja, hosszabbít-e. Mint mondta,

még nincs konkrétum, de rajta nem múlik, szívesen marad. Addig is teszi a dolgát, a pályán.

Az nyilvános adatokból tudható, hogy heti 120 000 fontot keres hetente, ami nem csak a magyar, általában a kontinentális futballban is magas összeg, ellenben a Liverpoolnál nincs a szűk keret első felében sem ezzel. A Liverpool, a Premier League szintjén nem befutott játékosként érkezett, így nem csoda, hogy a nyári szerzemények közül Florian Wirtz, Hugo Ekitiké vagy Alexander Isak is sokkal magasabb összegért köthette meg első liverpooli szerződését.

A Liverpool mindenképpen szeretné megtartani, így nem lenne meglepő, ha az új szerződés nagyságrendileg legalább 250 000, legfeljebb 300 000 fontos heti fizetésről szólna. Kapkodni nincs miért, a jelenlegi szerződés még két és fél évig érvényes.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×