Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.82
bux:
144774.98
2026. október 16. péntek Gál
Az épülõ mohácsi Duna-híd 2026. április 2-án.
Nyitókép: MTI/Kacsúr Tamás

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a mohácsi új Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról. A határozat szerint „a korábbi forgalmi és megvalósíthatósági tanulmányok alapján a mohácsi új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat 2x2 sávos kialakítása nem volt közlekedéspolitikailag alátámasztott”, ezért a kormány szükségesnek tartja a beruházás műszaki tartalmának és az eddig meghozott döntések teljes körű felülvizsgálatát.

Csütörtökön a Magyar Péter vezetésével tartott kormányzati sajtótájékoztatón Magyar Éva kormányszóvivő elmondta: „Vitézy Dávid újabb gyanús ügyre bukkant minisztériumában, mégpedig a mohácsi Duna-híd beruházására”, ezért a kormány az ügy teljes körű felülvizsgálatával és azzal bízta meg a tárcavezetőt, hogy tegyen racionális javaslatot a projekt műszaki tartalmának felülvizsgálatára.

A kormányhatározat felhívja Vitézy Dávid a közlekedési és beruházási minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával

  • vizsgálja felül az új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat megvalósítására hozott eddigi döntéseket,
  • a szerződésmódosítások jogszerűségét és
  • a beruházás megvalósításának eddigi folyamatát,
  • és tegyen javaslatot a műszaki tartalom csökkentésére „a beruházás előrehaladására is tekintettel még pénzügyi és műszaki szempontból racionális” módon, megvizsgálva az új Duna-hídon, illetve a híd és az 51. sz. főút közötti szakaszon a 2x1 sávosra csökkentés lehetőségét.

Vitézy Dávid miniszter korábban több posztot is közzétett az ügyben. A csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztató után közölte: minden korábbi tanulmány szerint még évtizedekre előre is indokolatlan volt 2x2 sávos hidat és gyorsforgalmi utat ide tervezni. Mint fogalmazott,

még a több évtizedes prognózisok szerint sem éri el egy nagyvárosi, például szegedi vagy budapesti 2x2 sávos híd forgalmának a tizedét sem a híd.

Mint mondta, ez egy eleve túlárazott beruházás, és legalább 100 milliárd forint veszteséget okoz csak az a döntés, hogy pazarlóan széles és nagy a híd.

Szerdán Vitézy azt írta: „Lázár János a választások előtt két héttel előbb 20 százalékról 98 százalékra emelte a mohácsi híd kivitelezőjének kifizethető előlegének maximális mértékét. Majd először április elején 2,5, végül pedig két nappal a választások előtt 94,3 milliárd forintot ki is fizetett a Duna Aszfaltnak. Mindezt anélkül, hogy olyan bankgaranciát kértek volna, amely egy esetleges nemteljesítés esetén megvédte volna az adófizetőket a károktól. Miért pont a választás előtti munkanapon fizették ki a megemelt előleget? Hol érvényesült itt a közérdek?” – kérdezi.

Vitézy csütörtöki videójában elmondta: azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szerezzen vissza amennyit csak lehet az adófizetők pénzéből, a kifizetett 98 százalékos előlegekből,

„csak a választások előtti utolsó munkanapon, pénteken 94 milliárd forint ment ki megemelt előlegként a Duna Aszfaltnak, és bankgaranciát sem kértek cserébe.”

Mint mondta, megnézik a műszaki tartalmat, és megnézik, hol lehet visszalépni 2x2 sávról 2x1 sávra.

  • A dunántúli oldalon ez már nem lehetséges, mert elkészült az út.
  • A már készülő hídon meg kell nézni, felül lehet-e még vizsgálni.
  • Ahol biztosan meg kell ezt tenni, az az alföldi 20 kilométeres útszakasz,

„ahol a választások előtt két héttel találta ki az előző kormány, hogy még ki lehessen tolni egy kis pénzt, hogy azt is 2x1 sávról 2x2 sávra bővítsék” – fogalmazott Vitézy, hozzátéve: megnézik, hol lehetséges még változtatni, és ha lehet, akkor egy időre felfüggesztik a beruházást.

Hozzátette:

„az is alapelv, hogy nem fogunk torzókat hagyni.”

„Nem fogjuk a mohácsiakat büntetni azért, hogy milyen rossz döntéseket hozott Lázár János és az Orbán-kormány” – hangsúlyozta Vitézy Dávid.

A Fidesz is reagált minderre: Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója közölte: „a Fidesz követeli, hogy a kormány az eredeti műszaki tartalommal építse fel a mohácsi hidat, és a valósítsa meg a kapcsolódó fejlesztéseket. A kormány a leegyszerűsített, forgalomszámlálási megfontolások helyett Magyarország kiemelt nemzetstratégiai érdekeit tartsa szem előtt az ügyben!”

(Nyitóképünkön az épülő mohácsi Duna-híd 2026. április 2-án)

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×